Az 1866 óta működő állatkert idősebb, mint maga az 1873-ban egyesített főváros. Több mint másfél száz éves története bővelkedett vidám, de szomorú, tragikus és egészen abszurd momentumokban is. Volt idő, amikor puskatussal verték be a budapesti lakosok a tengeri akváriumok üvegét, és a kiömlő vízből összeszedett ritka halak serpenyőben végezték, de ilyen sorsra jutottak bölények, antilopok és tevék is.
A második világháborút megelőzően állatgyűjtemény szempontjából Európa első számú állatkertje a berlini volt, korszerűséget tekintve a müncheni vezetett, de szépsége, épületeinek egysége tekintetében a budapesti minden állatkertet felülmúlt a kontinensen.
1944 decemberéig ugyan kijavítható sérülésekkel megúszta a világégést, de szeptember 14-én bombatámadás érte az állatkertet.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Az éjszakai angol légitámadás egyik célpontja a Rákosrendező pályaudvar volt, de a bombák egy része célt tévesztve a Városligetben zuhant le. Ekkor kapott súlyos találatot a Közlekedési Múzeum is, minek következtében megsemmisült az épület emeleti része. Egy bomba a ragadozó madarak, sasok és keselyűk röpdéje mellé zuhant, egy másik a közelben robbant fel.
Megsemmisült a nem sokkal korábban épült kisebbik madártelelő, és az összes ott tartott madár elpusztult, így az állatkert akkori legidősebb lakója, egy matuzsálemi korú kondorkeselyű is. Egy harmadik bomba a trópusi madarak lakhelyét tette a földdel egyenlővé. A pálmaház üvegeinek jó része ekkor tört be. A madárház tetején keletkezett réseken a sasok és a keselyűk elrepültek. Két alkalommal hullottak még bombák az állatkert területére, amelyek érzékeny károkat okoztak az állatállományban. Ezeket az állatkert vezetése még helyre tudta állítani, de üveget például már nem lehetett szerezni, ezért az ablakokat deszkalapokkal pótolták a pálmaház krokodilterráriumainál is.
Bölénypecsenye az óvóhelyen
December 13-án kezdődtek a belövések, amikor a szovjet csapattestek lőtávolba kerültek. Az állatkert legendás igazgatója, korának híres vadászati szakírója, Nadler Herbert visszaemlékezése szerint ekkor még bejártak dolgozni, és december elejéig látogatókat is fogadtak. „A légnyomás ölte meg Sziámot, az állatkert kedvenc elefántját, és légnyomás pusztította el a bölényeket is, amelyekből hét darabot mondhatott magáénak az Állatkert. Volt négy amerikai és három európai bölényünk. Ritkaságok. Az európai bölények darabját tízezer dollárért vettük, ezeket a hét-nyolc mázsás állatokat itt trancsírozták fel az emberek, és vitték haza a bölénypecsenyét, hogy megfőzzék vagy kisüssék az óvóhelyeken” – emlékezett vissza.
Karácsonykor a szovjet csapatok megkezdték az előretörést. Az állatkert területe január 9-én csatatérré vált, és 13-án foglalták el teljesen. Karácsony első napján a lovaglótérbe csapódott gránát, a majomház mellett szovjet légibomba robbant. Ekkor vált valóban gazdátlanná az állatkert. A lakosság betódult, nyilasok, civilek és katonák vegyesen. Sok esetben a ragadozó állatokat agyonlőtték, nehogy kiszabadulva nagyobb katasztrófát okozzanak: így pusztultak el az oroszlánok, tigrisek, párducok, medvék, farkasok és egyéb ragadozók is. A majmok és a papagájok egy részét a látogatók egyszerűen hazavitték. Voltak olyan állatok is, amelyek azért pusztultak el, mert nem lehetett a számukra szükséges hőmérsékletet vagy takarmányt biztosítani, a fókák és pingvinek ezért már korábban éhen haltak, mert nem tudtak számukra tengeri halat szerezni.
Vízbe fagyott krokodilok
A takarmányraktár már az ostrom elején megsemmisült, de a legsúlyosabb harcok idején maga az etetés is életveszélyes volt. Itt fontos megjegyezni, hogy Budapest ostromakor sok ezer ló maradt takarmány nélkül, ezért ezeken kényszervágást hajtottak végre. Voltak olyan állatgondozók, akik az életüket áldozták, amikor az állatok etetése közben kaptak halálos sebet.
A harcokban a fűtés biztosítása is lehetetlenné vált. A betört ablakokon, megsérült épületfalak résein keresztül 1944 kemény telének jeges szele fújta át az állatházakat, közben nem volt mivel fűteni, és sok helyen maga a kazán is tönkrement. A szokatlan hidegre jó példa, hogy 1945 januárjának második felében teljesen befagyott a Duna. A pálmaház északi szárnyában lakó krokodilok a januári jeges hidegben belefagytak a medencéjükbe.
Egzotikus menü éhezés ellen
A többi állatot Budapest lakossága egyszerűen megette. Az éhező emberek nem válogattak. Elvittek mindent, a ragadozók kivételével. Megették a papagájokat, struccokat, pelikánokat, zebrákat, ritka szarvasokat és lámákat.
„Hat tevénk közül megsütöttek és megfőztek ötöt, pecsenye lett a hat antilopunkból, a ritkaságszámba menő szomáli juhainkból, indiai thar-kecskéinkből, amelyeknek darabja békében ezer dollárba került, eltűnt harminc díszfácánunk, pecsenye lett a hattyúkból és a gázlómadarakból, amelyek között ritka ibiszek, batlárok, és sirályok népesítették be a tavakat. Az akvárium üvegeit puskatussal törték be, s a kiömlő tengervízből összefogdosott halakat vitték el megenni” – emlékezett később az igazgató.
Állatok gondozása a végsőkig
Megmagyarázhatatlan és értelmetlen vandalizmus is pusztított, és sok berendezést elloptak. Az akváriumokból a motorokat, a kapcsolótáblák műszereit, a levegőztető berendezéseket ismeretlenek tették tönkre, illetve vitték el. Az állatkert pusztulása elképesztő méretű volt. Nemcsak az állatok többsége pusztult el, hanem a kert épületeinek jó része is tönkrement. Számos közülük teljesen elpusztult, a pálmaházban nem volt ép üveg, a műsziklákon is hatalmas lyukak tátongtak. Amikor végre a front 1945. január 13-án elhagyta az állatkert területét, elkeserítő kép tárult a megmaradt gondozók elé. A kert dolgozói közül egyébként legalább három állatgondozóról tudni, aki szolgálatteljesítés közben vesztette életét, de nem kizárt, hogy többen is meghaltak az ostrom alatt.
Ivan Tyerentyevics Zamercev, Budapest egykori szovjet városparancsnoka Emlékek, arcok, Budapest… című könyvében beszámol egy esetről, amely szerint az állatkert egyik oroszlánja az ostrom alatt megszökött, a földalatti vasút alagútjába vetette be magát, és elkóborolt hadtáp lovakra vadászott éjszakánként. Állítása szerint végül néhány szovjet önkéntes fogta be, de más korabeli forrás nem erősíti meg ezt az esetet. A földalatti vasút alagútját, melynek pályája ebben az időben az állatkert főbejáratának közelében ért felszínt, a német műszaki alakulatok elaknásították, ez szintén lehetetlenné tette, hogy egy oroszlán átjuthasson az aknazáron.
Hány állat élte túl 1944–45 telét?
„Összesen nyolcvan állatunk van. Ennyire vittük fel a tizennégyes állományt. Visszaszereztünk pár állatot, ezeket liget környéki villákban találtuk meg. Néhány baromfit vásároltunk. Seress Miklós erdőgondnok Kelebiáról ajándékba küldött két őzet, kaptunk pár baglyot és ölyvet, de szereztünk egy tevét is. Megtudtuk, hogy egy parasztember Örkényben tevével szánt. Gyönyörű, kétpupú tevével. Kiküldtem valakit Örkénybe. Hamar megvolt az alku. Adjunk egy lovat, és a kis gazda szívesen odaadja a tevét. Egy tevekancánk megmaradt, a két tevét egymás mellé tettük, és – gyorsan megérkezett a szerelem. Hogy a paraszt hol szerezte a tevét? Nem tudom” – emlékezett vissza az újrakezdésre Nadler.
Az házban mind az öt víziló és egy elefánt is életben maradt. A vízilovak annak is köszönhették megmenekülésüket, hogy a Széchenyi-fürdő Városligeti-tóba vezetett termálvizébe szöktek, és a víz alatt vészelték át a harcokat. A gondozók a romok között találtak egy zebrát, egy tevét és egy lámát, a sérült Nagysziklában pedig egy, az éhhalál szélén álló dél-amerikai borzot – tairát – találtak, továbbá négy kisebb madarat is. Kilenc állat: három majom, öt shetlandi póni és egy papagáj utólag, némelyikük csak a 1945 nyarán került vissza az állatkertbe.
1945: Újrakezdés a nulláról
A háború utáni állapotokat jól érzékeltetik Nadler következő sorai: „A napokban írt a schönbrunni állatkert igazgatója. Azt írta: hallotta, hogy nekünk feleslegünk van, és megkérdezte, nem adnánk-e el nekik két tigrist. Megírtam: a tigriseinket agyonlőtték, de ha ingyen ajándékba kínálna fel valaki ragadozót, akkor sem kellene most. Egy tigrisnek napi nyolc kiló hús kell, honnan adjon az Állatkert egyetlen állatnak ennyi húst, amikor mi, alkalmazottak összesen nyolcvan dekát se látunk egy hónap alatt… Honnan vegyünk ma állatokat, amikor például egy közönséges fejős kecske – erre alkudtam nemrég – nyolcmilliárdba kerül?”
Ha végiggondoljuk, hogy a háború kezdete előtt 2500-as állategyedszámmal rendelkezett az állatkert, a túlélő 23 állat nagyjából egy százaléka az eredeti állománynak. A romok eltakarításában, az elpusztult állatok eltemetésében, közmunkában nemcsak az életben maradt dolgozók, hanem családtagjaik és maga Nadler Herbert is részt vettek. Mindannyijuk áldozatos munkájának köszönhető, hogy a kert 1945. május 1-én, ha viharvert állapotban is, de újra megnyithatott.
