Istenként tisztelték ezeket az állatokat a maják, mi megesszük

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ősi maja civilizáció isteni lényeket látott a pulykákban. Különböző spirituális szerepeket kötöttek hozzájuk, és szertartásokon használták őket.

A majáké az ókorban Közép-Amerika legjelentősebb és legtöbbek által ismert civilizációja volt. Az évezredek során monumentális városokat, templomokat, piramisokat húztak fel, fejlett volt a tudásuk matematikából és csillagászatból. Azonban azt kevesen tudják, hogy szent állatként tisztelték a pulykát.

Istenként tekintettek erre az állatra

A pulykák jelentős szerepet játszottak az ősi maja civilizáció vallási hiedelmeiben. Ezeket az állatokat szent lényekként tisztelték, akikről úgy vélték, hogy különleges képességekkel rendelkeznek, amelyeket az istenek adományoztak nekik. Az istenek hírnökeiként a pulykákat a földi és a spirituális birodalom közötti közvetítőknek tekintették, amelyek képesek voltak üzeneteket továbbítani és végrehajtani az istenek akaratát. A maják ezekkel a madarakkal különféle szertartásokat hajtottak végre.

Több állatot is istenként tiszteltek a maják, köztük a pulykákat
Fotó: Mark Mortin / Getty Images Hungary

A pulyka a vadpulyka (Meleagris gallopavo) háziasított őse, amely a mexikói Yucatán-félszigeten, Belize-ben és Guatemalában él. Ezek az állatok másabbak, mint az általunk megszokott pulyka, lenyűgöző bronzszínű, kék és zöld tollazatuk van, és élénk kék fejük. A feltűnő külső lehet az oka annak, hogy természetfeletti hatalommal ruházták fel az ősi maják. A pulyka mindenütt jelen van ennek a civilizációnak a régészetében és ikonográfiájában.

A maja civilizáció szakértői szerint a farkukon lévő jellegzetes szemszerű minták hozzájárultak a pulykák misztikus aurájához a maja kultúrában. Úgy gondolták, hogy ezek a jelölések felfokozott érzékeléssel ruházzák fel őket, képesek felfogni az őket körülvevő világot. A tisztelt jaguárhoz hasonlóan a maják a pulykákra is úgy tekintettek, mint szellemileg fejlett, tudatos szent teremtményekre.

Olyan különleges erőkkel ruházták fel őket, amelyek az álmokra és az éjszakai élet birodalmára is kiterjedtek. Úgy vélték, hogy olyan kivételes képességekkel rendelkeznek, amelyek potenciálisan befolyásolhatják éjszaka az emberek tapasztalatait.

Ősi pulykacsontokat találtak a maja városokban

A régészek az 1980-as években ásták ki az ősi pulykacsontokat egy guatemalai maja lelőhelyen. A gyarmatosítás előtt a maják nem sok háziasított állatot tartottak, bár növényeket termesztettek, húshoz általában a vadonból jutottak. A pulykacsontok közvetlenül a lelőhely szertartásos területéről származtak, így ezek valószínűleg valamilyen elit áldozat, étkezés vagy lakoma maradványai.

Ezeket az állatokat messzebbről szállították a maják birodalmába. A talált csontok helyszíne több száz kilométerre van a pulykák akkori természetes élőhelyétől, Mexikó középső részétől, ami annak a jele, hogy a madarakkal nagy távolságú cserehálózatokon keresztül kereskedtek.

Rituálékban használták a pulykákat a maják
Fotó: Delbert Penner / Getty Images Hungary

Az európaiak miatt kis híján kihalt az "isteni állat"

A maják pulykákat ételként is felhasználták, de voltak rituális áldozatok is. A feláldozásuk fontos volt az újévi szertartásokon, úgy hitték, hogy ezek az áldozatok segítenek abban, hogy több termés legyen. A tollaikat felhasználták a jelmezeik készítésében. A csontjaik alapanyagul szolgáltak a kézműves munkákhoz, személyes díszeket készítettek belőlük.

Amikor a spanyol felfedezők a 16. században megjelentek a maják területén, aranykincseket és körülbelül 1500 pulykát hoztak el magukkal Európába. A korai globalizáció idejében az európaiakat elragadtatta az egzotikus állat, amely valószínűleg a gyöngytyúkra emlékeztette őket, amelyet valaha Afrikából importáltak Törökországon keresztül. Amerikában végül annyi ideig vadásztak a vadon élő pulykákra, hogy azok majdnem kihaltak, így ezeket az állatok Európából kellett visszatelepíteni.

Az idők során elképesztően sok jóslat érkezett arról, hogy mikor lesz vége a világnak. Az egyik legismertebb a majákhoz kötődik. Ismerj meg néhányat az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.