Ebben a kávézóban 3 ezer autó parkol, mégis tömegek járnak ide

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tőlünk 5 órányi autóútra van egy apró falu, amelynek kávézójában a régi Csehszlovákia közlekedését újra lehet élni, miniatűr formában.

Annó a KGST-ben leosztották a szerepeket, melyik ország mit gyártson, így volt ez az autókkal is. Míg Magyarország az Ikarus buszokkal látta el az egész keleti blokkot (sőt, nyugatabbra is került belőlük), addig Csehszlovákiának személykocsik is jutottak. A Škoda a mindennapi élet autója lett, egyszerű és könnyen kezelhető közlekedési eszközként, míg a Tatra inkább a különleges igények kiszolgálására volt hivatott: párt- és állami vezetők furikáztak vele. Ezeket az ikonikussá vált típusokat vonultatják fel a Příseka kastély tövében nyílt kávézóban. 

Benn parkolnak az autók a kávézóban

Příseka csendes kis falu valahol félúton Brno és Prága között, messze az autópálya zajától. Ha netán arra vezet az utad, első ránézésre simán keresztülhajtanál rajta, de ha a dombon emelkedő kastélya mégis megállít, rájössz, hogy valami egészen különleges helyre bukkantál. Ez a falu a kastély melletti kis kávézójával ugyanis valóságos paradicsom a régi idők járműveinek szerelmesei számára. Itt nemcsak kávézni lehet, hanem egy sajátos világba csöppenhetsz bele: a cseh autómodellek nosztalgikus univerzumába, ahol a régi Csehszlovákia és mai utódállama járműgyártásának produktumai sorakoznak fel a látogatók előtt.

A kávézóban körös-körül autók övezik a falakat
Fotó: Wolf Géza

Az út, amely elvezet ide, maga is kaland. Ahogy letérsz az autópályáról, a táj egyre vidékiesebbé válik, a szántóföldek és apró falvak mentén vezető kanyargós, sokszor csak egy autónyi szélességű ösvények pedig olyan érzést keltenek, mintha egy időutazás részese lennél. Mikor végre megérkezel, a kávézó külseje egy egyszerű, barátságos kis helyet sejtet, de belépve azonnal világossá válik, hogy valami rendkívüli vár rád.

Egy ilyen Škoda 860-as 228 darabból áll össze.png
Fotó: Wolf Géza

3000 autómodell sorakozik a vitrinekben

Odabenn a falak mentén hatalmas vitrinek sorakoznak, tele apró csodákkal: több mint 3000 autómodell kelleti magát, mind cseh gyártmány, és az ikonikus Škoda, Tatra, valamint Praga márkákat mutatja be, de a kezdetek kezdetét megidéző Laurin & Klement, sőt Jawa motorkerékpárok is vannak köztük. Valamennyi az Abrex nevű cseh modellgyártótól származik, amely a 6 centiméteres 1:72-estől a 25 centiméteres 1:18-asig négy méretarányban kínálja ezeket a miniatűr mesterműveket. A legnagyobbak 228 darabból állnak össze, és még azt is láthatjuk, milyen technológiával születnek meg a fém öntőformákon.  

Škoda Octaviák különböző méretarányban (1:72, 1:43, 1:24, 1:18)
Fotó: Wolf Géza

A cég története 1998-ra nyúlik vissza, amikor az első Škoda Octaviával előrukkoltak. Azóta csaknem félszáz típust mintáztak meg, mindegyiket rengetegféle festéssel. Van például olyan rendőrautójuk, amelyet albán, boszniai, szlovén, de még koszovói színekben is elkészítettek, természetesen a valódiakkal tökéletesen megegyező kivitelben. A modelleket Prágában tervezik és fejlesztik, de a gyártás nagy része Kínában folyik a Hongwell nevű hongkongi vállalat égisze alatt. Évente összesen 200 ezer darab kisautó gördül le a futószalagjukról. 

Egy morbidabb autós összeállítás a közelgő halottak napjára
Fotó: Wolf Géza

A kávézóban adnak randevút egymásnak az autósok

A kávézóban szinte érezni lehet a nosztalgia melegét. A falai között a vitrinekben kiállított modellek mellett rengeteg autós eseményt: előadásokat, élménybeszámolókat, börzéket rendeznek, amelyek ugyancsak vonzzák a járművek rajongóit. Fellépett például nemrégiben egy besztercebányai utazó, aki Trabanttal szelte át a világot, de olyan is volt, aki világkörüli motorkerékpáros kalandjairól mesélt. Itt tartják rendszeresen a Jawa motorok rajongóinak összejövetelét, tavaly pedig az első nemzetközi Multicar-találkozót is megszervezték, amivel rögtön be is kerültek a Rekordok könyvébe.

Cseh(szlovák) rendőrautók anno és most
Fotó: Wolf Géza

Az ilyen eseményeken nemcsak modellek, hanem igazi autós relikviák is gazdát cserélnek, miközben az idősebb generáció tagjai felidézik fiatalkoruk járgányait. Az efféle találkozók ugyanis nem csupán az autók iránti rajongásról szólnak, hanem egy egész korszakról, amelyben ezek a járművek a hétköznapjaink szerves részét képezték. A körös-körül kiállított modellek pedig remek kulisszát alkotnak mindehhez, hiszen ezek az apró autók nem egyszerűen játékok – sokkal inkább emlékek, egy letűnt korszak miniatűr lenyomatai, amikor a Škodák és Tatrák még Kelet-Európa büszkeségei voltak. 

Ha a szovjet autómodellek is érdekelnek, amelyek mára kincseket érnek, ebben a cikkünkben azokról is olvashatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.