A toxoplazmózis nevű betegségről biztosan sokan hallottak már, az ugyanakkor kevésbé ismert, hogy az ezt okozó, az emberre nézve is veszélyes parazita milyen hatással van az állatokra.
A Toxoplasma gondii egy endoparazita, vagyis a gazdatest belsejében meghúzódó élősködő. Az általa okozott, toxoplazmózis nevű betegség nem különösebben veszélyes az emberre, kivéve bizonyos esetekben. Vigyázniuk kell magukra például a nagyon legyengült immunrendszerrel rendelkezőknek, vagy a korábban ezzel a betegséggel még nem találkozott terhes nőknek, hiszen az első szemeszterben akár végzetes is lehet ez a betegség a magzatra nézve. Ezen a betegségen egyébként a világ lakosságának harmada átesik, sokan úgy, hogy észre sem veszik. A legtöbb esetben a fertőzés, amelyet leggyakrabban macskaürülékkel való találkozás (például az alom kitisztítása során), vagy nem megfelelő mértékben megfőtt vagy sült, fertőzött hús fogyasztásával szoktak elkapni, csak enyhe influenza-szerű tünetekkel jár.
A vakmerőség, mint a fajfenntartás záloga
Az állatokra azonban sokkal drasztikusabb és érdekesebb hatással van ennek a parazitának a fertőzése. Ahogy a legtöbb élőlényt a természetben, a Toxoplasma gondiinak is az egyik legfőbb mozgatórugója a fajfenntartás. Így arra próbálja rávenni más fajokhoz tartozó áldozatait, hogy valahogyan érintkezésbe kerüljenek macskafélékkel, hiszen csak ezekben az állatokban – legyen szó házimacskákról vagy oroszlánokról – tud szaporodni.
Ez a késztetés bizonyos fajokra azonban végzetes hatással lehet.
Ilyenek például a patkányok, amelyeket arra vesz rá, hogy sokkal több kockázatot vállaljanak, egyes esetekben pedig vonzóvá teszi számukra a macskavizelet szagát. Mindezek hatására a fertőzött patkányokat nagyobb eséllyel ejtik el macskafélék, s így a parazita átkerülve az új gazdatestbe el tud kezdeni szaporodni. Hasonló változást figyeltek meg a tudósok csimpánzok esetében is, azt találva, hogy a fertőzött állatok vakmerőségük miatt nagyobb eséllyel esnek leopárdok áldozatául. A fertőzött hiénakölykök pedig egy kutatás szerint egészséges társaiknál jóval közelebb merészkednek az oroszlánokhoz, így gyakrabban el is ejtik őket.
Az emberi viselkedés és a toxoplazmózis
Cseh kutatók szerint az emberi viselkedésre is hat a fertőzés. A férfiak hajlamosabbá válnak, hogy túlbecsüljék saját szociális rangjukat, kevésbé követik a szabályokat, és kevésbé kerülik a veszélyt. Egy részüknél kis mértékben csökken az intelligencia. A nők ugyanakkor melegszívűbbek, szabálykövetőbben és közvetlenebbek lesznek. A változások nem drasztikusak, ám a cseh tudósok szerint mérhetők: Prágában a közlekedési balesetben elhunytak körében a fertőzöttek aránya szignifikánsan nagyobb, mint a népesség egészében.
Pumák és farkasok
A patkányok, a csimpánzok és a hiénakölykök parazitával vagy anélkül is bizonyos macskafajták zsákmányállatai. Mi történik azonban, ha olyan állat fertőződik meg, amelyre nem vadásznak se nagy, se kismacskák? A kérdésre a választ a kutatók az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban találták meg, ahol nagy számban élnek szürke farkasok. Ezeknek a vadállatoknak a vadászterülete sokszor átfedésben van a pumákéval, hiszen mindkét állatfaj vadászik az itt élő jávorszarvasokra, bölényekre és öszvérszarvasokra. A két ragadozó ugyanakkor általában elkerüli egymást. Olykor azonban az elhullott pumákból lakmároznak a farkasok, és valószínűleg így fertőződnek meg néha a parazitával.
Meglepő eredményt hoz a végzetes parazita fertőzése
Ahogy a többi állatnál is megfigyelték, a Toxoplasma gondii a farkasok viselkedését is megváltoztatja, és vakmerőbbé teszi őket. Connor Meyer és Kira Cassidy, a Yellowstone Wolf Project kutatói 27 év megfigyeléseinek adatait elemezve arra jutottak, hogy a fertőzött farkasok egyrészt sokkal nagyobb eséllyel hagyják el falkájukat, hogy új területeket hódítsanak meg. (Ez az egészséges állatoknál 21 hónap elteltével történik meg 50 százalékos eséllyel, ám a parazitával fertőzötteknél ez az idő 6 hónapra csökken.)
Másrészt annak is megnő az esélye, hogy falkavezérré váljanak, feltehetően a megnövekedő tesztoszteron által kiváltott agresszió és domináns viselkedés hatására.
A vezérek vakmerőbb, nagyobb kockázatot vállaló viselkedése aztán kihat az egész falka viselkedésére is. Nagyobb valószínűséggel hatolnak be felderítetlen területekre, ahol pumákkal találkozhatnak. Így a parazitának több esélye van arra, hogy átkerüljön a macskafélékbe, ahol aztán már képes szaporodni.
A motiváció mindig a fajfenntartás
A Toxoplasma gondii mindig úgy programozza újra áldozatait, hogy előbb-utóbb macskákban kössön ki, és szaporodni tudjon. Az élővilágban található minden élőlénynek, így a más állatok viselkedését megváltoztató fajoknak is ez az elsődleges motivációja.
A baculoviridae nevű vírus például lepkéket és molyokat támad meg. Miután megfertőzte őket, a gazdatestet ráveszi, hogy a szükségesnél sokkal több táplálékot fogyasszon, ezzel elősegítve a vírus szaporodását. Amikor megfelelő mennyiségben replikálta magát, a lepkét minél magasabbra küldi, majd egy olyan enzim kiválasztására kényszeríti, amely folyékony masszává oldja fel a gazdatestet. A folyadék, tele vírussal, esőként hull a magasból, és újabb áldozatokat fertőz meg.
A mindenki által ismert veszettség is egy vírus, amely ugyancsak tovább akar öröklődni. A gazdatest nyálából egy másik állat vagy ember nyálkahártyájára vagy sebébe jutva tud tovább fertőzni (és így tovább szaporodni), ezért vált ki a megszokottnál agresszívabb viselkedést, ami gyakran harapással is jár. Ezzel és a fertőzött testben beindított megemelt nyáltermeléssel együttesen próbálja tovább szaporodni.
A Leucochloridium paradoxum nevű métely egy madárfajban tud szaporodni, ám egy csigában növekszik. Amikor készen áll, hogy átköltözzön a madárba,
a csiga szemszárához vándorol, és ott pulzálni kezd, megtévesztésig hasonlítva így egy ízeltlábú lárvájához, ami a madárfaj egyik fő tápláléka.
Arra is ráveszi a csigát, hogy kimenjen a szabadba a napnak abban a szakában, amikor ez a madárfaj a legnagyobb eséllyel les prédára.
Az Ophiocordyceps unilateralis nevű gomba hangyákon élősködik. Noha emberekre nem veszélyes, ezekkel a szorgos rovarokkal elég csúnyán elbánik. Fertőzés után megszünteti a hangyákban meglevő félelmet a magassággal szemben, majd arra kényszeríti áldozatát, hogy elhagyja a bojt, és minél magasabbra másszon. A megfelelő magasságra érve a gomba megöli a hangyát, de előbb halálfogásra kényszeríti: a rovar utolsó tetteként rágójával megkapaszkodik a magasban levő levélben vagy ágban. A gazdatest halála után a gomba kinő a hangyából, és a magasból szórja szét spóráit, amelyek így jó messzire eljutnak.
Ha érdekel, mit érdemes még elkerülnöd, ha terhes vagy, kattints ide!
