Petőfi életrajzánál mindenki tanulja, mégis kevesen tudják, ki ő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Coriolanus hadi tettei miatt ünnepelt római hőssé vált, ám a plebejusok elleni nézetei miatt száműzték. Árulóvá vált, és Róma ellenségeihez csatlakozva bosszúból megostromolta az örök várost.

Róma történelme bővelkedett az izgalmasabbnál izgalmasabb személyekben, eseményekben, történetekben. Ezek közé tartozik Coriolanus élete, akiről még Shakespeare is írt drámát. A fordulatos történet érdekességéből az sem vesz el, hogy nem biztos, hogy valóban meg is történt úgy, ahogy aztán fennmaradt. A magyar irodalomtörténet számára is kiemelt fontosságú Coriolanus alakja, hiszen Petőfi Sándor fordította magyarra Shakespeare-nek a római hadvezérről szóló tragédiáját 1848-ban.

Homályba vész az élete jelentős része

Coriolanus életének első részéről szinte semmit sem tudunk. Plutarkhosz római történetíró szerint előkelő családból származott, állítólag felmenői között tartotta számon Róma egyik korai királyát, Ancus Martiust is, aki a dédapja lehetett. Annyi bizonyos, hogy az előkelő származása részben megmagyarázhatja, hogy később miért ellenezte oly erőteljesen a plebejusok térnyerését a politikában. Annyira nem ismert életének kezdeti szakasza, hogy még a nevével kapcsolatban sincs konszenzus: noha a legtöbb történész szerint Gnaeus Marcius néven született, egyesek szerint Gaius lehetett a neve.

Ancus Martius

Állítólag Numa Pompilius, Róma második királyának unokaöccse volt. A békeszerető uralkodó neves tettei közé tartozik, hogy megalapította Róma későbbi kikötőjét, Ostiát, és cölöphidat építtetett a Tiberisre. A meghódított népeket a hét római domb egyikére, az Aventinusra telepítette le. Bizalmi emberévé, tanácsadójává tette meg Lucumót, aki etruszk földről vándorolt be. Ám Lucumo elárulta: az uralkodó halála után fiait félreállította, és Tarquinius Priscus néven elfoglalta a trónt.

A rómaiak árulóját csak családja tudta rávenni, hogy hagyjon föl az ostrommal
Fotó: wikimedia commons

Az ünnepelt római hadvezér

A róla fennmaradt források szerint igazán Corioli ostrománál vált ismertté. A volszk várost Postumus Cominius konzul vezetésével próbálta elfoglalni a rómaik hadserege Kr. e. 493-ban, amikor a védők váratlanul erősítést kaptak Antiumból, miközben az ostromlottak is ellentámadást indítottak. A rómaiak így két tűz közé szorultak, és a vereség biztosnak tűnt.

Marcius ezalatt őrségben állt. Látva a kilátástalan helyzetet, gyorsan maga köré gyűjtött egy kisebb csapatot, és váratlanul megrohamozta azt a volszk haderőt, amely Corioliból tört ki.

Idézőjel ikon

A húzás olyan jól sikerült, hogy nemcsak az ellentámadást törte meg, de a menekülők után a városba is sikerült bejutnia.

Gnaeus Marcius parancsára a katonák felgyújtották a fal mentén húzódó épületeket, a város lakóinak kétségbeesett sikolyai hatására pedig annyira elvesztették harci kedvüket az Antiumból érkezett volszk katonák, hogy a római hadsereg teljes győzelmet aratott.

Az addig nagyrészt ismeretlen hadvezérből egy csapásra ünnepelt hős vált, és megkapta a tiszteletbeli Coriolanus nevet, amelyen ismertté vált.

Végül mindenkit elárult - ez lett a veszte
Fotó: wikimedia commons

Hősből száműzött áruló

Nem sok ideig fürdőzhetett a dicsőségben Coriolanus. Két évvel később, 491-ben szörnyű éhínség sújtotta Rómát, és Szicíliából kellett hajókon gabonát szállítani, hogy biztosítani lehessen a nép élelmiszer-ellátását. A szenátusban komoly vita alakult ki azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan kellene az érkező gabonát elosztani.

Idézőjel ikon

Coriolanus megragadta az alkalmat, hogy felszólaljon egy olyan ügy ellen, ami valószínűleg már évek óta szúrta a szemét. A hadvezér amellett érvelt, hogy az egyszerű emberek csak akkor kapjanak gabonát, ha belemennek a néptribunusi intézmény megszüntetésébe.

A javaslatot a szenátus túlzónak, a nép egyenesen felháborítónak találta. Attól félve, hogy a gabonahiány miatt már amúgy is forrongó indulatok tovább fokozódnak, a szenátus kiszolgáltatta Coriolanust a néptribunusoknak, akik a száműzetés mellett döntöttek.

Shakespeare: Coriolanus

A dráma alapvetően követi a hadvezér közismert életútját. Shakespeare Coriolanusa nemes és büszke lélek. A hősi tetteket önmagukért, nem a remélt dicsőségért vagy a jutalomért hajtja végre. Noha indulatos és féktelen a jelleme, őszinte és megalkuvást nem ismerő is egyben. Büszkesége ugyanakkor gőgbe csap át, amikor nála hitványabbakkal kerül szembe – és Shakespeare drámájában a nép és szószólói ilyenek. Mindezek miatt Coriolanus száműzetése az író tálalásában felháborító igazságtalanság. Ám ennek ellenére a hadvezér vak bosszúszomja helytelen, és ezért is bűnhődik meg érte.

Pálfordulás és bosszú

A pár héttel, hónappal korábban ünnepelt hősből egy csapásra megvetendő száműzött vált. Keserűségében Coriolanus Róma régi ellenségéhez, a volszkokhoz ment. Titus Livius római történetíró szerint álruhát öltött, így jutott be a királyhoz, Attius Tullus Aufidiushoz. Az uralkodó örömmel fogadta a híres hadvezért, és hamar kialakították a haditervüket.

Csellel rávették a római szenátust, hogy ne engedje részt venni a volszkokat az olympiai játékokon, akik ezen felháborodva már szívesen felrúgták a Rómával kötött fegyverszünetet, és támadták meg Rómát.

A Coriolanus és Aufidius vezette hadsereg több, korábban a volszkoktól elfoglalt várost visszahódított, és rövidesen már az örök várostól nem messze táborozott, a vidéket fosztogatva. Coriolanus kérésére a patríciusok birtokait elkerülték, és inkább a plebejusok házait támadták.

A volszk király végül bérgyilkosokkal ölette meg Coriolanust
Fotó: duncan1890 / Getty Images Hungary

A dicstelen vég

A kétségbeesett rómaiak többször is küldtek követeket a támadókhoz, ám azok mindig elutasító válasszal tértek vissza. Végül Coriolanus anyja, Veturia, felesége, Volumnia és két fia kereste föl a hadvezért egy csapat római asszony kíséretében, és az ő könyörgésüknek már nem tudott Coriolanus ellenállni: megszüntette az ostromot. (Veturia és Volumnia szolgálatát úgy jutalmazta a szenátus, hogy templomot emeltek Fortuna tiszteletére.)

Innentől nem teljesen egyértelmű, hogy mi történt Coriolanusszal. Az általánosan elfogadott verzió szerint a hadvezér a volszk városban, Antiumban szándékozott letelepedni, ám – mivel az ostrom megszüntetése miatt a rómaiak mellett már a volszkok is árulónak tekintették – Aufidius bíróság elé állíttatta, majd még a tárgyalás lezárulta előtt megölette.  

Olvass el egy másik érdekes történetet ebből a korból, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.