Két ország sorsát is megváltoztatta George Bernard Reynolds a 20. század elején: Iránban és Venezuelában is ő talált rá az olajra. Noha Iránból főnöke visszahívta, ő ellene szegült, és makacsul kitartott.
„Fejezzék be a munkát. Eresszék szélnek a személyzetet, szereljenek szét mindent, amit megéri a partra hurcolni és hazaszállítani” – ezt az üzenetet kapta 1908 májusában George Bernard Reynolds, aki főnöke, William Knox D'Arcy megbízásából olajat keresett Iránban. A parancsnak nem engedelmeskedett, és ezzel átírta a délnyugat-ázsiai ország történetét. És egyben az egész világét: az USA és Irán mostani konfliktusának egyik fókuszpontjában is az olaj és annak egyik fő tengeri szállítási útvonala, a Hormuzi-szoros áll.
Olajkutaknál dolgozott Indonéziában
Hogy került egy brit mérnök, egy földtani kalandor Sussexből Perzsiába, és hogyan alakult úgy, hogy ő talált rá a Közel-Kelet első olajlelőhelyére? George Bernard Reynolds 1853-ben született az angliai Sussexben – elvégezte a Cooper's Hill-i Királyi Indiai Műszaki Főiskolát, amely kifejezetten az indiai brit gyarmatokra képzett közszolgálati feladatokra mérnököket.
Ennek megfelelően az Állami Vasútnál helyezkedett el Indiában, és egészen 1897-ig ott is dolgozott, miközben vezető mérnökségig vitte. Később németalföldi olajkutaknál dolgozott a mai Indonézia területén, ahol értékes tapasztalatokat szerzett.
R.W. Ferrier a BP történetéről írt 1982-es könyvében így jellemezte a mérnököt: „önálló és alkalmazkodóképes, elfogadható nyelvtudással rendelkezik. Kiváló lovas, fizikailag edzett, szellemileg élénk, magányos.
Megveti a hivatalnokokat, de nagylelkű azokhoz, akik vele együtt dacolnak a tűző nappal, a fagyos éjszakákkal és a kopár táj okozta megpróbáltatásokkal”.
„Nagyon ígéretes” terület
Reynold pont megfelelő jelölt volt William Knox D'Arcy, egy brit-ausztráliai üzletember számára, hogy közel-keleti expedícióját vezesse – D'Arcy ugyan sose járt Iránban, ám megszerezte az ország uralkodójától a jogot, hogy olaj után kutasson. Az ötlet egy francia geológustól, Edourad Cotte-tól származott, akinek felkeltette érdeklődését honfitársa, Jacques de Morgan leírása a Perzsia nyugati részén található olajforrásokról. Az 1900-as párizsi világkiállításon Cotte bemutatta D'Arcy-t Antoine Kitabchi Khannak, egy magas rangú iráni tisztségviselőnek, aki országát képviselte az expón.
Az időzítés tökéletes volt: az iráni uralkodónak, Mozaffar ad-Din Shah Qajarnak pénzre volt szüksége, hogy európai luxusutazásait finanszírozza, így hamar megállapodás született: a perzsiai ország 20 ezer fontot kap készpénzben, 20 ezret pedig a megalakuló vállalat (a First Exploration Company) részvényeiben, valamint az övé a profit 16 százaléka.
Cserébe a D’Arcy által alakított részvénytársaság 60 évre koncessziós jogokat kap az olajkitermelésre Iránban.
Az első vizsgálatok is optimizmusra adtak okot: a Közel-Keletre küldött geológus, H. T. Burls jelentése szerint „a terület egészében véve nagyon ígéretes”. D’Arcy Reynoldsot bízta meg a kutatás vezetésével. A brit mérnök hamar rájött, hogy iráni küldetése nem lesz gyerekjáték:
forró nappalok és fagyos éjszakák, ellenséges helyi törzsek és banditák, skorpiók és különös betegségek nehezítették a munkát.
Jól megválogatta csapata tagjait: voltak közte helyi munkások és őrök, lengyel és kanadai olajfúrók, egy indiai doktor és egy kemény amerikai mérnök, C. B. Rosenplaenter, aki Texasban már bebizonyította, ért az olaj megtalálásához.
Kudarc kudarc hátán
Így sem ment könnyen a dolog: először az ország nyugati sarkában, egy Chiah Surkh elnevezésű területen próbálkoztak a fúrással. Eleinte reménykeltőnek tűntek az eredmények: 1903 nyarán mintegy 500 méteres mélységben olajra leltek, ám a fekete arany hamar szinte teljesen elapadt. D’Arcy csalódása hatalmas volt: olyannyira, hogy meg is akart szabadulni a First Exploration Company-tól. Így került az iráni olajkutatás ügye a Burmah Oil Company fennhatósága alá, amelynek leányvállalatából,
az Anglo-Persian Oil Company-ból lett később a British Petroleum, vagyis a BP. D’Arcy az új vállalat igazgatója lett.
Chiah Surkh kudarca után Reynolds és csapata délkeletre, Khuzistan tartományba utazott, és Shardin környékén folytatta a kutatást. A feljegyzések szerint két kutat fúrtak – mindkettő száraz maradt. Reynolds újabb helyet keresett Jacques de Morgan leírása alapján, ám elsősorban nem a francia geológus véleménye miatt esett a választása a Meidān Naftoon elnevezésű helyre. Reynolds 1903 novemberében Kuvaitban járt, ahol összeismerkedett Louis Dane-nel, egy brit történetíróval – ő mesélt neki az iráni területről, amelynek neve olajmezőt jelent. A történet már akkor felkeltette Reynolds érdeklődését, olyannyira, hogy 1904-ben és 1906-ban is megvizsgálta a helyet:
olajjal telített üledékes kőzeteket talált.
Egy makacs brit győzelme
Csapatával odautazott, 1908. január 23-án megkezdték a fúrást, olajat azonban nem találtak. D’Arcy és a vállalat többi vezetőjének türelme – és pénzük nagy része is – elfogyott. „Fejezzék be a munkát” – érkezett május elején a távirat a teljes csődtől tartó igazgatótól, Reynolds azonban nem engedelmeskedett. Május 26-án aztán megtörtént a csoda: 360 méter mélységben lelőhelyre bukkantak – az olajszökőkút közel 25 méteres magasságig lövellt. Mint később kiderült, az olajmező mintegy 65 milliárd hordónyi fekete aranyat tartalmazott.
Reynoldsék azonnal táviratot küldtek a vállalat vezetőjének, amelyben kódolva értesítették őket az első közel-keleti olajlelőhely megtalálásáról.
A felfedezés hatására született meg az Anglo-Persian Oil Company, amely 225 kilométer hosszú csővezetéket fektetett le, egészen a Perzsa-öböl partjáig. Az olcsó iráni olaj a brit gyarmatbirodalom alapkövévé vált. Az olaj napjainkban is a világpolitika meghatározó kérdése: komoly szerepe van a több között az Egyesült Államok és Irán közötti háborúban is.
A sors furcsa fintora, hogy Reynolds – miután 1911-ben elküldték a vállalattól – a BP elődjének nagy vetélytársához, a Royal Dutch-Shellhez szegődött, és megismételte fantasztikus tettét: 1922-ben Venezuelában is olajat talált.
Ha érdekel, hogy hogyan élnek napjainkban az emberek a dél-amerikai országban, ahol a minimálbér egy kiló almára elég csak, olvasd el cikkünket.
