Ezek az állatok előre jelezték a 6,1-es erősségű földrengést: a perui kutyák videója bejárja a világot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy apák napi családi ebéd adta az apropót annak a videónak az elkészítéséhez, amely szokatlan jelenséget rögzített. A perui család két kutyája másodpercekkel a vasárnapi földrengés bekövetkezte előtt jelezte a tragédia érkezését.

A felvételen jól látható, ahogy a család két házi kedvence hirtelen megmagyarázhatatlan nyugtalanságot kezdett érezni és vészjósló ugatásba fogott.

Idézőjel ikon

Ezzel igyekeztek felhívni gazdáik figyelmét a közelgő katasztrófára, amit ők másodpercekkel hamarabb érzékeltek.

A kutyák előre tudtak a bajról

Számos városi legenda, feljegyzett történelmi forrás, hivatalos dokumentum és tudományos kutatás is foglalkozott már annak vizsgálatával,

Idézőjel ikon

igaz lehet-e, hogy az állatok megérzik a földrengés és a cunami érkezését annak bekövetkezte előtt.

A tudományosan is megerősített válasz szerint az úgy nevezett P-hullámok rezgéseit valóban előre érzékelik például, a kutyák, s ezek a hullámok, ahogy a mostani perui esetben is történtek, tényleg másodpercekkel előzik meg a rengés kezdetét.

A perui család először nem értette a kutyáik váratlanul támadt és kétségbeesett viselkedését, mely utólag igazolta az állatok különleges képességét. Először hívatlan vendég látogatására gyanakodtak a családtagok a fékezhetetlen csaholás miatt, végül mind az ajtó felé vették az irányt.

A kutyák nem csak az áldozatok felkutatásában, de a tragédiák megelőzésében is segítségünkre tudnának lenni
Fotó: Anadolu / Getty Images Hungary

A most vasárnapi, perui földrengés a Richter skála szerinti 6,1-es erősséget is elérte. Az esemény során számos közintézmény rongálódott meg, ám a sérültek száma, szerencsére 40 alatti.

Idézőjel ikon

A Perui Geofizikai Intézet adatai alapján csak 2025-ben eddig 398 földrengés következett be a dél-amerikai országban, az alig két hete tartó júniusban pedig ebből összesen 29.

Peru eddigi legsúlyosabb földrengése 1979-ben volt, amely legkevesebb 70 000 ember halálát okozta.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.