Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Budapest ezelőtt 100 esztendővel még egészen más képet mutatott, mint ma: galériánk segít elveszni egy kicsit a húszas évek fővárosában, megmutatva, milyen volt a város anno.
A divat és a járművek persze egészen másként festettek akkoriban, mint manapság, az emberek ugyanakkor az 1920-as években is gyakorlatilag ugyanazzal töltötték a legszívesebben szabadidejüket, mint ma. Strandra jártak vagy étterembe, sportoltak, dolgoztak, gyereket neveltek és szórakoztak is, természetesen.
Van, akinek villa, van, akinek egy szoba jutott
A Horthy-korszak kezdetén meglehetősen nagy életmódbeli különbségekben jelentkezett, hogy a társadalom melyik rétegébe született valaki. A középosztálybelieknek járt a többszobás otthon és a cseléd, szalont, hálót és ebédlőt is fenntartottak. Az igazán tehetősek, az orvosok, ügyvédek akár 4-6 szobás lakást is birtokoltak, nevelőjük, cselédjük, esetleg inasuk és szakácsnőjük is lehetett.
Ők nyaranta pár hetet akár külföldön töltöttek – a nagybirtokosok és nagypolgárok élete azonban még ennél is magasabb színvonalon zajlott.
Kastélyban, villában éltek, sok fős személyzet gondoskodott arról, hogy mindenük meglegyen. Komorna, kocsis, nyelvtanár is megfordult ezekben a háztartásokban, mindennapjaikban pedig a szórakozás és a kultúra is kiemelt szerepet kapott. Gyakran jártak bel- és külföldi üdülőhelyekre, vadásztak, sportoltak, a férfiak kaszinóztak esténként, feleségeikkel estélyeken múlatták idejüket.
A lenti képre kattintva nyílik a galéria a húszas évek Budapestjének fotóival!
Ezzel szemben a lecsúszó középosztály tagjai egy-két szobás otthonokban éltek, és jelentősen többet dolgoztak, mint a fent említett, tehetős magyarok – igaz, a hat órát azért az ő munkaidejük sem igazán haladta meg. A városi munkásságban sem nagyon jutott több egy, legfeljebb két szobánál és konyhánál, otthonaik emeletes bérkaszárnyákban álltak. A város szélén, külső kerületeiben felhúzott épületekben a lakások kétharmadában volt folyó víz, harmadában vécé és a felében villany.
Ők már mai szemmel nézve is sokat, 9-10 órát dolgoztak napi szinten.
A budapesti kávéházak fontos szerepet töltöttek be
Azok, akik életét nem emésztette fel a munka, a kor divatos kávéházaiba jártak, ahol természetesen nemcsak a feketét döntötték le, hanem hírlapokat olvastak, közéleti információkat gyűjtöttek, hosszasan beszélgettek, vagy akár dolgoztak is, gondoljunk csak az írókra. Főként az iskolázott, középosztálybéli férfiak látogatták ezeket, de a kispolgárok és a munkások egy része is meg-megfordult a kávéházakban. A szegényebbeknek maradtak az olvasókörök. A rekreációs célú testgyakorlás is egyre szélesebb körökben terjedt el.
Az olvasáshoz persze kellett a megfelelő iskolázottság is: beindult a népiskolai program, az analfabetizmust egyre jelentősebben sikerült visszaszorítani ebben az időszakban. Megjelent szórakozási lehetőségként a hangosfilm is, mely természetesen szinte azonnal propagandaeszközzé is vált.
Az otthonokban is egyre kellemesebbé vált az élet: ahogyan azt a fenti, munkásotthonokkal kapcsolatos statisztikák mutatják, a lakásokban megjelent a villanyáram, sőt, a vezetékes gáz is.
Gáztűzhelyek, hűtőszekrények és bojlerek gondoskodtak egyre több otthonban a komfortról, sokan vásároltak rádiót, fényképezőgépet, kuktában kezdték el készíteni az ebédet, a konzervek is megjelentek, az emberek számára pedig a kerékpáros közlekedés is egyre természetesebbé vált.
Busz és lovaskocsi is járt az utcákat anno
Apropó közlekedés: átalakuló képet nyújtott Budapest ebben a tekintetben is. A húszas évekre megnőtt az automobilok száma, igaz, ezeket még a lovaskocsikkal párhuzamosan láthatták a fővárosi utcákon felbukkanni a polgárok. Ekkoriban még csak négyféle közlekedési tábla létezett, volt viszont már a forgalomban autóbusz és villamos is, a gyalogosok pedig össze-vissza keltek át az úttesteken, ahol éppen úgy gondolták, hogy megtehetik ezt. 1923 októberében 136 közlekedési baleset, ebből 10 halálos következett be Budapesten, ezért változtatni kellett: előbb rendőröket állítottak a kereszteződésekbe, majd 1926-tól megjelentek a közlekedési lámpák is, melyek már egyértelműen jelezték, ki, mikor, merre haladhat. 1929-ben bevezették a KRESZ-t is, így még biztonságosabbá vált az egyre sűrűbb közlekedés.
Ami az öltözködést illeti, szintén nagy változások zajlottak. A nők eldobták végre a fűzőt, nem volt kötelező a hosszú hajviselet sem, megjelentek a kalapok. Az ápoltság egyre alapvetőbb részét képezte a nagyvárosi életformának, és a borostát vagy az öltöny elhagyását nem engedhette meg magának egyetlen férfi sem egy bizonyos életszínvonal és társadalmi státusz fölött. Az öltöny a mindennapok viselete is volt, a magas, közéleti beosztásban dolgozók akár frakkban, szmokingban is végezték.
Megszámlálhatatlan apróságban tért még el az akkori budapesti élet a maitól: állt még a régi Tabán, a Duna partján fürdőzhettek is a fővárosiak, telente nagy havakkal szembesültek, a gyerekek legnagyobb örömére, és legismertebb tereink is más képet mutattak akkor.
A második világháború még nem végezte el pusztítását az utcákon, az emberek talán abban reménykedhettek, nem sokkal az első világégést követően, hogy némi nyugalom elébe néznek. A következő évtizedben azonban ismét kifordult sarkából a világuk.
Ha kíváncsi vagy a Tabán történetére is, ajánljuk ezt a cikkünket!
