Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Magánrepülőgépek, VIP-várók és golyóálló limuzinok helyett a 20. század hajnalán luxusvonatokkal utaztak nagyobb távolságra vagy hivatalos látogatásra az uralkodók és államelnökök. Ahol a vonatról leszálltak, ott a vörös szőnyeg leterítése kötelező volt, egyrészt mert a szín maga a hatalmat, a tekintélyt jelképezte, másrészt mert az utcák, a kövezet a mai fogalmak szerint piszkosak voltak, még a látogatás alkalmával fényesre suvickolt pályaudvarok és környezetük esetében is.
A vörös szőnyeg maradt meg ebből a korszakból mint a mai államfői és pápalátogatások, valamint filmfesztiválok kötelező kelléke, meg néhol a szigorúan őrzött külön fogadó és váróterem. Erre példa a mai Nyugati pályaudvaron is látható királyi váró díszes terme. De a főúri kirándulások számos kelléke és a protokoll előírása mára feledésbe merült.
Katonák őrizték a vasúti pályát
A vasút 120 évvel ezelőtt sokkal veszélyesebb üzem volt, mint manapság. A királyok számára meggyorsította célpontjuk elérését, a biztonsági szolgálat azonban nem mindig örült ezeknek a kiruccanásoknak, hiszen a robbantások és kisiklások ellen nehéz volt védekezni.
A legszigorúbb biztonsági szabályokat Oroszországban vezették be: 1880–1900 között a cár utazásai alatt a vasúti pálya teljes hosszában, 10-20 méterenként egy katona őrködött. Viktória királynő utazásainál 270 méterenként állt egy felügyelő. Az udvari méltóságokat szállító vonat előtt gyakran egy mozdony haladt, mint ahogyan ma egy államfő érkezése esetében rendőrautók és motorosok mérik fel a haladás irányában a terepet. Volt is ok az aggodalomra: a 19. század második felében gyakoriak voltak a vasúti merényletek.
Magyarországon a strázsák kirendelése helyett inkább a pályát vizsgálták szigorúan, illetve apró részletekbe menően szabályozták egy-egy uralkodó érkezését, fogadását. Vasúti pályaőrök, csendőrök, pályafelügyelők ellenőrizték többször az útvonalat, a vonatok érkezésének időpontja szigorúan titkos volt. Ilyenkor csak a legmegbízhatóbb emberek voltak szolgálatban, legyen szó állomásfőnökről vagy távírászról. Közben az állomás környékét kitakarították, feldíszítették. Az alkalmazottaknak tiszta egyenruhában kellett feszíteniük. (Ebből következik, hogy ez nem volt mindig természetes.)
Ahol megállt a vonat, ott kötelező volt a piros szőnyeget leteríteni, akkor is, ha a királyi pár nem szállt ki. De arra kellett készülni, hogy mégis leszállnak. Hogy pont oda terítsék le a szőnyeget, ahol a lépcsőkről aláereszkednek, ahhoz bonyolult számítások kellettek. Hajszálpontosan lemérték a király termes kocsijának lépcsőjétől a mozdony elejéig eső távolságot, ezt minden állomásra megtáviratozták, az adott pontra zászlós őrt állítottak, és ott kellett a vonatnak megállni. Ennek ellenére előfordult, hogy a vonat nem a megbeszélt helyen állt meg, például 1881-ben, amikor Rudolf trónörökös az esküvője után Magyarországra utazott:
„A girlandokkal ékesített mozdony berobogott, a katonai zenekar, mely a díszszázad mellett állt, fújta a Gott erhalte kezdetű osztrák néphimnuszt. De a vonat nem állt meg, csak a királyi pavilonnál, több méterrel arrébb. Rudolf királyfi és Stefánia főhercegnő jóval odébb volt kénytelen a szalonkocsiból kiszállni” – írja Szabó Margit Rezső királyfi – Rudolf trónörökös emlékezete című könyvében.
Trópusi virágok aranykosárban
Ugyanez alkalommal, a nászünnepély alkalmából az udvari váróterem ajtaja körül trópusi növények emelték a pompát, aranyozott kosarakban elhelyezve. De nem csak a pályaudvaron volt nagy a készülődés: az egész főváros fellelkesült a trónörökös pár látogatása miatt, olyannyira, hogy érkezésük előtt pár nappal próbálták ki az újnak számító villanyvilágítást is, igaz, hogy az áramot termelő gőzgép füstös és zajos volt. De a többnapos ünneplés közben erre nem nagyon figyeltek.
Az udvari vagonok között jó néhány csak a királyi pár kényelmének kiszolgálását célozta. A 41 kocsi közül több a kalauzokat, illetve a konyhai személyzetet szállította, valamint a számos szolgáltatási kelléket. Komplett udvari vonatot a MÁV 1884-ben és 1896-ban építtetett, amint azt a témáról 1994-ben rendezett nagy sikerű kiállítás alkalmával megtudhattuk. A cél természetesen az volt, hogy minél kényelmesebben utazzanak a királyi fenségek, persze az akkori fogalmak szerint.
A menetrend az uralkodó alvási szokásaihoz igazodott: Budapestről akkor indult el az udvari vonat, amikor a király lefeküdt, és kora reggel érkezett meg Bécsbe, amikor már felébredt. Mivel Sisi a mozgó vonaton nem tudott elaludni, az indulással megvárták, míg elalszik. Közben igyekezték kiszűrni a zajokat, ami a gőzmozdonyok és favázas kocsik esetében nem volt könnyű. A zajszint kiszűrése érdekében 1896-ban kettős ablakokat és zsalukat alkalmaztak, a kocsik padozatát 4 milliméter vastag ólomlemezzel borították, amire filc, linóleum és padlószőnyeg-borítást fektettek. A mozdonyvezető, aki frakkban és cilinderben vezényelte le az utazást, nem sípolhatott, és az állomások nevét sem mondhatta be.
Konyak, vörösbor, mozgó cukrászda
Sokáig még az uralkodók se gondoltak rá, hogy a vonaton egyenek és igyanak, mígnem a történészek szerint a Budapest–Gödöllő-szakaszon eszébe nem jutott a hadsegédnek, hogy felszerelkezzen egy pohár konyakkal. Ettől kezdve minden útra vittek magukkal egy üveg konyakot, müncheni sört és magyar vörösbort. Erzsébet, bár szinte anorexiás módon fogyókúrázott, szerette, ha a szalonkocsijában felszerelnek egy mozgó cukrászdát, mert odavolt az édességért, főleg a parányi kandírozott ibolyás bonbonokért. A higiéniára és testedzésre is sokat adott, de erre a pár órára nem ragaszkodott a fürdőszobához – jóllehet ez nem lett volna különleges óhaj, hiszen más országokban a vonatokon már zuhanyozni lehetett. Európában csak 1907-ben üzemeltek be egy fürdőszobás vagont, de az kórházi célokat szolgált. Mosakodni természetesen lehetett, márványlapos mosdóállvány és billenő ezüsttál szolgálta a vonaton a szépséges királyné komfortérzetét. No meg egy csodás, baldachinos hálóterem és számos kísérő udvarhölgy, komorna.
Kényes témának bizonyult és talán még ma is az, hogy milyen WC-k álltak a fenséges utazók rendelkezésére. Nos, feljegyzések szerint a MÁV első udvari kocsijában még közös árnyékszék szolgált a király és a királyné számára, ahogy akkor mondták. Később elegáns, majolikakagylójú, vízöblítéses illemhelyeket rendszeresítettek. Kérdés persze, hogyan volt képes ezt használni Sisi, hiszen a terjedelmes, sok alsószoknyás ruhaköltemények begombolása, felöltése több udvarhölgy közreműködését igényelte. A király kocsijában három illemhelyet alakítottak ki, egyet természetesen az uralkodónak, a másikat a főhadsegédnek, ami lényegében a titkári állásnak felelt meg, a harmadikat egy szolgának, akinek csak az volt a feladata, hogy az út során a hőmérsékletet ellenőrizze. Ahogyan annak idején hívták, az ő closetberendezését a felhajtható ülés alá rejtették. A személyzet többi tagja bilit használt.
A nagyobb városi állomásokon, amikor éppen nem Budapestre vagy Gödöllőre tartott a királyi pár, elegáns sátrat építettek számukra a megérkezésre, vörös selyemmel, arany rojtokkal és sok zöld növénnyel díszítve, ahogyan azon a néhány ritka fotón látható, amelyek egy-egy ilyen építményről a 19. század végén készültek.
Az érkezési protokoll talán még szigorúbb volt, mint ma: hogy ki milyen sorrendben köszönti a királyt, természetesen hivatali-katonai díszben, stratégiai jelentőséggel bírt. Egyszer előfordult, hogy egy alacsonyabb rangú vasúti alkalmazott véletlenül bemutatkozott a királynak, ami botránynak számított.
Amikor a MÁV vezérigazgatója volt a mozdonyvezető
Az udvari vonatokat szinte mindig a Magyar Államvasutak vezetői személyesen irányították – olvasható Szabó Margit könyvében. Erre Walther Ágoston, az akkori vezérigazgató így emlékszik vissza: „Én kísértem azon gyorsvonatunkat, mellyel Rudolf koronaherceg nejével, Stefanie főhercegasszonnyal 1882-ben az Erdélyi Havasokban tartott vadászatra utazott. Tövis állomásig én vezettem a vonatot ... Visszatértében augusztus 8-án szintén én kísértem a koronahercegi párt, mely minden állomáson lelkes fogadtatásban részesült, Tövistől Ceglédig, honnan a szabad osztrák magyar államvasút-társaság vonalán Bécsbe utaztak.”
Természetesen nemcsak Budapesten készültek vasúti kocsik a Monarchiában: a Prága melletti Smichow gyárban készült, 11 kocsiból álló szerelvény külön konyhakocsit tartalmazott, ami azért számított újdonságnak, mert korábban ezt tűzvédelmi okok miatt nem engedélyezték. A próbautak során a személyzetnek az étkezőkocsiban terítettek, a villásreggelit és az ebédet, melyeket a gödöllői kastélyból szállították a vonatra, itt fogyasztották el. Az asztalnál a felszolgáló cselédek is ünnepi díszbe öltöztek – jegyezte fel a krónikás.
