Harry herceg arra bátorítja az embereket, hogy mondjanak fel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy véli, fontos, hogy az emberek olyan munkát végezzenek, amit élveznek, és hogy egy nyomorúságos karrier elhagyása jót tesz a mentális egészségnek.

A világjárvány ideje alatt kilépni a munkahelyedről „nem rossz” – fogalmazott a Fast Company magazinnak adott interjújában Sussex hercege – aki 2021-ben egyébként fel is mondott a brit királyi család vezető tagjaként, tehát tapasztalatból beszél.

„Valójában ez arról szól, hogy az önismerettel együtt jár a változás szükségessége is” – mondta a 37 éves Harry herceg, miközben a BetterUp mentális egészségre fókuszáló startupját népszerűsítette. „Világszerte sok ember ragadt meg egy olyan munkákban, amely nem okoz nekik örömet, és most mentális egészségüket és boldogságukat helyezik előtérbe. Ezt ünnepelni kell″ – részletezte.

Harry rávilágított arra is, hogy azoknak az embereknek a tömege, akik a járvány ideje alatt hagyták ott munkahelyüket, egy szükséges kulturális váltást inspirált. 

„Bár a felszínen úgy tűnik, hogy az elmúlt néhány év mindezeket a kérdéseket előtérbe hozta, a valóság az, hogy ezek a küzdelmek és problémák már jó ideje kialakultak. Még csak a mentális egészség ébredésének az elején járunk” – mondta. „Ez a munka még soha nem volt ennyire fontos, mert az emberek végre odafigyelnek, és ennek a küldetésnek a nagy része a figyelemfelkeltés és a beszélgetés úttörő szerepe″ – magyarázta.

Fotó: John Lamparski / Getty Images Hungary

Harry és felesége, Meghan Markle tavaly februárban mondtak le tisztségükről a brit királyi családban, és Kaliforniába költöztek, hogy a monarchián kívül folytassák életüket. Azóta Harry többször beszélt a saját lelki fejlődéséről, a változás szükségességéről, és arról, hogy végre ők is átlagos emberként élhetnek. Közben pedig abból a tetemes vagyonból gazdálkodnak a családjával, amit az édesanyja, Diana hercegnő hagyott rá, és jelenleg az a "munkájuk", hogy saját magukról és a királyi családról szóló könyveket és interjúkat adják el több millió dollárért.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.