Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Közel 200 évvel Mary Shelley Frankenstein története előtt már felbukkant a tudományos fantasztikus és a modern fantasy előképe. A sokak által a sci-fi műfaj egyik alapművének tartott The Blazing World egy nő abszolút uralmáról szól, aki császárnőként uralkodik egy párhuzamos dimenzióban.
A természetfilozófus, író és költő Margaret Lucas Cavendish, Newcastle hercegnője (1623–1673) a tudományos forradalom idején élt, és aktív résztvevője volt ennek a pezsgő világnak, olyan kortársakkal, mint Descartes, Leibniz és Newton. Ő volt az első – és hosszú ideig az egyetlen – nő, aki részt vehetett a londoni Royal Society ülésein.
Ki volt Margaret Lucas Cavendish?
Margaret Lucas 1623-ban született az angliai Colchester közelében, fényűző életet élve, Sir Thomas Lucas nyolc gyermeke közül a legfiatalabbként. Otthoni, nem hivatalos oktatásban részesült. Tizennyolc éves korában elhagyta zárt életét, hogy I. Károly felesége, Henrietta Mária királynő udvarhölgye legyen, és a királynőt a franciaországi száműzetésbe kísérje, miután a polgárháborúban a royalisták vereséget szenvedtek. Ott beleszeretett William Cavendishbe, Newcastle hercegébe, az 52 éves özvegyemberbe, aki a királypárti erők parancsnoka volt Észak-Angliában, és feleségül ment hozzá. A házaspár más száműzött royalistákhoz csatlakozva Antwerpenben a művész Rubens kastélyát bérelte ki. Margaret Cavendish először az informális szalontársaságukban, a „newcastle-i körben” ismerkedett meg a tudományokkal, amelynek tagjai között találjuk Thomas Hobbes, René Descartes és Pierre Gassendi filozófusokat.
Míg férje száműzetésben maradt, ő többször is visszatért Angliába, hogy megpróbálja visszaszerezni a newcastle-i birtok bevételeit, hogy abból kifizesse külföldi hitelezőit.
1653-as látogatása során megszervezte első írásai gyűjteményének kiadását, ami igazán figyelemre méltó, hiszen a 17. században kevés nő publikált filozófiát Angliában, még kevésbé saját neve alatt, ráadásul száműzetésben.
Annak ellenére, hogy a nők számára korlátozott volt a formális oktatás lehetősége, házasságának köszönhetően sikerült kapcsolatba kerülnie a kor néhány vezető tudósával, filozófusával. Férje rokonszenves személyiség volt, egy igazi, támogató, intellektuális társ, aki folyamatosan ünnepelte irodalmi sikereit, és bátorította őt a nehéz időkben is. Ugyan csalódottak voltak, hogy nem lehetett gyermekük, de a szomorúságuk ellenére aktív társasági életet éltek, és az otthonukban tartott szalonok intellektuális ösztönzést nyújtottak a nő számára. Cavendish mégis láthatatlannak érezte magát a férfivilágban. Amikor pedig megjelentek a könyvei, többnyire megvetés és negatív kritika fogadta őket, mivel nem járt egyetemre és nem tudott latinul.
II. Károly trónra lépésével visszatért férjével Angliába, ahol folytatta az írást. A természetfilozófiáról szóló publikációi mellett számos más témáról is írt esszéket, többek között a költészet természetéről, a lakomák helyes megtartásának módjáról, a hírnévről, a nők társadalmi szerepéről. Számos színdarabot és verset is írt, valamint egy utópiát, The Blazing World című művét 1668-ban, amit leghíresebb természetfilozófiai művének (az Observations Upon Experimental Philosophy) részeként publikált. Hatására meghívást kapott a Királyi Természettudományos Társaság egyik ülésére, ami abban az időben nem adatott meg még nőknek.
Őrült Madge gúnynév eredője
Margaret Cavendish azért vált íróvá, mert a nőktől sok mindent megtagadtak a közéletben. Egyik írásában arról panaszkodott, hogy a nőket „úgy tartják, mint a madarakat a ketrecben”, kizárják őket minden hatalomból, és a beképzelt férfiak megvetik őket – ez persze nem tette őt szimpatikussá, és a férfiak kemény kritikáját váltotta ki.
Lady Cavendisht kortársai meglehetősen különcnek tartották, bár az őrült Madge gúnynév valószínűleg csak halál után ragadt rá. Míg más írónők kerülték a reflektorfényt, Lady Cavendish rájátszott az őt övező kultuszra, hogy elismerést szerezzen könyveinek. Gyakran viselkedett botrányosan, egy alkalommal egy londoni színházban, férje darabjának bemutatóján, meztelen mellekkel és vörösre festett mellbimbókkal jelent meg.
Extravagáns és kacér volt, elítélték káromkodásoktól és trágárságtól hemzsegő beszédstílusát és szokatlan divatérzékét.
Ma viszont eredeti, egyedi és éleslátó gondolkodóként, valamint korai feministaként tisztelik.
Mi történik a The Blazing World-ben, a világ első sci-fi regényében?
A történet végtelenül egyszerű: egy fiatal nőt elrabolnak a tengerészek, hogy elvigyék a saját földjükre. Útközben szörnyű vihar keríti hatalmába a hajót, és az Északi-sark felé sodorja, ahol a matrózok azonnal halálra fagynak. A fiatal hölgy jótékony szellemeknek köszönhetően megmenekül, és továbbhajózik egy dimenziókapun keresztül egy párhuzamos világba. Itt felfedez egy medve-, madár-, légy-, sőt féregemberekből álló világot, akik megmentik őt, és császáruk elé viszik, aki természetesen azonnal beleszeret a lányba. A császár feleségül veszi, és ennek a világnak a császárnőjévé nevezi ki, a 100 oldalas kiadvány körülbelül 5. oldalán itt ér véget a kaland.
Ezután jönnek az érdekes részek. Cavendish nyilvánvalóan csak keretként használta a cselekményt, hogy arról írjon, ami igazán érdekelte. A könyv hátralévő részében a császárné a férje királyságának különböző teremtményeit faggatja tudományról, filozófiáról, Istenről, ördögről, háborúról, vallásról és lélekről. Ez már önmagában is elég merész, hiszen a 17. századi nőket kizárták a tudományos és vallási társaságokból, mintha nem érthetnék meg a természet titokzatos igazságait. És igazuk is volt: nem érthették meg, mert soha nem tanították őket.
A császárné tehát megragadja az alkalmat, hogy megnézze, mit hagytak ki a nők ennyi időn át. Az a néhány dolog, amit megtud, lenyűgözi őt.
Képzeljük el, hogy egy olyan világból, ahol a legnagyobb teljesítmény a skálázás vagy a pukedlizés, az antropomorf féregemberek jóvoltából megtanuljuk, hogy „a természetben nincs kezdet, nincs eleje a részeknek sem, mert a természet örök és végtelen, és a részek végtelen változásoknak és átalakulásoknak vannak kitéve saját fizikai, képlékeny belső mozgásuk révén; így tehát semmi új nincs a természetben, és tulajdonképpen semminek sincs kezdete”.
Azzal, hogy egy nő végtelenül zárt világát megnyitotta erre a hatalmas kozmikus léptékre, minden addigi ismeretét megkérdőjelezte: mit nem mondtak még el neki? És miért ne lehetne neki is saját szobája, saját könyvekkel és tudományos felszereléssel, ugyanúgy, mint az apjának, a testvéreinek vagy a férjének?
A császárné elhatározza hát, hogy megírja saját „kabbaláját”, vagyis a tudomány, a vallás és a filozófia rejtélyeit megjósló titkos formulát. Szellemlények javasolják neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a régi idők híres íróinak lelkével, legyenek ők a császárné írnokai. Természetesen Platónt, Püthagoraszt és Arisztotelészt keresi először, hiába figyelmeztetik rá, hogy azok „annyira ragaszkodnak a saját véleményükhöz, soha nem lenne türelmük írnoknak lenni”. Amikor egy időszakkal odébb ugrik, Galileihez, Hobbeshoz vagy Descartes-hoz, ugyanígy tájékoztatják, hogy ők „annyira önhittek, megvetnék, hogy egy nő írnokai legyenek”.
És így halad végig a történelem nagy koponyáit sorra véve, hogy aztán rájöjjön, ez nem a nők világa. Szerencsére a szellemeknek van még egy név tarsolyukban, bár az sokkal kevésbé híres, mint a többi: „van egy hölgy, Newcastle hercegnője, aki bár nem tartozik a tudósok közé, de ékesszóló, szellemes és leleményes, mégis egyszerű és racionális író”. Newcastle hercegnője, nem más, mint maga Margaret Cavendish.
Margaret tehát alig burkoltan ad saját sérelmeinek hangot a művében, egy kis önfényezéssel kiegészítve.
Feminista mozgalmár egy elnyomó világban
A The Blazing World három műfajt is képviselt a maga keszekusza módján. Egyszerre volt sci-fi regény, útleírás és romantikus történet. Míg az első kettő elsősorban a tudomány és a tények világához kapcsolódott, a harmadik a puszta szórakozás tartományában mozgott, és jellemzően olyan nőket célzott, akiknek akkoriban volt szabadidejük olvasni, és akiktől elvárták, hogy hasonló zagyvaságokkal szórakoztassák magukat.
Cavendish forradalmi ötlete, hogy miért ne adhatna hát nekik a romantika és a költészet köntösébe burkoltan valami olyat, amivel tanulnának is. A nők ugyanis szívesen tanultak volna, ha kaptak volna rá lehetőséget.
A könyv az ő különc, ám rendkívül eredeti alapműve, amely az akkor legfrissebb tudományos és filozófiai elméleteket sűríti egy nagyon olvasmányos és végtelenül bizarr egyvelegbe. A modern olvasó számára talán még érdekesek lehetnek a kapcsolatokról és a szexualitásról vallott, korát meghaladó nézetei. Bár nyilvánvalóan nem mondhatott annyit, amennyit szeretett volna (elvégre férjes asszony volt), mégis azt sugallja, hogy a házasságról és a szerelemről való hagyományos gondolkodásmódra egy utópisztikus környezetben talán már nincs szükség. Cavendish a való életben is lazán kezelte a társadalmi erkölcsöket, ha nem is a házassága, de a személye révén – gyakran viselt férfiruhát, és olyan könyveket írt, amelyekről a legtöbben azt feltételezték, hogy férfi a szerzője.
Aki a feminizmusról szóló modern értekezést vagy egy agyeldobós sci-fi művet vár, csalódni fog. De ha a maga nemében és a saját kontextusában vesszük figyelembe, a The Blazing World merész és gyakran egészen mulatságos bepillantást nyújt egy sci-fi utópia lehetőségeire. Az, hogy Cavendish úttörőként alkotta ezt meg, tudva, hogy kevesen vesződnek majd az olvasásával, még rendkívülibb. Egy tökéletes világban Cavendish neve ismert lenne és az általa inspirált szerzők mellett ünnepelnék.
Borítókép forrása: The Collector
