Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
1912-t írtak, amikor a halk szavú, alacsony termetű bevándorló, erős magyar akcentussal órákig várt, hogy láthassa a nagy hatalmú Jeremiah Kennedyt, az Edison Trust vezetőjét. Adolf Zukor, mint sok sorstársa, 23 évvel korábban, a semmi nélkül érkezett Amerikába Magyarországról. Mert nagyot álmodni, és ez megváltoztatta Amerikát, a világot és azt, ahogyan mindannyian látjuk ezt a világot.
A korai amerikai filmszínházak folyamatosan 5–10 perces rövidfilmeket játszottak, amelyek nagyrészt üldözési jeleneteket és gyakorlóeséseket mutattak be. Adolf Zukornak azonban az volt a nagy ötlete, hogy a közönség valami hosszabbat, egy teljes „játékfilmet” is élvezhessen, ami egy teljes történetet mesél el. Megtakarításait egy 40 perces filmbe fektette, amely egy európai történetet, Erzsébet királyné életét dolgozta fel, és a kor leghíresebb színésznője, Sarah Bernhardt játszott benne.
Az Edison Trust engedélye nélkül azonban egyetlen filmet sem lehetett bemutatni az Edison projektorokon, és a 10 kijelölt producer közreműködésén kívül készített filmek gyanúsak voltak. És hát a bizalmi emberek rengeteg pénzt kerestek anélkül, hogy bármi újat kipróbáltak volna a filmiparban. A 20. század elején Jeremiah Kennedy volt a filmipar nagy hatalmú ura, és Zukor a megfelelő alkalomra várt, hogy találkozhasson vele.
Bejelentkezett Kennedy irodájába, és 3 óra múlva sikerült bejutnia hozzá. Kennedy udvarias volt, de hideg. Leült a nagy íróasztala mögé, és némi türelmetlenséggel hallgatta a magyar fiút, akit igazi betyárnak tartott. Zukor és az általa felépített birodalom, a Paramount Pictures története az innováció és a vállalkozó szellem egyik nagy eposza az amerikai történelemben.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Adolph Zukor 1873. január 7-én született a magyarországi Ricse faluban. Egy évvel később apja meghalt. Édesanyja, aki soha nem gyógyult fel teljesen férje halálából, annak ellenére, hogy újraházasodott, hét évvel ezután meghalt. Mivel mostohaapjának semmi haszna nem volt Adolfból, elküldték nagybátyjához, Lieberman Kálmánhoz.
Lieberman „szigorú, elkötelezett, érvelő zsidó tudós” volt, de Zukort nem érdekelte a Talmud és a zsidó törvények. „Ami engem érdekelt – mondta később –, az a Biblia volt… a történet és az egyének – az életük lenyűgözött.” Míg a bátyja „sikeres” volt, és rabbi lett Berlinben, nagybátyja kevés reményt fűzött Adolfhoz.
Amerika vonzásában
Így hát a fiatalember elment egy szomszédos településre Abaújszántóra, ahol egy nagy szatócsboltban kezdett dolgozni. A tulajdonosok, a Blau család saját gyermekükként fogadták be. A Blau lányok megismertették a fiút az amerikai ponyvairodalommal és az amerikai kultúrával, de falta a magyar regényírókat és a nagy nyugat-európai írókat is, mint Dumas vagy Defoe. Erős tanulási és történetmesélési hagyománnyal kombinálva, Zukor olvasás iránti szeretete egy életen át tartó szenvedély maradt.
Ennek ellenére a fiatal árva nem volt elégedett. El sem tudta képzelni, hogy életét a boltban élje le. Erről később így beszélt: „Nem volt apám és anyám, és nem volt senki, aki ébren feküdt volna éjszaka, hogy kitalálja, hogyan és hol taníttasson ... Egyedül voltam.”
Nagy erőfeszítéssel meggyőzte nagybátyját, hogy adjanak neki pénzt, hogy elutazzon Amerikába, az álmok országába. 1889-ben, 16 éves korában Adolf Zukor megérkezett az Egyesült Államokba, hajóval, a legalacsonyabb osztályon.
Nincstelen bevándorlóként
Megérkezésekor kelet-európai zsidóként lenézték őt, nemcsak a jómódú német zsidók, akik évekkel korábban érkeztek, hanem mindenki más is, de ez nem állította meg abban, hogy céljait megvalósítsa. Heti 2 dollárért kapott munkát egy szűcsmester tanítványaként. 1891-re megtanult angolul, bár sohasem veszítette el erős magyar akcentusát. Amilyen gyorsan csak tudott, beilleszkedett új környezetébe. Bokszolni kezdett, karfiolfülre tett szert, később baseballrajongó és -játékos lett. Egész életében sportolt. Kiváló bundakészítő is lett, 19 évesen már saját szőrméit kezdte árulni.
1893-ban egész Amerika a chicagói világkiállításról beszélt, és óriási érdeklődésre tartott számot az országban. Álmodozók és újítók, köztük Henry Ford és Henry Heinz is ott voltak. Így volt ez a 20 éves Adolph Zukorral is.
Kitérő a prémek világába
Lenyűgözte a virágzó város, és 50 százalékban partnere (és fő tervezője) lett a rókabundákra szakosodott Novelty Fur Companynak. Egy másik szűcsmesterrel, Morris Kohnnal 10 évig tartó partnerségre lépett, 1897-ben pedig feleségül vette Kohn unokahúgát, a gyönyörű Lottie Kaufmant. 1899-ben New York-i irodát nyitottak. Zukor lassan, de biztosan egyre módosabb lett. A divatiparban azonban nem igazán látta a jövőjét, annál inkább lenyűgözte őt az 1896-ban látott egyperces mozgókép.
A cég 1900-ban New Yorkba költözött. Itt ismerkedett meg Marcus Loewvel, aki Manhattan alsó-keleti oldalán született szegény családban, de a szőrmekereskedelemből meggazdagodott. Pénzét ingatlanba fektette, különösen a Vaudeville színházakba. Loew azt javasolta Adolfnak, hogy béreljen lakást vele szemben, és életre szóló barátok lettek. Évekkel később Zukor lánya, Mildred feleségül ment Loew egyik fiához.
Zukor csendes, kimért és magányos volt, Loew félelmetes, impulzív és extrovertált. Zukor rendkívüli előrelátással rendelkezett, és nagyon óvatosan és megfontoltan cselekedett. Loew kevésbé látott előre, és sokkal hajlamosabb volt kockáztatni.
A mozi kezdetei
1903-ban egy Mitchell Mark nevű fickónak pénzre volt szüksége egy szórakoztató központ megnyitásához, amit Adolf, és immáron rokona, Morris Kohn és mások megtámogattak anyagilag. A szórakoztatóközpontban a pár perces kisfilmek voltak a legnépszerűbbek. Az Automatic Vaudeville elnevezésű színház a Broadway közelében, a 14. utcában, a Union Square felé nézett, és az év végére olyan sikeres vállalkozássá nőtte ki magát, hogy Newarkban, Philadelphiában és Bostonban is létrehoztak hasonlót. Nemsokára Zukor végleg kiszállt a szőrmeüzletből.
Mozgóképeket kezdett mutatni az Automatic Vaudeville legfelső emeletén. A színházban 200 ülőhely volt, és 15 perces műsort kínáltak fillérekért. Zukor azt mondta: „A legtöbb látogatónk nem tudta, mi a mozgókép, és megszokta, hogy nem egy centet, hanem többet kell fizetnie. Építettünk egy csodálatos üveglépcsőt, alatta folyóvíz csobogott akár egy vízesés, piros, zöld és kék fényekkel. Crystal Hallnak hívtuk, és az emberek az öt centet főként a lépcső miatt fizették, nem a filmek miatt. Nagy siker volt.”
Jó történetekre várva
Zukor önéletrajzában ezt írja: „A Kristálycsarnokban az volt a szokásom, hogy elölről a hatodik sorban foglalok helyet. … Rengeteg időt töltöttem a közönség arcának figyelésével. A film közönsége nagyon érzékeny. Egy kis tapasztalattal láttam, hallottam és éreztem az egyes melodrámákra és vígjátékokra adott reakcióikat. Az unalmat – megjegyzések és nyögések nélkül is – olyan egyértelműen láttam, mint a nevetést, ami egyértelmű örömöt és boldogságot mutatott.”
1906-ban Zukor és William Brady színházi vállalkozó megvásárolták a New York-i jogokat a Hale’s Tourshoz, amely nagy sikert aratott az 1904-es St. Louis-i világkiállításon. Ez a koncepció egy Pullman vasúti kocsira alapozott, amiben hasonlóan lehetett filmet nézni, mint a filmszínházban. A jegyszedőket úgy öltöztették fel, mint a vasúti dolgozókat. Az ügyfelek elfoglalták a helyüket, csengett a csengő, a sípszó, és a kocsi ringatni és rázkódni kezdett. A távoli országok megfilmesített útleírásait ezután a kocsi végén lévő képernyőre vetítették. Zukor elvitte az ötletet Pittsburghbe, Newarkba és Coney Islandre. De az újdonság hamar kifulladt, miután az ügyfelek látták a műsort. Zukor könyörgött a filmgyártóknak – az Edison Trust tagjainak –, hogy készítsenek még több útirajzot, mint amilyenek voltak Svájcról és Olaszországról, de hamarosan az üzlet összeomlott, és a vállalat 160 000 dollár adóssággal csődbe ment.
Zukor azonban ezt a tényt nem volt hajlandó elfogadni. Ehelyett Zukor a Hale’s Tour helyszíneit mozivá alakította. Ezekben az években folyamatosan frusztrált volt a színházakban megjeleníthető jó tartalom hiánya miatt. A nagyszerű regények, színdarabok és történetek iránti szeretetével úgy vélte, a közönség készen áll arra, hogy tovább maradjon, és élvezze a „nagyjáték” mozgóképet. De nem állt szándékában saját maga készíteni filmeket, mondván: „Nem volt tapasztalatom a filmek készítésében, és semmi sem állt távolabb az elmémtől.”
Hollywoodi raktárból a hírességek sétányára
1911-ben elhatározta, hogy híres színészekkel hosszú filmeket fog készíteni. Hitte, hogy a filmipar csak akkor fog boldogulni, ha megemeli az általa bemutatott filmek rangját. Jóslata bevált, és 1914-ben Zukor már egy egész filmbirodalmat tudhatott magáénak, hatalmas csapattal és évi 30 film készítésével. Igazi szenzáció volt, amikor a Broadwayn megnyílt 3500 főt befogadó mozipalotája, a Standard. Igazi újító gondolkodásra vall, hogy Los Angeles külvárosában, Hollywoodban kibérelte egy narancsfarm gazdasági épületét, amit filmstúdióvá alakított. Hamarosan csapatostól érkeztek hozzá a népszerű színészek: Douglas Fairbanks, John Barrymore, Pola Negri, Gloria Swanson, Clara Bow, Adolphe Menjou, Rudolph Valentino, Gary Cooper és a többi színészlegenda. Színészei azonban más cégek számára nem dolgozhattak.
Zukor cége 1916-ban egyesült Jesse L. Lasky Feature Film Company nevű gyárával. Az óriási tekintéllyel rendelkező exmagyart választották elnökké. 1916-ban megalakult Zukor nagy álma, a Paramount Pictures filmstúdió. 1932-ben a filmgyár jelentősége csökkent, és hatalmas tartozást halmozott fel, amit valahogy orvosolni kellett.
Zukor a hosszabb szünet után újjászervezte vállalkozását Paramount Pictures Inc. néven, Barney Balaban új vezetővel. Az igazi cégvezető azonban Zukor maradt. Az 1940-es évek végén szövetkezett az ABC (American Broadcasting Company) tévétársasággal, ami nem kis hatalmat és befolyást jelentett Zukor számára.
Adolf Zukor haláláig népszerű maradt, 1949-ben életművéért Oscar-díjat kapott. 103 évesen halt meg Los Angelesben. Egyike azoknak a magyaroknak, akik csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek Sétányán.
