Hihetetlen dolgot csinál futás közben ez a férfi: látványos is

Olvasási idő kb. 2 perc

Vannak olyanok, akik még több mint 100 kilométer futásnál is biciklizésnél is többre vágynak: ilyen a francia Guillaume Lazert is, akit nem csupán a sport, de a művészi hajlam is ösztönöz a futásra.

Guillaume-ot a „GPS-rajzolás” specialistájaként tartják számon Franciaországban. A GPS-rajzolás lényege, hogy egy olyan előre megtervezett útvonalon megy végig az ember (általában futva és/vagy biciklivel), amely után a GPS alkalmazásban a megtett út egy formát rajzol ki. 

Az első GPS-rajz 1999-ben született, amely során egy amerikai férfi, Reid Stow 194 napig hajózott egy vitorlással az Atlanti-óceánon, hogy kirajzolhasson egy teknőst.

Super Mariót formált futás közben

Most, 2025-ben a francia Guillaume Lazert 110 kilométert gyalogolt és tekert le Párizs utcáin, és hogy mi lett a rajz? A Nintendo leghíresebb figurája, Super Mario arca rajzolódik ki a GPS-program képéből. A rajzoló-sportember mindössze két nap alatt tette meg a 110 kilométert, első nap 50 kilométert futva és sétálva, majd a maradék 60-at a második napon biciklivel fejezte be.

Volker Weinlich ugyanezzel a technikával Braunschweigben készített egy 60 kilométeres rajzot
Fotó: Volker Weinlich / Wikimedia Commons

Guillaume legelső videójátéka a Super Mario volt, ezért is választotta ezt a karaktert legutóbbi rajza témájaként.

Idézőjel ikon

Ezúttal ő játszott velem, nem pedig fordítva

– mondta a Le Figaro-nak adott interjújában.

A francia férfi rengeteg rajzot készített már a technikával, legyen szó Eiffel-toronyról, A kis hercegről vagy akár a mellrák elleni küzdelem szimbólumaként használt rózsaszín szalagról. Még saját weboldalt is létrehozott, ahol munkái megtekinthetők.

Több emberrel sportolna a GPS-rajzoló

A futás és biciklizés alapvetően is magányos sport, ám a francia GPS-rajzoló szeretne több embert is bevonni ebbe az egyszerre modern művészeti- és sportágba. Guillaume rendszeresen szervez programokat, kirándulásokat, hogy megszerettesse a sportot másokkal.

Ha érdekel a futás, olvasd el Takács Krisztián „Csipi” hihetetlen történetét!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.