Hívták Babinak, Gyapjasnak, Tetűmárinak, Lombrózának, Erzsikének, Művésznő Drágának. Kovács Erzsi gyönyörű nő volt, kellemes alt hanggal. Igazi sztáralkat. Még kezdőként Cziffra György kísérte zongorán. Aztán úgy hozta a sors – meg a szerelem –, hogy évekig Rákosi börtönében kellett raboskodnia, miközben semmi bűnt nem követett el – kivéve, hogy beleszeretett valakibe, és el akarta vele hagyni az országot.
Kovács Erzsi Budapesten, 1928-ban, a János kórházban született, ám mivel az édesanyját fogadó orvos elküldte az asszonyt, mert szerinte még nem volt itt a szülés ideje, a kórház egyik mellékhelyiségében jött a világra. Családnevét édesanyja után kapta, és apja nélkül nőtt fel, aki később néha pénzzel segítette. Anyja labilis idegzetű volt, nagymamája szeretettel próbálta enyhíteni a szegénységüket, de nem tudta pótolni a szülőket.
Végzetes szerelem
Már fiatalon is tragédiák sora érte, egy abortusz során fontos szerveit sértették meg, minek következtében soha nem lehetett gyereke. Egy meggondolatlan, menekülésszerű házasság után jött a végzetes szerelem: 1949-ben, 21 évesen ismeri meg Szűcs Sándort, az Újpesti Dózsa labdarúgóját. Mivel a fennen hangoztatott szocialista erkölcsi normáknak nem felelt meg, hogy a szerelmesek házasok voltak – mindketten mással –, folyamatosan vegzálták a szerelmespárt, követelték, hogy szakítsanak, sorozatosan igazoltatták és kikérdezték őket, így végül megpróbáltak Nyugatra szökni. A disszidálási kísérlet azonban nem sikerült, egy beépített ügynök buktatta le őket. Az 1951-ben lezajlott zárt tárgyaláson az énekesnőt 4 évi börtönbüntetésre ítélték.
Szűcs Sándor nem gondolta, hogy a legsúlyosabb büntetést kaphatja, így nem kért kegyelmet. Halálra ítélték, és Puskás Ferenc és Szusza Ferenc közbenjárása ellenére is kivégezték.
Kovács Erzsit katonai börtönbe zárták, ahol testileg-lelkileg összetörték, amit igazán soha nem hevert ki. Prostituáltakkal, besúgókkal, kulákasszonyokkal, grófnőkkel és hithű, képzett kommunistákkal volt összezárva. Utóbbiaknak az volt a bűnük, hogy nem értettek valamiben egyet Farkas Mihállyal, a Rákosi-korszak nagy hatalmú miniszterével.
Ahogy Kovács Erzsi könyvében leírja, a tavasz volt a legszörnyűbb: amikor tőlük fél méterre az emberek sétáltak az utcán, élvezték a napsugarakat, a virágzó fákat, és ő ebből nem láthatott-érezhetett semmit. A kínzások és megalázások mellett életrajzi könyvében megemlíti, hogy volt egy kevésbé kegyetlen fegyőrnő is, aki, bár a többiek előtt azzal fenyegette, hogy eltöri a lábát, titokban adott neki két szem kockacukrot, ami óriási kincs volt. Siposné sok mindent köszönhetett ennek a jótettének: Kovács Erzsi később nem vallott ellene, így tovább tudott tanulni és ügyész lett belőle.
Könnyítésnek számított a külső kényszermunka: a Csepel Autógyár építésén is rabok dolgoztak. Később sokat lépett ott fel, és nézte a domb hűlt helyét, amit neki kellett a többiekkel elhordani, hogy felhúzhassák a művelődési házat. Ő gróf Apponyi Júliával keverte párban a maltert. Ha Erzsi túl csomósnak találta, szólt a grófnőnek, Júlia pedig engedelmesen rábólintott, hogy akkor még „átpasszíhozza”.
Gyakran kapott büntetést, mert eljárt a szája vagy nem engedelmeskedett rögtön, és ez levél- vagy csomagmegvonással járt. Bár nagyon fiatal volt, már ügyelt a bőrére: a disznózsírt, amihez néha hozzájutott, inkább az arcára kente, mint hogy megegye.
A gyilkosokat nem büntették olyan szigorúan, mint akik disszidálni akartak – ezt nehezen lehetett tudomásul venni. Megesett, hogy 16 nővel élt egy cellában, akik közül 13 emberéletet oltott ki, de ő volt az, akire leprásként néztek.
Kovács Erzsi 1954-ben szabadult, és először adminisztrátorként helyezkedett el, majd volt hozzá ereje, hogy újból nekikezdjen az énekesi pályának. Együtt járták az országot Németh Lehellel és a Holéczy együttessel. De a börtönmúlttól egész életében nem tudott szabadulni. Az anyja sokáig nem tudott elhelyezkedni, mert amikor megtudták, hogy Kovács Erzsi a lánya, nem alkalmazták. A kollégái azt hitték, azért szabadult ki, hogy jelentsen róluk. Színésztársa, Kibédi Ervin egy haknin megsúgta neki, hogy ezért nem beszélnek előtte semmiről a pályatársak. A börtönben töltött évek alatt a férje elvált tőle, a holmijait, a lakását ellopta.
A táncdal már nem kellett
Tetteit szigorúbban ítélték meg, mint a többiekét: amikor egy Szovjetunió-beli turnén ellentmondott valamiben a velük utazó komisszárnőnek, büntetésül egy évig nem utazhatott külföldre koncertezni.
Már 1955-ben platinalemeze volt, ekkorra a dalai több mint két és fél millió példányban keltek el. A Régi óra halkan jár után következett a Rejtély, amely a Fűre lépni szabad! című, 1960-ban forgatott szocialista filmvígjáték betétdala volt, és egetverő sikert aratott. Különösen Kalocsán tapsolták vissza – és üdvözölték ismerősként – a fegyőrök, amikor előttük fellépett...
A beatkorszak nem tett jót a táncdal műfajának, sőt a sanzonnak és az operettnek sem: a fiatalok más stílusú zenére vágytak, ezért 1964-ben a hanglemezgyár vezetése úgy döntött, hogy Kovács Erzsi már nem kell a közönségnek. Külföldre szerződött – ekkor már nem volt akadálya a határátlépésnek. A nagy táncdalfesztiválok idején már nem állt mikrofonhoz, oda huszonévesek kellettek. No meg hiába volt ’56, az a tény, hogy börtönben ült – igaz, ártatlanul, de ezt sokan nem hitték el –, egész életére árnyékot vetett.
Ezután 14 éven keresztül lépett fel Németországban, Svédországban, sokat énekelt világjáró hajókon, nagy sikerrel. Miután hazatért, elsősorban vidéken koncertezett, afféle esztrádműsorokkal járva az országot. Koós Jánossal különösen szeretett fellépni – végre egy férfi, aki magasabb nálam, jegyezte meg önéletrajzában. Németh Lehel ugyanis – kedvenc partnere – sokkal alacsonyabb volt nála, de mindig megoldották: „Vagy ő állt mellettem egy dobogón, vagy ülve csináltuk a duetteket... így ülni jobb volt, mint Kalocsán.”
Lemezfelvétel 79 évesen
Az évtizedek során több önálló estet is adott, például a Budai Parkszínpadon, a Pesti Vigadóban, de a Fővárosi Operettszínházban is. A tévének nem kellettem – emlékszik vissza keserűen. A legnépszerűbb számaiból sem készült videóklip, míg a sokáig csak megtűrt beatzenekaroknak már igen.
Magyarok ezrei tapsoltak neki amerikai turnéin. Utolsó lemezét 79 éves korában vette fel Mosolyogva búcsúzom címmel, amelyen hallható egy Dalida- és egy Milva-feldolgozás is.
A magyar tánczene egyik meghatározó alakja nem szeretett az életéről beszélni. Aztán mégis ráállt. Rejtély című könyvében Éliás Tibor beszélgetett vele, a felvett hanganyagot Csemer Géza rendezte sajtó alá 1990-ben. Legutolsó nagy slágere A Donát úton nyílnak már az orgonák című érzelmes-nosztalgikus dal volt.
Haláláig megőrizte dús haját, kitűnő alakját. 2014-ben áttétes tüdőrákban hunyt el. Még 85 évesen, elhunyta előtt néhány nappal is ezrek kérték tőle kedvenc dalukat a kívánságműsorban, és ha rákattint valaki a YouTube-ra, kiderül, hogy ma is sokan hallgatják. Idősebb korában megkeseredett, magára maradt. Immár vagyonosan, meggondolatlanul, talán a realitásokat már nem látva kötött barátságokat. Halála másnapján titokzatos módon milliók tűntek el a számlájáról.
