Biztos jele a harmadik világháborúnak, ha ez a repülő a levegőben marad
Az amerikai elnök egy speciális repülőről képes irányítani az országot háborús vagy nukleáris fenyegetés esetén.
Az amerikai elnök egy speciális repülőről képes irányítani az országot háborús vagy nukleáris fenyegetés esetén.
Csaknem egy hónapja nem kapják meg az Yves Rocher magyar webshopjában előre kifizetett termékeket a vásárlók. Állítólag egy költözés bénította meg a kiszállításokat.
Egy 4 kilométer hosszú, tengerparti turisztikai komplexumot adott át Kim Dzsongun észak-koreai diktátor.
Egy vakcinákkal szemben kritikus szervezet egykori vezetője kerül az amerikai járványügyi hivatalba.
A NASA mérnökei szerint akár a teljes Nemzetközi Űrállomásról elszökhet a levegő, ami beláthatatlan következményekkel járhat az asztronautákra, köztük Kapu Tiborra nézve.
Évtizedek után megtorpantak az oltási programok, világszerte csökken az átoltottság, még a fejlett országokban is. Szakértők szerint ez életveszélyes betegségek visszatéréséhez vezethet.
A Microsoft Megatron nevű mesterséges intelligenciáját lopott könyveken taníthatták be, legalábbis ezt állítja szerzők egy csoportja.
A nemzetközi kutatóűrhajós expedícióban, a HUNOR programban résztvevő Kapu Tibor már a Nemzetközi Űrállomás felé tart, ahova várhatóan ma érkezik majd meg.
A rekorder ékszer szépségénél is érdekesebb tulajdonosának története: Marie-Thérèse sorsa fájdalmas fordulatokkal teli volt.
Ma reggel sok halasztás után indulhatott útjára Kapu Tibor három űrhajóstársával a Nemzetközi Űrállomásra: csütörtökön magyar idő szerint egy órakor dokkolhatnak, addig érdemes felidézni a felbocsátás pillanatait ezzel a videóval!
Az extrém meleg időjárás miatt a Belügyminisztérium elrendelte a vörös kódot: ez a több között azt jelenti, hogy a szociális intézményeknek kötelező minden hajléktalant vagy bajba jutott embert befogadniuk.
Farkas Bertalan, vagy a most űrbe utazó Kapu Tibor mellett az űrkutatáshoz több magyar név is kötődik, de talán egyikük sem tudhat maga mögött olyan jelentős és gazdag életművet, mint Kármán Tódor magyar tudós.
Az új szabály véget vetne a repüléssel járó egyik leggyűlöltebb pluszköltségnek, ingyen lehetne felvinni legfeljebb 7 kilós kézipoggyászt a fedélzetre.
16 éven keresztül egy Stubbs nevű macska volt az Alaszkában található Talkeetna polgármestere. Egészen izgalmas, miért alakult így.
Egy amerikai tanulmány szerint az Uber titkos algoritmusai úgy növelik a cég bevételét, hogy közben csökken a sofőrök fizetése, az utasok pedig magasabb viteldíjat fizetnek.
Egy francia nő az egyetlen ismert hordozója a világ 48. vércsoportjának, amelyet most hivatalosan is elismertek. A „Gwada negatív” vércsoport ritkasága genetikai mutációból ered.
XIV. Leó pápa fontos üzenetet fogalmazott meg a közel-keleti háborúval kapcsolatban, és elítélte a bosszú és erőszak logikáját.
Mégsem Velence belvárosában lesz Jeff Bezos esküvője, a helyiek tiltakozása és a biztonsági kockázatok miatt egy másik helyszínre tették át a lagzit.
Háromszor annyi idő és 15-ször annyi pénz volt megvalósítani, mint ahogy tervezték, az építész pedig menet közben otthagyta a projektet. A Sydney-i Operaház megalkotása rémálom volt, de Ausztrália egyik jelképévé vált.
Kapu Tibor és társai szkafandere sokban eltér azoktól az űrruháktól, amelyeket a korábban megszoktunk az asztronautákról készített fotókon: nyomós oka van annak, amiért speciális a viselete.
Az Egyesült Királyság történelmi döntést hozott: nukleáris robbanófejek szállítására alkalmas F–35-ös vadászgépeket vásárol, ezzel évtizedek után új korszak kezdődik a brit légierőnél.
Szokatlan óvintézkedést sürget Izrael, mert háborúban nagy kockázatot jelentenek az elektromos autók.
A szigorú szabályozás első körben augusztusig ad határidőt az állami intézményeknek, de idővel minden Szerbiában található ingatlan homlokzatáról le kell szerelni a klímák kültéri egységeit.
Ötezer éve nem csapódott be a Holdba olyan hatalmas aszteroida, mint amire pár év múlva esély van, és az ütközés súlyos következményekkel járhat a földi kommunikációra nézve.
A gyanútlan netezők biztonságtudatát használják ki a legújabb netes átverés során, amikor jelszó-visszaállítást küldenek a hackerek.