Boszorkányság vádjával bíróság elé idéztek, elítéltek és kivégeztek egy kakast, aki tojást tojt. A bizarr igazságszolgáltatási ügyre Svájcban került sor a 15. században.
A középkor és kora újkor egyik különös szokásának számított az állatok törvényszék elé idézése. Disznókat, kutyákat, sőt patkányokat és kacsákat is perbe fogtak vélt vagy valós bűneikért (például bántottak egy embert, megdézsmálták a termést), és teljesen komolyan vett, hivatalos bírósági eljárás során elítélték őket. A bázeli bíróságon még ennél is bizarrabb esetre került sor: boszorkányság vádjával idéztek a törvény elé egy házi szárnyast.
Hormonhibás tyúk volt az elkövető
1474-ben vizsgálta a svájci város bírósága az ügyet, melyben a vádlott egy kakas volt, aki a természet törvényeit meghazudtoló módon tojást rakott. Ez csakis gonosz erők műve lehet, vélték a tisztes, istenfélő polgárok, akik azonnal őrizet alá vetették a megátalkodott elkövetőt. Az ügy sokkal komolyabb volt, mint gondolnánk, a korabeli bestiáriumok szerint ugyanis a kakas által tojt tojás fontos hozzávalója a boszorkányok főzeteinek, bájitalainak, ha pedig egy béka vagy kígyó alá tesszük, és hagyjuk, hogy kikeljen, kiscsibe helyett félelmetes baziliszkusz jön belőle világra.
A valódi magyarázatnak természetesen semmi köze a boszorkánysághoz: a szakemberek szerint kb. minden tízezredik csirke hormonhibásan, félig hímként és félig nőstényként jön világra, és míg a másodlagos nemi jellegek alapján kakasnak gondolnánk őket, valójában tyúkok, akik képesek tojást rakni és egészséges utódokat létrehozni.
A vádlotthoz kirendelt védőügyvéd azzal érvelt, hogy a kakas-tyúk semmilyen tettlegességet nem követett el, senkinek sem ártott vagy okozott kárt, a vád ellenben kijelentette, hogy a sátán praktikái titokban, a háttérben működnek, így ez nem bizonyíték az állat ártatlanságára. A bíróság végül bűnösnek találta és halálra ítélte a szárnyast, a végrehajtás módja pedig megegyezett a boszorkánysággal vádolt embereket sújtó büntetéssel: a szerencsétlenül járt tyúkot a város főterén, máglyán égették el sok száz bámészkodó szeme láttára, akik kíváncsian és örömittasan nézték végig a népünnepélynek számító eseményt.
Az esetet (vagy legalábbis legendát) később a francia bíró és jogász, Barthélemy de Chasseneuz (1480–1541) jegyezte le, aki munkássága során sokat foglalkozott az állatperekkel. Leghíresebb elmélkedésében például kifejti, hogy patkányokat kifejezetten nehéz törvény elé idézni, ugyanis a rágcsálók csak úgy tudnak eljutni a bíróságig, ha macskákkal teli környékeken haladnak át, a macskák pedig a nagy felhajtás miatt értesülnek a perről, és szándékosan fenik a fogukat a finom falatnak ígérkező vádlottakra.
