Tömeges leépítés: 16 ezer munkahely szűnik meg a globális cégcsoportnál

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Drasztikus átalakításba kezd a Nestlé: a vállalat a következő két évben világszerte 16 ezer munkahelyet szüntet meg.

A döntés célja a hatékonyság növelése és a működés megújítása a gyorsan változó piaci környezetben – írja a hrportal.hu.

Átalakítás és spórolás a hatékonyság jegyében

A Nestlé új vezérigazgatója, Philipp Navratil jelentette be a kiterjedt leépítési programot, amely a vállalat teljes munkaerejének mintegy hat százalékát érinti.

A Nestlénél a leépítés a vállalat teljes munkaerejének mintegy hat százalékát érinti
Fotó: Europa Press News / Getty Images Hungary

A változtatások 2027 végéig zajlanak le, és részei annak a stratégiának, amely 3 milliárd svájci frank költségmegtakarítást céloz.

Idézőjel ikon

A vállalat közlése szerint a döntés nehéz, de szükséges lépés, mert az élelmiszeriparban gyorsan változnak a fogyasztói igények, és a Nestlének hatékonyabban kell reagálnia a gazdasági kihívásokra.

A program a termelési és logisztikai folyamatok egyszerűsítésére, valamint a vállalati struktúra átalakítására összpontosít. Navratil szerint az automatizáció, a digitalizáció és a piaci alkalmazkodás kulcsszerepet kap az új működési modellben. A cél a hosszú távú növekedés biztosítása, miközben a rövid távú következmények – a munkahelyek megszűnése – fájdalmasak lesznek.

A Nestlé az elmúlt hónapokban vezetői válságon is átesett, miután több felsővezető távozott. Az új vezetés most a stabilitás és az átláthatóság megteremtését ígéri. A több mint 260 ezer embert foglalkoztató cég továbbra is a világ egyik legnagyobb élelmiszeripari szereplője, de a mostani döntés egyértelműen jelzi, hogy a jövőjét a költségcsökkentés és a hatékonyság fogja meghatározni.

Olvasd el a következő cikkünket is, amiben arról írtunk, mennyit keresnek a felsővezetők Magyarországon.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.