Tízezer ember életét mentette meg útlevélellenőrként a brit Schindler

Olvasási idő kb. 3 perc

Jelentéktelen kinézetű, kissé túlsúlyos fickó volt, mégis Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb kémjeként tartották számon. Ki volt és mit tett a háború alatt Frank Foley?

Akik ismerték, mindannyian jelentéktelen külsejűnek írták le: alacsony, kissé túlsúlyos ember volt, és Gandhihoz hasonló kerek szemüveget viselt. Frank Foley azonban valójában Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb kémje volt, aki ezrek életét mentette meg, segített a norvég ellenállásnak, és kihallgatta Rudolf Hesst.

Szerzőnkről

Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története. 

Somersetből az MI6-hez

Az eredetileg ír származású Francis Edward Foley Somerset megyében született egy vasúti munkás fiaként. Középiskolai tanulmányait egy jezsuita iskolában végezte, majd tanárai ösztönzésére egy franciaországi papi szemináriumba ment. Itt döntött úgy, hogy a papi hivatás helyett a tudományokkal szeretne foglalkozni. Sokat utazott Európában, különösen tehetséges volt a nyelvek terén, folyékonyan beszélt franciául és németül is.

Az első világháború idején a hírneves angol Sandhursti Királyi Katonai Főiskolán végzett, és 1917 elején tisztté avatták. Az illetékesek hamar felfigyeltek nyelvtudására, elemzőképességére, és megkérték, hogy működjön együtt a hírszerzéssel. Ezután 1918 júliusában egy kis egység vezetését bízták rá, amelynek feladata titkos ügynökök toborzása és koordinálása volt Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. A világháború után nem sokkal leszerelt a hadseregtől.

Útlevelek Berlinből a szabadságba

Leszerelése után felajánlották neki az útlevélellenőr tiszti beosztást Berlinben, az Egyesült Királyság Útlevélhivatalában. Állása azonban csak fedőállás volt, mert valójában hírszerző tisztként dolgozott a brit titkosszolgálatnak. Az 1920–30-as években Foley ügynököket szervezett be, és megszerezte számtalan német katonai fejlesztés legfontosabb tervdokumentációját.  

Vilmos cambridge-i herceg Frank Foley frissen leleplezett szobránál 2018 szeptemberében
Fotó: Anthony Devlin / Getty Images Hungary

Annak ellenére, hogy nem rendelkezett diplomáciai mentelmi joggal és a német hatóságok bármikor letartóztathatták, Foley az útlevelekbe való bélyegzéskor és a vízum kiadásakor kijátszotta saját hazája rendeleteit is. A németországi zsidók így törvényesen elhagyhatták hazájukat az 1938. november 9–10-i kristályéjszaka után, hogy Nagy-Britanniába vagy az angolok által felügyelt Palesztinába meneküljenek. Néha még ennél is tovább ment, és német internálótáborokba utazott, hogy kiszabadítson zsidókat, majd sokukat otthonában rejtette el, és segített nekik hamis útleveleket szerezni. Amikor más lehetőséget nem talált, felvette a kapcsolatot más országok követségein dolgozó barátaival, hogy segítséget nyújthassanak a vízum megszerzésében. Egyes becslések szerint több mint tízezer embert mentett meg a pusztulástól.

Kódolt rádióadások Norvégiából

1939–1940-ben útlevélellenőr-tisztként szolgált Norvégiában a német invázióig, ezután tevőleges segítséget nyújtott az ellenálló norvég haderőnek. Foley segített Norvégia főparancsnokának, Otto Ruge tábornoknak kapcsolatba lépni Nagy-Britanniával, hogy segítséget kérjen a németekkel szemben. Az angol hírszerzőnek saját rádióadója volt, amely lehetővé tette Ruge számára, hogy a norvég vezetékes vonalaktól függetlenül kommunikáljon Londonnal, de az üzeneteket természetesen kódolták is. Foleyt végül a brit haditengerészet menekítette ki az utolsó pillanatban, mielőtt a német csapatok elfogták volna.

1941-ben azt a feladatot kapta, hogy folytatólagosan kihallgassa a Skóciában repülőgépével leszállt Rudolf Hesst. A későbbiekben segített a brit hírszerző szerveknek a kettős ügynökök dezinformálását célzó akcióikban is. A háború után hamarosan visszatért Berlinbe, ahol a bujkáló SS háborús bűnösök kézre kerítésében segédkezett. 

A vidéki angol nyugdíjas, akit a Világ Igazai közé választottak

1949-ben visszavonult vidéki házába, és 1958-ban ott is halt meg. Csak halála után derült ki a nagyközönség számára, hogy embermentő tevékenységet végzett. Foleyt hazájában a brit Schindlernek is nevezik. Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi tárgyalásán Vörös Pimpernelnek nevezte, aki saját életét kockáztatta a németek által üldözött zsidók megmentése érdekében. 1999-ben kapta meg posztumusz a Világ Igaza elismerést.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Tulok Péter
Tulok Péter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.