Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A történelemben számtalanszor előfordult, hogy a politikai ideológia határozta meg a tudomány irányát, ám ezekről a törekvésekről a legtöbbször kiderült, hogy vagy életveszélyesek, vagy tudománytalanok, esetleg mindkettő. Trofim Gyenyiszovics Liszenko szovjet biológus sem csak egy ártalmatlan féleszű volt, aki úgy hitte, Magyarország klímája megfelelő a narancstermeléshez: elképzelései közvetetten milliók halálát okozták.
Liszenko példája örök tanulságul szolgálhat a tekintetben, hogy milyen veszélyes, ha a tudomány kérdéseire politikai válasz érkezik, illetve ha egy arra alkalmatlan ember túl magas pozícióba kerül.
Így indult Liszenko szégyenteljes pályája
Az öröklődés tudománya leginkább a 20. század első évtizedeiben indult fejlődésnek, elsősorban Gregor Mendel biológus kutatásai nyomán, amelyet egy évszázaddal korábban végzett. A tudósok azonban számos alapkérdésben nem értettek egyet, mivel a technológia nem volt olyan fejlett, hogy bizonyos biológiai mechanizmusokat pontosan meg lehessen határozni vagy fel lehessen térképezni.
Az egyik jelentős vitatéma az volt a tudósok között, hogy vajon a gének milyen mértékben vesznek részt az utódok tulajdonságainak kialakulásában. Sokan úgy vélték, hogy az élőlényeknek a környezetre adott reakciói meghatározóbbak.
Ez egyúttal azt is jelentette, hogy elutasították a darwini tanokat, és a természetes szelekció elméletét.
Közéjük tartozott Ivan Vlagyimirovics Micsurin növénynemesítéssel foglalkozó kertész, és az ő tanait követő Liszenko is. Kollégájához hasonlóan ő is a nemesítés terén ért el eredményeket: az általa kezelt téli búza magok, amelyeknek a terméshozama jóval nagyobb volt, mint a tavaszi búzáé, kikeltek olyan területeken, ahol korábban nem.
Liszenko úgy vélte, hogy ez a siker igazolja az elméletét, ám valójában teljesen más magyarázata volt az eredménynek.
Ez azonban a politikai elitet és a tudóst sem érdekelte: mivel a szovjet mezőgazdaság a 20. század első felében komoly gondokkal küzdött, Liszenko ígérete, hogy a “burzsoá darwinista genetika” helyett a micsurini – ideológiai szempontból is elfogadott – elvek mentén szállítja majd a tudományos eredményeket.
Liszenko álmodta meg a "magyar narancsot"
Liszenko 1930-ra a szovjet biológia tudományos urává vált, és aki ellent mert neki mondani, az nem számíthatott semmi jóra. A kritikus hangok ellenére a kísérletek tovább folytak – eredménytelenül, és ez nemhogy javított volna a szovjet lakosság élelmezési helyzetén, sokkal inkább rontott rajta, így a tudós közvetve felelős többmillió ember haláláért, akik az élelmiszerhiány miatt vesztették életüket.
Kudarcait Liszenko ideológiai okokkal támasztotta alá, a kulákokat okolta az eredmények elmaradása miatt. Az volt a szerencséje, hogy bár Sztálin halála után felerősödtek a kritikus hangok, Hruscsov kiállt mellette, és támogatta.
Talán ez volt az oka annak is, hogy még Magyarországon is követőkre talált, ezért kezdődhettek meg a magyar narancs és gyapot termelésére irányuló híres, ám természetesen eredménytelen kísérletek is.
A tudós 1960. január 23-án a Magyar Tudományos Akadémián is tartott előadást, amelynek célja alapvetően az volt, hogy meggyőzze a kételkedőket a saját igazáról. Ám e törekvése balul sült el, ugyanis a magyar tudományos értelmiség teljesen kiábrándult a tanaiból és ez volt az első lépés a bukása felé vezető úton. Miután Hruscsov politikai pályája is leáldozott Liszenkónak sem maradtak támogatói: 1976-ban magányosan halt meg.
Ha arra is kíváncsi vagy, mit gondoltak az űrlényekről a szocializmusban, ezt a cikkünket ajánljuk.
