Tojást tojt a kakas, bíróság elé idézték

Olvasási idő kb. 2 perc

Boszorkányság vádjával bíróság elé idéztek, elítéltek és kivégeztek egy kakast, aki tojást tojt. A bizarr igazságszolgáltatási ügyre Svájcban került sor a 15. században.

A középkor és kora újkor egyik különös szokásának számított az állatok törvényszék elé idézése. Disznókat, kutyákat, sőt patkányokat és kacsákat is perbe fogtak vélt vagy valós bűneikért (például bántottak egy embert, megdézsmálták a termést), és teljesen komolyan vett, hivatalos bírósági eljárás során elítélték őket. A bázeli bíróságon még ennél is bizarrabb esetre került sor: boszorkányság vádjával idéztek a törvény elé egy házi szárnyast.

Hormonhibás tyúk volt az elkövető

1474-ben vizsgálta a svájci város bírósága az ügyet, melyben a vádlott egy kakas volt, aki a természet törvényeit meghazudtoló módon tojást rakott. Ez csakis gonosz erők műve lehet, vélték a tisztes, istenfélő polgárok, akik azonnal őrizet alá vetették a megátalkodott elkövetőt. Az ügy sokkal komolyabb volt, mint gondolnánk, a korabeli bestiáriumok szerint ugyanis a kakas által tojt tojás fontos hozzávalója a boszorkányok főzeteinek, bájitalainak, ha pedig egy béka vagy kígyó alá tesszük, és hagyjuk, hogy kikeljen, kiscsibe helyett félelmetes baziliszkusz jön belőle világra.

A valódi magyarázatnak természetesen semmi köze a boszorkánysághoz: a szakemberek szerint kb. minden tízezredik csirke hormonhibásan, félig hímként és félig nőstényként jön világra, és míg a másodlagos nemi jellegek alapján kakasnak gondolnánk őket, valójában tyúkok, akik képesek tojást rakni és egészséges utódokat létrehozni.

A vádlotthoz kirendelt védőügyvéd azzal érvelt, hogy a kakas-tyúk semmilyen tettlegességet nem követett el, senkinek sem ártott vagy okozott kárt, a vád ellenben kijelentette, hogy a sátán praktikái titokban, a háttérben működnek, így ez nem bizonyíték az állat ártatlanságára. A bíróság végül bűnösnek találta és halálra ítélte a szárnyast, a végrehajtás módja pedig megegyezett a boszorkánysággal vádolt embereket sújtó büntetéssel: a szerencsétlenül járt tyúkot a város főterén, máglyán égették el sok száz bámészkodó szeme láttára, akik kíváncsian és örömittasan nézték végig a népünnepélynek számító eseményt.

Az esetet (vagy legalábbis legendát) később a francia bíró és jogász, Barthélemy de Chasseneuz (1480–1541) jegyezte le, aki munkássága során sokat foglalkozott az állatperekkel. Leghíresebb elmélkedésében például kifejti, hogy patkányokat kifejezetten nehéz törvény elé idézni, ugyanis a rágcsálók csak úgy tudnak eljutni a bíróságig, ha macskákkal teli környékeken haladnak át, a macskák pedig a nagy felhajtás miatt értesülnek a perről, és szándékosan fenik a fogukat a finom falatnak ígérkező vádlottakra.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.