800 éve nem látott csillagászati jelenséget láthatunk hamarosan

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Látványos Jupiter–Szaturnusz-együttállást hoz a téli napforduló az idén, amire majdnem 800 évvel ezelőtt volt utoljára példa. Van, aki szerint a betlehemi csillag tudományos magyarázata is ez a jelenség lehet.

A naprendszer belső bolygóinak együttállása – a Nap körüli keringésük rövidsége miatt – igen ritkán, nagyjából húszévente egyszer fordul elő, a két óriásbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz pedig még ennél is ritkábban ér össze az égbolton – írja a StudyFinds. A december második felében megfigyelhető különleges jelenség, amikor a két égitest a földi megfigyelő számára dupla bolygóként tűnik fel, egyedülálló és a mi életünkben nem megismétlődő látványt nyújt.

Megismétlődik a betlehemi csillag

A két óriásbolygó nyár óta jól megfigyelhetően közeledik egymáshoz az égbolton. A jelenség december 16. és 25. között fog tetőzni, ekkor a Földről nézve a Jupitert és a Szaturnuszt mindössze egy vékony vonal fogja elválasztani. A két égitest a téli napforduló éjszakáján, december 21-én kerül a legszorosabb közelségbe egymással, ekkor mindössze 0,1 fok távolság választja majd el őket, és az égen látszólag akkora lesz a két bolygó együttes átmérője, mint a telihold egyötöde.

Ez lehet a betlehemi csillag tudományos magyarázata
Fotó: swkunst / Getty Images Hungary

Ennyire szoros együttállást majdnem nyolc évszázaddal ezelőtt, 1226. március 4-én figyeltek meg utoljára, legközelebb pedig 2080 márciusában fordul majd elő. Ezután egészen 2400-ig kell majd várni, hogy újra látható legyen a Földről hasonló jelenség. Egyes magyarázatok szerint a Jézus születésekor felbukkant betlehemi csillag is egy hasonló Jupiter–Szaturnusz-együttállás lehetett.

Aki nem szeretne lemaradni a ritka élményről, az 21-e éjszakáján Magyarországról nézve a délnyugati égboltot kémlelje. Budapesten a Nap 15:56-kor nyugszik, a polgári szürkület 16:31-kor, a navigációs szürkület 17:11-kor, a csillagászati szürkület pedig 17:48-kor ér véget. A Jupiter csak 18:14-kor, a Szaturnusz 18:15-kor nyugszik, ami azt jelenti, hogy derült idő esetén kényelmesen megfigyelhetjük a párost az égen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.