Adolf Hitlerről elsőre a holokauszt és a második világháború borzalmai jutnak eszünkbe. Ha nem a berlini pincében befejeződő politikai karriert futja be, akkor minden bizonnyal festőművész szeretett volna lenni. Nagy ambíciói voltak, és bár akadt egy professzor, aki a festészet helyett az építészet felé orientálta volna, igen prózai okból kifolyólag itt véget is értek művészi törekvései.
Adolf Hitler legnagyobb álma, minden történelmi ténnyel ellentétben, az volt, hogy festőművész lehessen. Édesapja ellenezte ezt a tervét, de mivel Hitler megvetette apját, ezért nem törődött véleményével. Édesanyja halála után, tizennyolcadik születésnapja után nem sokkal, minden idejét és erejét abba fektette, hogy sikerre vigye művészetét.
Biztos volt művészete sikerében Hitler
Miután szüleit igen fiatalon elvesztette, az árvasági segélyből Bécsbe költözött, ahol kétszer is nekifutott a művészeti akadémia felvételijének. Hitler teljesen biztos volt saját zsenialitásában, így tényként kezelte, hogy sikerrel jár majd. Azonban mindkét alkalommal fennakadt a szigorú felvételi eljárás valamelyik rostáján.
Akadt olyan tanár, aki látott potenciált műveiben, de a többség leginkább középszerűnek tartotta Hitlert. Néhány évvel később egy olasz múzeumigazgató a következőképpen nyilatkozott Hitler művészetéről:
Ez egy hülyeség, egy reményvesztett ember műve, ami sokat elárul pszichéjéről: nem a nagyságot, a nyomort látjuk benne.
Hitler fő művében ír erről az időszakról, soraiból a csalódottság olvasható ki, és persze az, hogy egyáltalán nem ért egyet az őt kritizáló szakértőkkel. Mint írja:
„Kihallgatásra jelentkeztem a rektornál, aki kérésemre készséggel közölte velem visszautasításom okát.
Munkámból, mondotta, minden kétséget kizárólag kitűnik az a körülmény, hogy nem festőnek, hanem inkább építésznek való vagyok, számomra tehát semmi esetre sem az akadémia festészeti, hanem annak építészeti osztálya jöhet tekintetbe.
Az akadémia építészeti szakosztályának látogatása feltételezte az építésztechnikai iskola elvégzését. Ehhez pedig érettségire volt szükség, ami nálam hiányzott. Emberi megítélés szerint ez a körülmény tehát művészi álmaim végét jelentette.”
A sikertelen felvételi vizsgák nem tántorították el, 1908 és 1913 között közel háromezer festményt gyártott, többségük kis méretű akvarell volt, amelyeket képeslapokra készített, azokat eladta, így próbálta eltartani magát.
Nagyobb műveit ironikus módon egy zsidó üzletember vásárolta meg, aki a fiatal Hitler leghűségesebb visszatérő vásárlója volt.
Ebben a néhány évben igazán szerény körülmények között élt a későbbi diktátor, egyes források szerint még hajléktalanszállókon is megfordult, amikor a legszerényebb szállásokra sem maradt pénze.
Hitler, a Führer születése
Művészeti karrierje végleg romba dőlni látszott, és ekkor alakult ki a komoly érdeklődése a politika iránt. Kíváncsiságát Karl Lueger polgármester keltette fel, aki nyíltan antiszemita nézeteket vallott, és kiváló szónok volt.
Adolf Hitler politikai pályája igencsak sikeresnek bizonyult, remek retorikai érzékével sikerült megnyernie a német embereket. Azonban kiderült, hogy még a második világháború hajnalán is sokkal jobban foglalkoztatták gyermekkori álmai, mint Németország sorsa. Egy korabeli interjúban úgy fogalmazott,
amint pont kerül a lengyel kérdés végére, művészként folytatom az életem.
Persze, végül teljesen máshogy alakult a történelem.
Az interjú után viszont valamilyen úton-módon elterjedtek az információk Hitler művészeti sikertelenségeiről, és mérhetetlen karikatúragyártás vette kezdetét. Kíméletlenül gúnyolták a német vezért, leggyakrabban szobafestő-mázolóként ábrázolták, és azt terjesztették, hogy Hitler szobafestőként tevékenykedik a führerkedés mellett.
Ez utóbbi pletyka egy 1938-as alkotás nyomán indult el, amelyet egy francia karikaturista, Jean Effel készített. A művön Hitler, természetesen szobafestőként, teljesen barnára mázolja Ausztriát és Csehszlovákiát.
Hitler bosszút állt a művészeten
Hitler végül saját sikertelensége és vélhetően az őt ért gúnyolódások miatt kegyetlen bosszút állt. 1937 júliusában kiállítást rendezett, az általa „elfajzott művészeknek” tartott festők alkotásaiból. A müncheni kiállítást a német művészet nagy kiállításának nevezte, megnyitó beszédében kiemelte,
...egyszer s mindenkorra végezni kell mindazzal a sártömeggel és szeméttel, amivel az 1910-es évek elárasztották világunkat.
Itt főképp az izmusokra gondolt, ugyanis nyíltan megvetette a már évtizedekkel korábban szárba szökkenő impresszionizmust, a futurizmust, a kubizmust és a dadaizmust is. Állítása szerint, ezeken az alkotásokon a művészek „hülye nyomorékokat és idiótákat” festettek meg,
... undort keltő nőket, férfiakat, akik közelebb állnak az állathoz, mint az emberhez, gyerekeket, akikhez hasonlók, ha léteznének, azonnal Isten büntetéseként kellene őket kezelnünk
– fogalmazott Hitler.
Az eseményen sok, ma is elismert és neves festőművész alkotásait állították ki, mint például Van Gogh, Chagall, Picasso, Manet, Cézanne vagy Klee. Minden mű fölött valamilyen lejárató feliratot helyeztek el, hogy a német nép tudja, nem ez a valódi művészet. Például
„a természet, ahogy egy beteg elme látja”, „a zsidó lélek megnyilvánulása”, „az őrület válik módszerré”.
Hitler kedvenc festője egyébként egy német nemzetiszocialista funkcionárius volt, Adolf Wissel. Ő lett a nácik hivatalos festője, képein igyekezett bemutatni a német jólétet és a tisztaságot. Továbbá, ő volt a kezdeményezője annak a mozgalomnak, melynek során az összes modern művészeti alkotást eltávolították a berlini múzeumokból.
Goebbels volt a nácik propagandafőnöke, aki lúdtalpa miatt mentettek fel a katonaság alól. Itt olvashatsz róla részletesebben.
