Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kodály Zoltán első felesége feladta saját karrierjét, hogy zeneszerző férjét támogassa, nem sokkal halála előtt pedig azt is megmondta, kit vegyen majd el, ha letelik a gyász ideje.
„Megvan, megtaláltam, amit keresett: egy komoly, tartózkodó, kitűnő fiatal zenészt, aki munkájának élve, magának biztos nem fog udvarolni” – ezekkel a szavakkal ajánlotta Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanár a zeneszerzés iránt érdeklődő Gruber Henrikné Schlesinger (Sándor) Emma figyelmébe az ifjú komponistát, Kodály Zoltánt. Herzfeld tévedett: a negyvenkét éves, férjezett asszony és a 23 éves zeneszerző között hamarosan szerelem bontakozott ki, amely közel ötven évig tartott.
Művészek közt
Schlesinger Emma Baján született 1863-ban, jómódú zsidó kereskedőcsaládban. Nevét Sándorra magyarosította. Kitűnő neveltetést kapott, zongorázni és énekelni tanult, majd figyelme a zeneszerzés felé fordult. Szerzeményeivel Londonban és Párizsban is nyert, de apja tanácsára fiatalon férjhez ment egy gazdag budapesti kereskedőhöz, Gruber Henrikhez. Házassága nem volt maradéktalanul boldog, így figyelme és érdeklődése a zene és a társasági élet köré összpontosult. Gruberék Andrássy úti lakásában rengeteg művész megfordult: Emma háztartási naplójának tanúsága szerint 1905 táján vendégül látta többek között Bartók Bélát, Balázs Bélát, Bródy Sándort, a zeneszerző Dohnányi Ernőt és feleségét, a festőművész Fényes Adolfot és Popper Leó filozófust is.
„Félig idős úrnő”
A látogatók egyike, Bartók Béla 1901-ben a következőképpen számolt be az első látogatásáról Emma szalonjában: „Gruber Emma igen kedves, művelt, nagyon muzsikális, nagyon szókimondó, félig idős úrnő, aki bennünket máskorra is meghívott (főleg ha lesz valami előjátszani való)”. Bartók, aki akkori kedvesével, Fábián Felicie-vel kereste fel Emmát, beszámolt arról is, hogy „Kugler-féle jeges és jégtelen kávét” kaptak uzsonnára, és ezután is gyakori vendég volt az Andrássy úti lakás első emeleti szalonjában: itt találkozott 1905-ben Kodály Zoltánnal, aki 1905 februárja óta hetenként kétszer, kedden és pénteken tanította Emmát a zeneszerzés titkaira. Miközben Bartók és Kodály – akik külön-külön jártak népdalgyűjtő útjaikra – közös zenei terveiket szövögették, Kodály és az asszony kapcsolata egyre bensőségesebbé vált. Kodály három, majd öt koronáért adott egy-egy órát, de a „hivatalos” órákat egyre gyakrabban egészítették ki az uzsonna- és vacsorameghívások. Emma feljegyzései szerint Kodály 1905 és 1906 folyamán huszonháromszor uzsonnázott, tizenötször vacsorázott és négyszer reggelizett az Andrássy út 41. számú házban. Az órák 1906 júniusáig szerepelnek Emma háztartási naplójában, ezt követően Kodály hosszabb külföldi tanulmányútra indult – talán azért is, hogy tisztába jöjjön a nála jóval idősebb, eltérő vagyoni és társadalmi helyzetben lévő nő iránti érzéseivel.
Lemondott a karrierről
1907 márciusában arról ír Emmának, hogy nem tudná tovább nem tegezni, és arra kéri, hogy az asszony tegeződjék Bartókkal is – így hazatérése után, ők ketten is feltűnés nélkül tegezhetnék egymást. Kapcsolatuk fokozatosan elmélyült, Emma kilépett a házasságából, majd 1910. augusztus 3-án, 47 évesen házasságot kötött az akkor 28 éves Kodállyal. Ezután a zeneszerzői ambíciókat dédelgető nő férje segítőtársa lett élete végéig, és lemondott a saját karrierről. Népdalokat továbbra is gyűjtött, és ő dolgozta fel a Dunaparton van egy malom és a Béreslegény, jól megrakd a szekered című népdalokat, valamint német nyelvre fordította számos ballada és népdal szövegét.
Az esküvőre Bartóktól nászajándékba megkapták a Vázlatok című zongoraciklus kéziratát, „Emmának, Zoltánnak” szóló ajánlással. Házasságuk után a zugligeti Kecskehegyen éltek, majd átköltöztek az Áldás utca 11. számú házba. A háztartási naplók tanúsága szerint itt már korántsem volt olyan nagy vendégjárás, mint az Andrássy úti szalonban: főként családtagjaik és közeli barátaik látogatták őket, köztük Bartók is feleségével és kétéves kisfiával. 1912-ben Kodályt a Zeneakadémia rendes tanárává nevezték ki, és egyre elismertebb zeneszerző lett. 1924-ben visszaköltöztek az Andrássy útra, ezúttal a 89–91. szám alá. (Ebben az épületben található ma a Kodály Zoltán Emlékmúzeum, és a korábban Köröndnek nevezett tér is a zeneszerző előtt tisztelegve kapta a Kodály körönd nevet 1982-ben). Itt ismét rengeteg művészt fogadtak: Kodály tanítványain és a zenész barátokon kívül megfordult náluk többek között Móricz Zsigmond, Heltai Jenő és Weöres Sándor is.
Egy zárdában és az Operaház óvóhelyén rejtőzködtek
1944-től a zsidó származású, de hívő katolikus Emmának rejtőzködnie kellett. Ebben az időszakban hűvösvölgyi, Völgy utcai nyaralójukban időztek, legnagyobb tisztelőik és barátaik itt is fel-felkeresték őket, húst, vajat, süteményeket juttattak el a számukra. De egyre gyakrabban látogatták meg őket a nyilasok is, és a házaspár számára hamarosan nyilvánvaló lett, hogy nem maradhatnak ott tovább. Az ekkor már nyolcvanadik évén túl lévő Emmát ismerősei féltették, de aggodalmaikra Kodály „az ő jellegzetes, szenvtelen hangján ennyit mondott: Nem ment volna egyedül. Vele mentem volna”. Ezután egy zárdában rejtegették a művész házaspárt, majd az Operaház óvóhelyén rendeztek be számukra kis kuckót, függönyökből és színpadi bútorokból összeállítva.
A háború után
A háború és a háború utáni idők Kodályék anyagi helyzetét is megrendítették. A fővárosban nehezen lehetett élelmiszerhez jutni; amit kapni lehetett, az megfizethetetlen volt. A pécsi polgármester meghívására a dél-dunántúli városba költöztek, egy villában kaptak lakást, és élelemmel is ellátták őket – mindezt az irántuk való tisztelet jeléül. Zavartalanul alkothattak, de az örömbe fájdalom is vegyült: 1945-ben, amerikai emigrációjában meghalt a zeneszerzőtárs és barát Bartók Béla. 1946-ban visszaköltöztek Budapestre, majd Angliában, Franciaországban, Svájcban és Amerikában koncerteztek. A 84 éves Emma feljegyezte körútjuk állomásait, Kodály pedig hazatérve a következőt nyilatkozta: „Amerikában most jártam először… Meglepetésként ért tehát az útlevélvizsgáló vámtisztnek az a kérdése: nem vagyok-e véletlenül rokonságban a Háry János híres szerzőjével? Mikor megtudta, hogy kivel áll szemben, azonnal egyesztendei tartózkodási engedélyt ajánlott fel a szokásos két hónapos látogatási vízum helyett!”
„Emmácska is volt nevem”
1949-ben, a fordulat évében a kommunista hatalomátvétel után felkeresik Kodályt, hogy írjon új himnuszt, mert annak kezdősorát – „Isten, áldd meg a magyart!” – nem találják ideológiailag megfelelőnek. „Jó a régi” – válaszolja az első megkeresésre Kodály, akinek ekkor már olyan nagy a tekintélye, hogy az államvezetés is meghátrál. Emma 1954-ben egy végzetes esés miatt ágyba, illetve tolókocsiba kényszerül. Ekkor már túl van a kilencedik X-en, de életkedve nem hagyja el – erről tanúskodik az a versike, amelyet a Kútvölgyi úti kórházban 1954. november 15-én vetett papírra, és ami hosszú élete folyamán a nevéhez való viszonyát mondja el:
Nevem Iskolában: Kis-Slici,
későbben már Emmuci.
Emmácska is volt nevem.
Emelinét nevettem.
Mondták, írták: Emmuskám,
gyengédebben: Mucsikám.
Rövidítve Mucs lettem,
Emucslivá vedlettem.
Hát még az Emmucsikám,
és oly kedves Málikám.
Németül így szólt: Emchen.
felfokozva: Emichen.
Volt aztán sok Emike,
Emilia, sőt: Emke.
Megzavar e sok nevem,
nem tudom, hová tegyem?
De még kevésbbé tudja,
– vagy pedig nem akarja –
Párom ejteni nevem
negyvennégy év óta sem.
Csak ha muszáj, okmányra
rosszkedvűen firkantja,
amit szóban sohsem tett:
hites keresztnevemet.
Jó, hogy mindenkinek ma
vagyok Emma Asszonya.
Így is jó, meg úgy is jó,
Minden jó, ha vége jó!
Sándor Emma, aki saját művészi terveit feladva,múzsa, lektor, korrepetitor és titkárnővolt híres férje mellett, 1958. november 22-én halt meg, 95 éves korában. „Élete útján áldást hozott minden vele találkozóra. Ahova ragyogó szemének egy sugara elért, ott világosság, melegség, élet fakadt. Mert szeméből végtelen jóság és szeretet áradt” – búcsúztatta férje. A legenda szerint Emma asszony utódját is kijelölte: Péczely Saroltát, akit Kodály ötéves kora óta ismert, majd a gyászév letelte után feleségül is vett – és aki a mai napig ápolja Kodály emlékét. (A cikk Bónis Ferenc Élet-pálya: Kodály Zoltán című kötete alapján készült.)
Giuseppe Verdi pályája mellőzöttséggel indult: itt olvashatsz róla.
