Tömeges járattörléseket jelentettek be az üzemanyagkrízis miatt: tájékozódj, mielőtt utazol

Egy fiatal női turista a budapesti repülőtér érkezési és indulási tábláját nézi.
Olvasási idő kb. 3 perc

Noha május végétől járattörlések indulhatnak az üzemanyaghiány miatt, a magyar utazási irodák abban bíznak, hogy a helyzet nyárra rendeződik. Itthon egyelőre kivárnak a charterjáratok megrendeléseivel, miközben lemondásokról egyelőre továbbra sincs hír.

Mint azt Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák (MUISZ) szóvivője az MTI-nek elmondta, a charterjáratok jellemzően júniusban indulnak, így legkorábban május második felében derülhet ki, szükség lesz-e járattörlésekre vagy összevonásokra. Egyelőre azonban semmi nem utal ilyen intézkedésekre.

Budapest Airport: nincs fennakadás

Ugyanerről számolt be a WizzAir és a Budapest Airport is, amely szerint jelenleg nincs fennakadás a kerozinellátásban. Előbbi közlése szerint folyamatosan figyelik a helyzetet, és a járatok a meghirdetett menetrend szerint közlekednek. A repülőtér üzemeltetője megerősítette: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemanyag-ellátása stabil, és partnereik sem jeleztek problémát, emellett számottevő járattörléseket sem tapasztalnak.

Liszt Ferenc repülőtér külseje tavasszal
A Budapest Airport tájékoztatása szerint jelenleg stabil az üzemanyag-ellátás
Fotó: rvbox / Getty Images

Május végén beüthet a krach

Nemzetközi szinten ugyanakkor már láthatók a feszültégek. Willie Walsh, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) arra figyelmeztetett, hogy Európában akár május végén járattörlések indulhatnak az üzemanyaghiány miatt, és Ázsia egyes térségeiben már most is akadnak példák hasonló helyzetre.

Több nagy vállalat is átszervezi a közlekedést

Több nagy európai légitársaság már konkrét lépéseket is tett. A Deutsche Lufthansa AG a nyári szezonban mintegy 20 ezer veszteséges járat törléséről döntött Európában, hogy mérsékelje költségeit a közel-keleti háború következtében kialakult üzemanyag-drágulás miatt. Az intézkedés főként a frankfurti és müncheni központokat érinti, és október végéig marad érvényben, miközben a cég új járatokat indít többek között Zürichből, Bécsből és Brüsszelből. A társaság számításai szerint ezzel körülbelül 40 ezer tonna kerozint takarít meg.

Van, ahol az árak is emelkednek

A KLM szintén csökkenti kapacitását: a holland légitársaság a múlt héten 160 járat törlését jelentette be májusra. Más európai és ázsiai-csendes-óceáni légitársaságok eközben jegyáremelésekkel reagálnak a költségnövekedésre.

Az energetikai kilátások sem kedvezőek. Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője szerint Európa üzemanyagkészletei akár hat hét alatt kimerülhetnek, az EU energiaügyi biztosa, Dan Jorgensen pedig úgy fogalmazott:

Idézőjel ikon

a jelenlegi helyzet a magas árak okozta válságból egyre inkább az ellátási problémák irányába tolódik.

Ennyi kerozin fogy Budapesten

A magyar fővárosi repülőtér napi kerozinfelhasználása 1200 és 2000 tonna között alakul, amely mennyiség a nyári csúcsidőszakban megnövekedhet. A jelenlegi tárolókapacitás nagyjából 4-5 napnyi működéshez elegendő készletet biztosít, és vizsgálják a kapacitás bővítésének lehetőségét.

A Budapest Airport hangsúlyozta, hogy folyamatos kapcsolatban áll a légitársaságokkal és az üzemanyag-ellátási lánc szereplőivel, és mindent megtesz a zavartalan működés érdekében. Az utasoknak azt javasolják, hogy rendszeresen kövessék a légitársaságok tájékoztatásait, mivel a menetrendek módosítása a légiközlekedésben megszokott gyakorlat.

Kapcsolódó cikkünkben arról olvashatsz, hogy megfizethetetlen lesz a nyaralás, ha így utazol

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.