Világom cikkek
Ez volt az egyik legborzasztóbb vízi katasztrófa: több mint ezer ember esett áldozatul
New York történetének legnagyobb polgári hajótragédiája a General Slocum elsüllyedése. A baleset több mint 1000 áldozatot követelt, a 2001-es New York-i terrortámadásig a legtragikusabb veszteségnek számított.
Cápa hullott az égből, senki nem hitt a szemének
Egy csapat amerikai éppen a szabadban golfozott, amikor valami lepottyant azt égből. Először halnak gondolták, de közelebb érve látták, hogy egy cápával van dolguk.
Családok tízezrei bajban: mamutcég készül elbocsátásokra a mesterséges intelligencia miatt
A világ egyik legnagyobb munkáltatója, az Amazon tömeges elbocsátásokra készül a mesterséges intelligencia térnyerése miatt.
Magyar szeretteid is hőgutát kaphatnak Nagy-Britanniában, akkora lehet a hőség
Szakértők szerint hússzor nagyobb a valószínűsége annak, mint 1960-as években volt, hogy a hőmérséklet a 40 Celsius fokot is elérheti Nagy-Britanniában.
Ez a világ legkisebb hadserege, mégis itt a legmagasabbak az elvárások
Az utóbbi májusi időszak teljes mértékben a pápaválasztás és az új pápa körül forgott, így mindenki gyakran láthatta az egyházfő mögött sorakozó csíkos ruhás testőröket, a svájci gárdistákat. Ők alkotják a világ legkisebb hadseregét.
Légy résen: átlagosan 30 százalékkal emelkedtek ezek az ügyintézési díjak
Az adminisztrációs terhek mérséklésének és a mezőgazdasági ügyintézés meggyorsításának szándékával digitalizált elektronikus ingatlan-nyilvántartó rendszert hoztak létre. Ehhez a rendszerhez igazítva módosította az Agrárminisztérium a földvédelmi hatósági eljárásokra vonatkozó szabályait.
Új adó bevezetését fontolgatja az EU: nekünk is fájni fog, ha életbe lép
Az Európai Unió új adó bevezetésével igyekszik kikényszeríteni a fűtéskorszerűsítést és az energiahatékonyság fejlesztését. A tervezet az egyes tagállamok miniszterei között vegyes fogadtatásra talál, a lakosság viszont egyértelműen nem örül majd a jelentősen megemelkedett kiadásnak.
Trump: "Én állítottam le a háborút India és Pakisztán között" - India tagadja ezt
Trump, miután telefonon beszélt az indiai miniszterelnökkel, kijelentette, neki köszönhető, hogy India és Pakisztán között nem súlyosbodott el a konfliktus, ő vette elejét annak, hogy a két atomhatalom komolyabb háborúba keveredjen egymással az indiai Sindoor hadművelet után.
Órákat állnak sorba kenyérért: rettegnek és éheznek a teherániak
Az izraeli-iráni konfliktus eszkalációja egyszerű emberek tömegének életét tette félelemmel és bizonytalansággal telivé. Teheránban az sem biztos, hogy másnap élelmiszerhez lehet jutni.
Újabb vészhelyzet Parajdon: nincs ivóvíz és pusztul az állatvilág
A Kis-Küküllőben ismét magas sókoncentrációt mértek, az ivóvíz ihatatlanná vált, ezért leállították a szolgáltatást több Maros megyei településen.
Európai hulladék teszi tönkre ezt a nemzeti parkot, kritikus a helyzet
Nemzetközi márkák textilhulladékát találták meg Ghánában egy védett lápvidéken.
Évszázados hagyományt éleszt fel Leó pápa: olyat csinál, amit az elődje soha
A Vatikán bejelentette, Leó pápa feléleszt egy régi hagyományt, nyári szünetre megy.
Már sokan rekedtek ezen a reptéren egy régóta érvényes szabály miatt
Gyakran hallunk olyan esetekről, amikor menetrendi hiba vagy egy-egy nagyobb késés miatt néhány utazó kis időre reptéren ragad. De olyat talán kevesen tapasztalhattak, hogy ez éppen egy előre meghatározott reptéri szabály miatt következett be.
Nehogy ezekbe az európai városokba utazz, tömegek tiltakoznak a turisták ellen
A tömegturizmus már számtalan európai városban okoz gondot az ott élőknek, a helyiek több módon is tiltakoznak a szezon beköszönte előtt.
Végre kiderült, a hatalmas spanyolországi áramszünetet kibertámadás okozhatta-e
Április óta várt mindenki arra, hogy megszülessen végre a bizottság jelentése, amelyet Európa egyik legnagyobb áramszünetének kivizsgálására hoztak létre. Az illetékes miniszter a keddi kormányülésen jelentette be a vizsgálat eredményét.
Ezek az állatok előre jelezték a 6,1-es erősségű földrengést: a perui kutyák videója bejárja a világot
Egy apák napi családi ebéd adta az apropót annak a videónak az elkészítéséhez, amely szokatlan jelenséget rögzített. A perui család két kutyája másodpercekkel a vasárnapi földrengés bekövetkezte előtt jelezte a tragédia érkezését.
Megrongálódott egy iráni urándúsító üzem, veszélyesre nőtt a sugárzás
Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint megrongálódhatott egy urándúsító üzem az iráni Natanzban.
Szankciókkal kényszerítenék térdre Putyint, Trump döntésére vár mindenki
Nagy-Britannia gazdasági szankciókkal igyekezne rávenni Oroszországot arra, hogy tárgyaljon az orosz-ukrán békéről.
Kitiltják ezeket az autókat a magyarok által kedvelt turistaközpontokban
Észak-Olaszország négy régiójából kitiltják az Euro dízel 5 üzemű autókat. Az újítás sok ezer gépjármű tulajdonost érint, akik a környezetvédelem jegyében meghozott döntést magukra nézve súlyos csapásként élik meg.
Újra baj van az Air India londoni járatával, technikai gondok léptek fel
Az Air India újabb Londonba tartó járatát törölte, a repülő helyi idő szerint délután 1:10-kor szállt volna fel.
Csizmába rejtik az üzeneteket a világ legrégebbi postáján: ma is fogad leveleket
Egy Mossel-öbölbeli, ősi tejfát tekintenek Dél-Afrika legrégebbi postaládájának, amely máig fogad leveleket. De nem úgy, ahogyan mi gondoljuk.
Örökre eltűnhetnek a szentjánosbogarak, ez az oka
Akiknek az igazi nyárhoz hozzátartozott az éjszaka kis lámpásként világító szentjánosbogarakban való gyönyörködés, azoknak bizonyára feltűnt, hogy az utóbbi időben sajnos egyre ritkábban találkozhatunk velük.
Lépésenként tették arrébb a százéves városnegyedet: videón a technika
Sanghaj ikonikus, régi épületeit elképesztő módon helyezték arrébb, a technikai bravúrról videó is készült. Megmutatjuk.
Egyre többen használják ezt az ősi nyelvet Amerikában
Az Egyesült Államokban egyre több közép-amerikai bevándorló hozza magával ősi maja nyelvét, mint például a Mam és a K'iche'. Ezek a nyelvek nemcsak a közösségeikben élnek tovább, hanem az amerikai intézményekben is egyre nagyobb szerepet kapnak, például a bevándorlási bíróságokon.
Rémisztő videó: ez a világ legveszélyesebb autóútja
A hegyek szerpentinjein való közlekedés sokakat megijeszt, de egy kis kanyargás talán semmi ehhez az indiai úthoz képest, melyet a világ egyik legveszélyesebb autóútjaként tartanak számon. Videó is készült az elképesztő utazásról.