Rejtélyes módszerrel trükközhet az árakkal az egyik legismertebb taxicég

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy amerikai tanulmány szerint az Uber titkos algoritmusai úgy növelik a cég bevételét, hogy közben csökken a sofőrök fizetése, az utasok pedig magasabb viteldíjat fizetnek.

Újabb tudományos intézmény vádolja azzal a Uber taxitársaságot, hogy átláthatatlan számítógépes kódokat használ a nyereségének jelentős növelésére, és ezt az utasok, illetve a sofőrök kárára teszi – írja a The Guardian.

A dinamikus árazással nagyot nőtt az Uber jutaléka

A New York-i Columbia Business School kutatása arra a következtetésre jutott, hogy világ számos országában jelen lévő technológiai vállalat „algoritmikus árdiszkriminációt” alkalmazott, ami növelte az utasok által fizetendő viteldíjat, csökkentette a taxisok fizetését, és emelte a cég jutalékát. 

Két kutatás is azzal vádolja az Ubert, hogy rejtélyes algoritmusokkal növeli a jutalékát
Fotó: Szollár Zsófi / Index

A kutatók csaknem 25 ezer amerikai utazást, valamint kétmillió utazási kérelmet vizsgáltak. Megállapították, hogy a csúcsidőben magasabb viteldíjakkal járó dinamikus árazás 2022-es amerikai bevezetésének kezdetén

Idézőjel ikon

a cég jutaléka 32 százalék volt, ami 2024 végére 42 százalékra nőtt.

A friss amerikai tanulmány főbb következtetései egybevágnak az Oxfordi Egyetem múlt héten közzétett kutatásának megállapításaival. A brit szakemberek szerint a dinamikus árazás bevezetése után 25 százalékról 29 százalékra nőtt a vállalat átlagos jutaléka, de egyes fuvaroknál meghaladta az 50 százalékot. 

Az Uber nem ismeri el az oxfordi elemzés adatait, és tagadja, hogy a rendszerük tisztességtelenül manipulálja az árakat vagy diszkriminálna. A cég álláspontja szerint a dinamikus árazás segít egyensúlyba hozni az aktuális keresletet és kínálatot. Hozzátették, hogy az árazási algoritmus nem használ személyes információkat sem az utasokról, sem a sofőrökről. 

Magyarországról korábban kivonult a cég, de 2024. júniusától újra lehet Uberrel utazni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.