A mai köztudatban a Sátán és a sötét erők jelképeként él a szabályos ötszög átlói által alkotott ötágú csillag, vagyis a pentagramma, pedig ősidők óta használják és rengeteg kultúrában bírt különféle jelentésekkel, például sokáig a tökéletességet szimbolizálta. Mai Szimbólumvadászunkban ennek eredünk a nyomába.
A pentagrammát nem véletlenül tartották rendkívül fontos, ugyanakkor rejtélyes alakzatnak őseink: az alakzat csúcsaiban lévő szögek összege 180 fok, vagyis pont annyi, mint egy háromszög szögeié és számtalan helyen megtalálható benne az aranymetszés szabálya. A csillag közepén lévő forma maga is egy szabályos ötszög, mely pontosan az aranymetszés szerint aránylik a csúcsok által kifeszített ötszöghöz.
Öt bolygó, öt elem, Krisztus öt sebe
Az első ismert pentagramma-ábrázolás Mezopotámiából maradt ránk és Kr.e. 3000 körül született: a sumérok a csúcsával lefelé álló csillagot a sarok, lyuk, verek jelentésű „UB” szó piktogramjaként használták, míg a Babiloni Birodalom idején az alakzat az öt ismert bolygót (Jupiter, Merkúr, Mars, Szaturnusz, Vénusz), rajtuk keresztül pedig az öt irányt (elöl, hátul, balra, jobbra, fent) jelképezte. Az ötágú csillag az ókori görögöknél is megjelent, ahol Püthagorasz és követői – akik különösen tisztelték az aranymetszést – a makulátlanság és a jólét jelképének tartották és a tisztaság istennője nyomán Hygieiának nevezték el. Az alakzat ma ismert neve a görög pentegrammosz („öt vonal”) szó főnévi formájából, a pentagrammonból keletkezett és csak magára a csillagra vonatkozik, a köralakra nem.
Az ősi kínai és japán kultúrában az alakzat az élethez szükséges öt elemet (fa, tűz, föld, fém, víz) szimbolizálta, az izraeliták pedig Jeruzsálem város címereként használták és az öt csúcshoz a város nevét alkotó öt héber betűt rajzolták fel. A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzéket (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás), Krisztus öt sebét, olykor pedig az alfát és ómegát jelképezte, utóbbit azért, mert az alakzat egyetlen, törés nélküli vonallal felrajzolható. A csillag egyik csúcsát megnyújtva Krisztus jelképét, a hajnalcsillagot is megkapjuk.
A reneszánsz idején Heinrich Cornelius Agrippa német polihisztor és más tudósok az újplatonisták által felvázolt öt őselemet (éter, föld, víz, tűz, levegő) feleltették meg a csillag egy-egy ágának és az egyik leghatalmasabb, misztikus erővel megáldott szimbólumnak tekintették a pentagrammát. A számmisztikában a női és a férfi princípium egyesülését, vagyis a tökéletes harmóniát, a házasságot, érzelmi beteljesülést jeleníti meg az alakzat, a szabadkőművesek pedig az élet forrásának tekintett Nap szimbólumát látták benne.
A sátáni egyház alapítójának is megtetszett
A modern okkultisták és a kortárs pogány vallások követői elsősorban védelmező jelképként használják a pentagrammát, melyet az Egyesült Államokban még a katonai temetők sírjaira is törvényesen rávéshetnek, ha a harcban elesett illető a wicca vallás követője volt. A szimbólum Sátánnal való kapcsolata a 19. századból ered, amikor egyes ábrázolásokon kecskefejet rajzoltak a csillagba, az öt ág fölé pedig a Leviatán szó héber betűit vésték, mely így a Gonosz jelképeként szolgált – ennek nyomán választotta a szimbólumot mozgalma számára Anton Szandor LaVey a materialista és individualista filozófiákon nyugvó Sátán Egyházának alapítója az 1960-as években.
LaVey egy szárnyas, kecskefejű démonistenség – melynek imádásával az inkvizíció a templomos lovagokat vádolta a késő középkorban – után Baphomet pecsétjének keresztelte el az azóta a sátánizmus szimbólumává vált ábrázolást, melyben a csillag csúcsával lefelé látható. Az egyházalapító nézete szerint, mivel a csúcsával felfelé álló pentagramma hagyományosan a szellemi világot szimbolizálja, fordítottja az ember földi, testi jellegét és annak a spiritualitással szembeni elsődlegességét fejezi ki – LaVey ötletességének köszönhetően a pentagramma egy csapásra a sátánimádat jelképe lett a popkultúrában, amely tévedést azóta sem sikerült igazán eloszlatni.
