Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mára szinte elfeledkeztünk róla, de 1901-től a második világháború kitöréséig múzeummal igyekeztek a járványok ellen küzdeni és elősegíteni az általános higiéniai szokások fejlődését.
A Társadalmi Múzeumot 1901-ben az akkori Kereskedelemügyi Minisztérium hozta létre azzal a céllal, hogy a kormány szociálpolitikájának muzeális közege és tudományos gyűjtőhelye legyen. A múzeum elnevezése később megváltozott, és 1919-től Népegészségügyi Múzeumként élt tovább. Az intézmény Budapesten a Ferenciek terén álló egykori Király Bazár épületében működött. Az intézmény a múzeumi tevékenység mellett népművelői tevékenységet is ellátott, és a spanyolnáthajárvány idején fontos felvilágosító munkát végzett.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
A múzeum főbb feladatai közé a következő tevékenységek tartoztak: a népbetegségekre és a szociális törvénykezésre vonatkozó bel- és külföldi adatok gyűjtése, tanulmányok és statisztikák készítése és ismertetése. Továbbá szaktanácsadás, tanfolyamok és kiállítások rendezése szociálegészségügyi és balesetvédelmi kérdésekről, az egészségügyi kultúra intézményes terjesztése és az ehhez szükséges oktatási segédanyagok (filmek, diapozitívek stb.) előállítása és kölcsönzése. Vezérfonalak szerkesztése és kiadása, az országos egészségügyi propaganda adminisztratív és szellemi irányítása, az ország területén működő hatósági, társadalmi stb. jellegű egészségügyi és szociális intézmények és a külföldi egészségügyi mozgalmak nyilvántartása.
A múzeum anyaga valószínűleg terjedelmes lehetett, hiszen négyemeletnyi szintet töltött meg. A földszinten volt az előadóterem, a nyilvános olvasóterem és kiállítás a baleset-elhárításról és a műszaki munkásvédelemről, az első emeleten volt a könyvtár és a szakolvasó, a következő emeleteken pedig a kiállítások anyaga ebben az elrendezésben:
2. emelet: bányabiztonság, iparegészségügy, egészségügyi munkásvédelem, munkásjólét, forgalombiztonság, mentésügy, ipari mérgek, ipari gázvédelem, ipari élettan;
3. emelet: általános higiéné, anatómia és élettan, kuruzslás, köztisztaság, balneológia, orvostörténet;
4. emelet: szociálhigiéné, gümőkór, veneriás betegségek, alkoholizmus, szexuáletika, népesedéspolitika, eugenika, pornográfia – ez az anyag csak külön engedéllyel volt megtekinthető.
A múzeum ezenkívül néprajzi anyaggal is rendelkezett, elsősorban néphitekkel, népszokásokkal kapcsolatos anyaga és sámángyűjteménye volt jelentős.
Országos hálózat
A Társadalmi, később Népegészségügyi Múzeum tevékenysége nem csak Budapestre korlátozódott. Az intézmény fontos feladatának tartotta szociálpolitikai tevékenységét a vidéki városokra és falvakra is kiterjeszteni, ezért felvilágosító előadásokat és vándorkiállításokat szervezett elsősorban a higiénia és tisztálkodás témakörében. A múzeum 1929-től kezdve vándorkiállítást rendezett többek között Dunakeszin, Kistarcsán, Balatonfüreden, Szekszárdon, Keszthelyen, Tiszaugon az ottani faluszövetségekkel közösen. A fővárosban 1929-ben került sor nagyszabású köztisztasági és fürdőügyi kiállításra a múzeum intézményén belül. Ezeket a kiállításokat tematikus csoportok köré szervezték.
Tisztálkodás és fogápolás
A tisztaságra vonatkozó gyűjtemény az általános tisztasággal, a tisztaság módjaival és a fürdéssel foglalkozott. Számtalan egyszerű és olcsó fürdő- és zuhanyozókészüléket mutattak be, amelyekkel a legszűkösebb lakásviszonyok mellett, fürdőszoba nélkül is megoldható volt a tisztálkodás. A kiállítás bemutatott például egy fürdőkádat, amelynek segítségével fűtőanyag-megtakarítást lehetett elérni egy kis méretű cirkulációs kályhával. Máskor a takaréktűzhely megfelelő átalakításával vagy a fűtőcsövek melegének különböző módon való kihasználásával állítottak elő meleg vizet. Hasonló szerkezet volt az is, amely kis kádnyi vizet melegített fel egy gyorsforraló segítségével. A testi higiéniához kapcsolódott, és a vándorkiállítások része volt a múzeum általános higiéné osztályának tisztasági fürdőberendezéseket bemutató kiállítása is. Ez a budapesti múzeumban önálló kiállításként is megtekinthető volt.
A fürdő- és zuhanykészülékek mellett plakátokon, röplapokon és modelleken keresztül mutatták be az egyes témákat. Ilyenek voltak például A piszkos kéz a leggyakoribb terjesztője a fertőző betegségeknek feliratú plakát, a Munka után mosakodjunk plakát és röplap versbe szedett szöveggel, illetve a szárnyszivattyú zuhanyozóberendezés vagy a fürdő a Hortobágyon modellje.
Ezenkívül ehhez a témakörhöz tartoztak a különböző beteg fogak tízszeres méretre nagyított modelljei, a fogazattal ellátott állkapocsmetszet-modellek, valamint a fogápolás népszerű kiskátéja képekkel illusztrálva.
Ruhatisztítás és takarítás
Ebben a témában olyan tényezőkre hívták fel a figyelmet szintén modellek, plakátok, röplapok, könyvek segítségével, mint például hogy zárt helyiségben ártalmas mosni a szálló por miatt, vagy hogy a cipő talpán betegséget okozó csírákat vihetünk a lakásba, illetve hogy a cipőnek nincs helye a konyhaszéken, sem az asztalon. Emellett modellek segítségével mutatták be az elsősorban a két világháború között elfogadott, takarítással kapcsolatos higiénés normákat, például ezeket: tiszta kövezet (különös tekintettel arra, hogy az összeköpdösött kövezet betegségek terjesztője), a légy repülő piszok és az egészség veszedelme, a porolás helyes és helytelen módjai, padlótisztítás, tisztán tartott és jól épített falusi gazdaudvar, elhanyagolt és piszkos falusi udvar.
Betegségek
Helyesen megépített kút, rossz és egészségtelen vizet szolgáltató kútmodellek, himlő, kanyaró, diftéria, rubeóla, mandulatályog képeken, rajzokon, a betegségeket megelőző írások, illetve gyógyítási eljárások. A járványos betegségek megelőzése, a helyes kézmosás, a fertőtlenítés, szellőztetés és a spanyolnátha idején az arc eltakarásának helyes módja is megtalálható volt a felvilágosító anyagok között.
Az intézet jelentős propagandaanyagot is tárolt. 1934-ben 3171 darab ismeretterjesztő és propagandafüzet, 6685 darab röplap, valamint 227 darab plakát várt terjesztésre. Ezek az anyagok többek között a következő témákat ölelték fel: az egészséges otthon, hasznos tudnivalók a háztartási munkáról az egészségügy szolgálatában, képes kiskáté a fogakról. Olyan szlogeneket fogalmaztak meg, mint Kézmosás nélkül ne ülj le enni, Szennyes kezek szennyezik az ételt, s viszik emberbe a fertőző mételyt.
A múzeum keretén belül 1931-ben az akkori dolgozók létrehoztak egy ún. szociális egészségügyi archívumot, amely orvosok, népművelők, iskolák, valamint szociális tevékenységgel foglalkozó szövetségek számára kölcsönözhető diapozitíveket és propagandafilmeket, valamint újságcikkeket és statisztikai felméréseket tartalmazott. A tudományos anyagba tartoztak balneológiai, egészségügyi és szociális vonatkozású újságközlemények, egészségügyi statisztikák, faluegészségüggyel, különböző foglalkozások higiénéjével, iskola-egészségüggyel, műhelyhigiénével, szociálhigiénével, testkultúrával és sportegészségüggyel kapcsolatos írások, plakátok, propagandaanyagok.
A népegészségügyi intézmény 1901 és 1939 között működött különböző neveken, fenntartóval és helyszíneken. A gyűjtemény megsemmisülés miatt nem folytatta végül tevékenységét, és a világháború után már nem indították újra. Az intézmény egykori székhelyén, az Eötvös utca 3. alatt ma a Terézvárosi Polgármesteri Hivatal épülete található.
