Az Egyesült Királyság és Franciaország között bújik meg egy csöppnyi sziget, amelynek – parányi mérete ellenére – igencsak izgalmas és gazdag a történelme. A turisták fantáziáját azonban nem csak a festői szépsége mozgatja meg, nem lehet elmenni amellett sem, hogy itt található a világ legkisebb börtöne is, amely ráadásul még ma is működik.
Van egy különleges szigetcsoport Franciaországtól csupán látótávolságnyira – mindössze 32 kilométerre – a La Manche-csatornában, amely ugyan 1066 óta a britekhez tartozik, mégsem az Egyesült Királyság része. Ennek egy kis szigete az 5 kilométer hosszú és csupán 1,6 kilométer széles Sark, amelyen mindössze 600-an laknak.
Gazdag múltú sziget kalandvágyó turistáknak
Sarknak lenyűgöző, gazdag és konfliktusokkal teli a történelme, noha ma ennek már nyoma sincs. A szigetről először a 11. században tesznek említést, amikor Normandiai Vilmos ajándékként adta át a Mont-Saint-Michel apátságnak. Nem meglepő, hogy az egyébként hívogató közelségű Sarkot a 16. században először a franciák, majd az angolok is elfoglalták, ráadásul a festői hely gyakran csempészek és kalózok menedékhelye is volt. Aztán a második világháború alatt a németek szerezték meg a szigetet, amely végül jó szolgálatot tett a náci tengeri védelem részeként.
A háború után a sziget megőrizte rusztikus jellegét, és máig óvilági bájában tündököl, csak a legkalandvágyóbb turistáknak ajánlott. Tudniillik még most sincsenek autók, közvilágítás vagy épp aszfaltos utak, ahogyan hiába keresnénk repülőteret is. Sark így tehát csak hajóval megközelíthető, a szigeten pedig csupán gyalog, biciklivel, lovas kocsival vagy lóháton lehet közlekedni.
Ez még vészhelyzetekben is így van, hiszen a sürgősségi járműveket is vagy traktorral vagy lóval húzzák.
Nem akármilyen börtönbe zárták a rendbontókat
És ha már itt minden ennyire különleges és parányi, akkor milyen is lehetne a helyi börtön, ha nem a világ legfurcsábbja és legkisebbje?
Utóbbit egyébként a Guinness-rekordok Könyve is bizonyítja.
Fontos leszögezni, hogy a ma is álló börtön nem az eredeti. Az első büntetés-végrehajtási intézetet itt a spanyol armada 1588-as legyőzése után építették, hogy megvédjék a szigetet az inváziótól, emellett szükség volt egy olyan helyre is, ahol foglyokat és ellenséges katonákat tarthattak. Ekkoriban egy börtönőr vigyázott a rabokra és biztosította, hogy ne szökhessenek meg. Ha valami baj történt a szigeten, a rabokat általában nem cellába zárták, hanem
pellengérre állították, és nyilvánosan kővel vagy ételmaradékokkal dobálták napkeltétől napnyugtáig.
Egy másik büntetési forma volt a padon való ültetés, amit a presbiteriánus egyház vénekből álló bírósága, a szigeti konzisztórium szabott ki. Persze olyan is volt, amikor a raboknak a cellában kellett megbánniuk a bűnüket, de itt legfeljebb két napig tarthatták őket – ezt írta elő ugyanis a 16. századi igazságszolgáltatási rendszer. Ha azonban valaki súlyosabb bűncselekményt követett el, annak a guernsey-i börtönbe és bíróságra kellett mennie.
A régi helyett már új börtön áll
1832-ben új börtön építését rendelték el, miután az 1800-as évek elején a régit alkalmatlannak találták, az ideiglenes börtönként használt alagsor ablakaira pedig még rácsokat sem tettek, így könnyű volt megszökni onnan.
Az építkezésre ezek ellenére több mint húsz évet kellett várni, mert nem volt meg rá a szükséges anyagi fedezet.
A börtön végül 1856-ra épült fel két cellával és egy ikonikus hordó alakú tetővel, ablakok nélkül. A szomszédos cellákban legfeljebb két elítélt raboskodhatott, egyikük egy 1,8x1,8, a másikuk pedig egy 1,8x2,4 méteres helyiségben, amelyeket egy hosszú, keskeny, az épületen végigfutó folyosó választott el egymástól. A mini cellákban egy-egy fapados ágy állt, rajta vékony matraccal.
Ez volt Sark leghírhedtebb akciója
Noha mindez eddig elég komolytalannak tűnik, a sarki börtönről lehetetlen anélkül beszélni, hogy ne említenénk meg Andres Gardest, azt a munkanélküli fizikust, aki 1900-ban kitalálta, hogy ő a sziget jogos örököse és ura. Ennek fényében mindent meg is tett azért, hogy megkaparinthassa: eldöntötte, hogy egyedül szállja meg a szigetet.
Egy nappal a tervezett akciója előtt hirdetményeket tett közzé a terveiről időponttal és helyszínnel, így Sark egyetlen rendőre felkészülten várhatta az eseményeket.
Ott-tartózkodása második napján beváltotta ígéretét a vélhetően megzavarodott tudós, és fél-automata fegyverrel kezdte meg invázióját, ám az egyszemélyes hatóságnak végül sikerült megakadályoznia az életveszélyes akciót. Andres Gardest letartóztatták, akinek
fegyverét ma a Sark Múzeumban lehet megtekinteni.
Legfeljebb csak a turisták hűsölnek a szigeten
Ami azt illeti, Sark és a bűnözés ma két külön kategória, a kis lélekszámú, helyi tulajdonban lévő éttermekkel és üzletekkel rendelkező szigeten ugyanis legfeljebb a rendetlenkedő turistákat, valamint a vállalhatatlanul viselkedő részegeket zárják be gondolkodni. Sark még mindig a régi igazságszolgáltatási szabályokat követi, amelyek szerint a súlyos bűncselekmények elkövetőit a szomszédos Guernsey szigetére küldik, akiket ott állítanak bíróság elé, és ott is kapják, valamint töltik le a büntetésüket.
A szigeten egyébként minimális rendőri erőre van csak szükség, így mindössze egy tiszt van, aki a helyettesével, a konstáblerrel együtt látja el a renddel kapcsolatos feladatokat. Utóbbi állandó személyzetként van jelen a börtönben, hogy segítsen az adminisztratív feladatokban és a kisebb ügyek kezelésében. A tisztet évente választják, aki hivatali ideje lejártával a konstábler helyére lép, vagyis ő lesz a leendő tiszt helyettese.
Ha érdekel, hogy hogyan lett Végh József kriminálpszichológusból Magyarország legismertebb túsztárgyalója, olvasd el a vele készült interjúnkat!
