Először a férfiak hordták, majd pamutból kötötték, később testszínű lett, és a standra is felvették. A harisnya világhódító útja az újkori festményektől a 20. századig.
A szoknyák rövidülésével a 20. század elején Amerikában, de ezzel egy időben Európa-szerte egyre nagyobb igény és kereslet támadt az áttetsző és finom anyagból készült selyemharisnyák, később pedig a nejlon iránt. A modern harisnyanadrág megjelenéséig azonban hosszú út vezetett.
Szerzőnkről
Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért, után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart.
Méretre, csak férfiaknak
A mai értelemben vett harisnyát először a középkorban kezdték hordani, elsősorban férfiak. A jómódú nemesek a 14. században selyemből készült harisnyát viseltek, a reneszánsz idején már pamutból, gyapjúból, selyemből és angórából is készítették a ruhadarabot, és gyakran hímzéssel is díszítették. A kézzel kötött, egyedi méretre szabott harisnya az igazi jómód szimbóluma volt.
Az első feljegyzések az angliai Nottinghamből származnak, ahol 1519-ben már biztosan viseltek kötött harisnyát. Nagy feltűnést keltett VIII. Henrik angol király, aki 1539 körül Velencében vagy Milánóban kötött selyemharisnyában jelent meg. Az első harisnyakötő mester Londonban kezdte tevékenységét 1564-ben, ez akkor még férfimunkának számított. Akkoriban krétával dörzsölték át a harisnya felületét, amitől az szép fehér fényt kapott. Ez a módszer főként a svájci harisnyakötők körében volt divat a 17. században.
Az első gépesített vállalkozást az angol William Lee hozta létre, aki feltalálta a kötőgépet, amivel hatszor olyan gyorsan készült el a harisnya, mint kézzel. Ezt persze a helyi kézi harisnyakötők nem nézték jó szemmel, ezért Lee Franciaországba települt át, és 1612-ben ott alapított új üzemet. Később a család visszavitte Angliába a gépet, amely hatalmas karriert futott be Németországban is. A korábban gyapjúból kötött harisnyákat hamar felváltották a pamutharisnyák – ezt a kelet-indiai gyarmatokról egyre nagyobb mennyiségben beáramló alapanyag tette lehetővé.
Hölgyeknek selyemből harisnyatartóval
A 19. században a harisnyaviselet a mindennapi öltözet része lett, nemcsak a férfiak, hanem a nők körében is, sőt a férfiak ruhatárából egyre inkább kiszorult, és női ruhadarabként indult máig tartó karrierje. Mivel a pamut alapanyagú, lábat vastagító flórharisnyákat csúnya drapp színre festették, inkább a fekete selyemharisnyát kezdték előnyben részesíteni a városi asszonyok, és fűzős, fekete csizmákkal hordták. A selyemharisnyák sérülékenyebbek, ugyanakkor elég drágák voltak, így külön szakma alakult a stoppolásukra. A használhatatlan, szétszakadt harisnyákat újrahasznosították, és válltömésként vagy ablaktisztító szivacsként alkalmazták.
Az 1900-as években a harisnyához még harisnyatartó tartozott, amely a derékövhöz vagy a fűzőhöz kapcsolódott. A ’20-as években térd fölött erősítették a tartót a harisnyákra, a rövidebb szoknyákhoz pedig díszes, masnis harisnyakötők passzoltak. A hímzett harisnya továbbra is inkább az úri közönség ruhadarabja maradt, a széles közönség számára télen a fekete gyapjúra, nyáron a fehér pamutra korlátozódott a kínálat. Az első színes rayon- és selyemharisnyáknak testszínű, barnás és fekete árnyalataik voltak, később a testszínű selyemharisnya teljesen áttetsző lett. Akkoriban olyan kultusza volt ennek a ruhadarabnak, hogy elképzelhetetlen volt, hogy egy igazi úri hölgy harisnya nélkül hagyja el a házat. Még a lidókra is harisnyában jártak strandolni a hölgyek.
Marlene Dietrich lába
Az első nejlonharisnyákat 1939-ben mutatta be a DuPont cég az Amerikai Egyesült Államokban. Egy amerikai vegyész, Wallace Hume Carothers nejlonszálgyártásra vonatkozó szabadalmát vásárolta meg a cég, amely talán nem is gondolta, hogy a nejlonharisnya milyen világkarriert fut be. Marlene Dietrich volt az első híresség, aki pár nappal a hivatalos bemutató után már felvette az új találmányt, mégpedig egy hollywoodi filmben, a Kék angyalban. Lábai olyan szépen festettek az új vékony és áttetsző harisnyában, hogy az átlag amerikai nő is ezután csak ilyet szeretett volna hordani.
A DuPont már a piacra dobás első évében 64 millió darabot adott el belőle, és alig tudták az igényeket kielégíteni, akkora volt az érdeklődés a nők részéről. A műanyag szálból szőtt lábravalókat egyszerűbb is volt legyártani elődeiknél. A harisnyák gyorsan népszerűek lettek a tengerentúlon, Európába pedig a felszabadító amerikai katonákkal érkeztek a második világháború alatt. Az újdonság híre hozzánk is hamar eljutott néhány, Ausztriából áthozott példánnyal együtt.
Minden nő ruhatárába bekerült
A II. világháború alatt azonban a nejlonharisnyák éppen elinduló karrierje egy időre meg is torpant: leállították ugyanis a gyártásukat, mivel a gyárakat a hadiipar szolgálatára bocsátották, riadalmat okozva ezzel a nyugati nők körében. A harisnyától megfosztott fogyasztók azonban frappánsan igyekeztek átvészelni a harisnyaínség időszakát. Leleményességük határtalan volt: harisnyautánzó krémeket szereztek be, vagy a harisnyákon hátul végigfutó varrást imitálták szemceruzával. A világháború után a gyártás a lehető leghamarabb újraindult a megnövekedett igény miatt.
A harisnyanadrág térhódítása a miniszoknya megjelenésével indult el. Esztétikailag valahogy meg kellett oldani, hogy ne látszódjon ki a harisnyakötő a túl rövid szoknyákból. Allen Grant amerikai harisnyagyáros alkotta meg és dobta piacra a harisnyának azt a verzióját, ami a teljes alsótestet eltakarta. A harisnyanadrág máig a női ruhatár elengedhetetlen kelléke, nem beszélve arról, hogy télen védi és melegen tartja a testet. A női finom harisnyanadrág (collant) népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy – különösen feketére színezve – karcsúbbnak mutatja a lábat.
A nejlonharisnya annyira népszerű termék lett, hogy nemsokára tovább is fejlesztették. Az ötvenes években feltűntek a különböző vastagságú, 15, 30, 50 denes változatok, 1959-től pedig, amikor a DuPont bevezette a Lycra anyagot, a harisnyák még rugalmasabbak lettek.
