Ez a világ legkegyetlenebb munkája, védőfelszerelést se kapnak hozzá

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mi, magyarok, már gyermekkorunk népmeséi nyomán is tisztában vagyunk azzal, mennyire fontos ásványi anyag a só. Nem véletlen, hogy az emberiség története során minden eszközzel igyekezett a megfelelő mennyiséghez hozzájutni belőle. Nincs ez másképp napjainkban sem.

Parajdi, tengeri, himalája – számtalan fajtáját tartjuk számon és fogyasztjuk. A só alapvető élelmiszer, azonban kitermelni nem olyan egyszerű.

A fehér aranynak is nevezett só az emberiség története során kiemelt értéket képviselt. Tömegek települtek a sólelőhelyek köré, nem egy, időszámításunk előtt évszázadokkal megnyitott sóbánya nyomaira bukkantak a régészek az elmúlt évtizedekben. Hazánk is valóságos sónagyhatalom volt a történelem során, azonban sóbányáink az ország szétszakításával más államok tulajdonába kerültek, egyesek termelését pedig fel is függesztették.

A sóbányászat nem gyerekjáték
Fotó: Dea / G. Wright / Getty Images Hungary

A só nagy biznisz

A sókivonás évtizedek óta a gazdagság és a jólét egyik fő forrása Ugandában, de napjaink bányászai embertelen körülmények között, egyre nagyobb bizonytalanságban bányásszák a sót. Egykor az ugandai sóbányászok megélhetése biztosított volt a munkájuk által, azonban a sótermelés rohamosan hanyatlik, a klímaválság pedig az eddig sem túl rózsás körülményeket szinte pokolivá változtatta a Nyugat-Ugandában fekvő Katwe-tavon dolgozók számára. 

A munkások 3 fő sófajtát vonnak ki a tóból: kősótömböket, magas minőségű sókristályokat, amiket majd asztali sóként értékesítenek, és sós iszapot, amelyből marhák számára készítenek nyalósót.

Védőfelszerelés sem jár hozzá
Fotó: Dea / G. Wright / Getty Images Hungary

Kegyetlen a munka a sóbányaként működő tavon

A sókivonást kézzel végzik, mind a férfiak, mind a nők: ez azt jelenti, hogy mellkasig vagy derékig merülve állnak a mély vízben órákon keresztül, napról napra. A levegő sűrű, záptojásszagú, hidrogén-szulfid és ammónia teszi nehézzé. Az egyenlítői Nap égeti a vízfelszínből kilátszó testrészeiket, mindeközben sós vízben áznak, mindkettő kiszárít, utóbbi toxikus kemikáliákkal is terheli a szervezetüket. 

A védőfelszerelés nem biztosított, a helyi Nébih nem ír elő efféle szabályt, akinek nincs rá pénze, annak nem jut, és a csupasz bőre, no meg egészsége bánja. A legtöbben kreatívan próbálják védeni magukat, inkább kevesebb sikerrel, a férfiak műanyag szatyrot tekernek a nemi területeik köré vagy óvszert viselnek, a nők pedig lisztet használnak arra, hogy alulról ne marja őket a sós víz. Ezeknek az intézkedéseknek azonban nyilvánvalóan kevés pozitív hatása van, így a nemi területeket érintő problémák is gyakoriak a Katwe-tó dolgozói között. 

Félő, hogy az időjárás nem kedvez a későbbiekben a sókitermelésnek
Fotó: Micha Pawlitzki / Getty Images Hungary

 Megélhetésük is bizonytalan

A sóhozam a globális felmelegedés okozta időjárás-változások miatt egyre csökken, így a jövő a Katwe-tó környékén élők számára egyre bizonytalanabb. A klímatudósok szerint Ugandában egyre több eső várható, a párolgás mértéke így nem lesz elegendő ahhoz, hogy a sótermelés hasonló mértékű maradjon hosszú távon. 

A kelet-afrikai ország jelentős túlnépesedéssel küzd, a Magyarország háromszorosán elnyúló országban már tíz éve is 37 millióan éltek, s az azt megelőző tíz esztendő alatt egyharmadával gyarapodott a lélekszám. Az írástudók száma azonban egyre kevesebb, ezzel együtt a lehetőségek is, a nők kevesebb, mint 65 százaléka tud írni-olvasni, de a férfiaknál sem sokkal magasabb ez az arány. 

Ha kíváncsi vagy a hazánkban is megtermő, különleges növényre, ami akár a sót is helyettesítheti, ide kattintva olvashatsz róla

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.