Különleges űrruhát kapott Kapu Tibor: Vasember jelmezének tervezője készítette

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kapu Tibor és társai szkafandere sokban eltér azoktól az űrruháktól, amelyeket a korábban megszoktunk az asztronautákról készített fotókon: nyomós oka van annak, amiért speciális a viselete.

Az Axiom-4 sok halasztás után ma magyar idő szerint fél 9-kor végre megkezdheti a Nemzetközi Űrállomásig tartó útját. Peggy Whitson kapitány, valamint legénysége, Shubhanshu Shukla, Sławosz Uznański-Wiśniewski és Kapu Tibor akár két hetet is eltölthetnek majd a Nemzetközi Űrállomáson.

A misszió a NASA, az Axiom Space és a SpaceX közös munkájának eredményeként valósulhat meg, az azt bemutató Huniverzum kiállítás elején pedig érdekes információval gazdagodtunk: az űrruhákat nem akárki tervezte. Elon Musk jelmeztervező barátja, akit a projektbe bevont, nem más, mint Jose Fernandez, akinek futurisztikus ötleteit többek között a Bosszúállók-filmekben láthattad te is.

Ekkor viselik az űrruhát

Űrsétára nem alkalmas ez a szkafander: az űrhajóban való tartózkodás közben hordják majd ezt a nemzetközi csapat tagjai. Felbocsátás közben is fontos a védelem: amennyiben a nyomás lezuhanna, ez az uniformis életben tartja az asztronautákat.

Idézőjel ikon

Musk korábban úgy nyilatkozott a szkafanderrel kapcsolatosan: az volt a kérése, hogy nagyon vagány legyen.

Jobban megnézve Kapu Tibort és társait, megállapíthatjuk, hogy sikeresen teljesítette is a feladatot a tervező.

Ha az is érdekel, hogyan hat a súlytalanság az emberi testre, olvasd el ezt a cikkünket!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.