Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kreatív örmény bevándorló története folytatódik a fogdaként használt sírgödör falába formázott domborművektől az internálótábor játéküzemén és a zseníliaállatkák készítésén át Bécsig.
A Konstantinápolyban született örmény bevándorló története hihetetlen fordulatokban bővelkedő életút, hiteles keresztmetszete az abszurd 20. századi magyar történelemnek, amely számtalanszor állította próbatételek elé a hétköznapi embereket. Ara Jeretzian mindkét totalitárius rendszerrel és azok hazai kiszolgálóival is szembekerült élete során.
Bár fiatal korában a nyilas párt közelébe sodródott, a háború alatt (régi ismeretségeit is felhasználva) mentette az üldözötteket és szervezte a sebesültek ellátását. Viszontagságai nem értek véget a világháborúval. A nyilasok és a németek után a háború végén a szovjetekkel, majd a kommunista magyar hatóságokkal került ellentétbe. Az egykori bevándorlót azonban számos szorult helyzetből kimentette találékonysága, amellyel mások nehézségeit is enyhíteni tudta. Ara Jeretzian élettörténetének elbeszélését 1945-től, a világháború végétől és a szovjet megszállás kezdetétől folytatjuk.
Szerzőnkről
Tulok Péter történész a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza. Kutatási területe a magyar történeti historiográfia, a 19-20. századi diplomácia- és művelődéstörténet, a svéd–magyar diplomáciai kapcsolatok, Budapest ostroma és a magyarországi embermentés története.
Fogság a sírgödörben
Miután a szovjet csapatok elfoglalták Budapestet, a szükségkórház dolgozóinak nagy része rokonainak, megmaradt értékeinek keresésére indult. Jeretzian, tucatnyi kitartó orvost és ápolót leszámítva, több száz beteggel magára maradt. Az egyik orvos, dr. Völgyesi Ferenc, akinek lakása egyik szobáját irodának használták az ostrom idején, azonnal visszakövetelte magának a lakrészt. Jeretzian a türelmét kérte, hiszen számára továbbra is a betegek ellátása volt a legfontosabb, de Völgyesi megfenyegette, hogy nem hagyja annyiban, hogy nem kapja vissza rögtön a szobáját. Néhány nappal később egy orosz katonai járőr hurcolta el Jeretziant.
Ezután számtalanszor kihallgatták, és rendkívül erős pszichikai nyomás alá helyezték, hogy koholt vádak alapján elítélhessék. Az egység folyamatosan hurcolta magával, a kihallgatások folytatódtak, egy alkalommal még sírját is megásatták vele, Jeretzian azonban nem tört meg. Végül a megásott sírgödör lett a börtöne: beültették az agyagos földbe, ahol két hónapig tartották, és a gödör tetejére egy rácsot tettek. Ő ezalatt a gödör falából domborműveket, kis szobrokat formázott.
Fogvatartói egyébként tartottak tőle, mert azt hallották róla, hogy ért a hipnózishoz – aminek volt is alapja, hiszen korábban éppen dr. Völgyesi Ferenc tanította erre. Olyan vallomást akartak kikényszeríteni tőle, mely szerint a kórházat azért hozta létre, hogy orosz katonákat csaljon be és megölje őket. Ez a vád 25 évnyi szibériai kényszermunkát jelentett, és talán azért csak ennyit, mert többet úgysem bírt ki senki. Azonban Jeretzian kitartóan tagadott, majd fogvatartói gyakorlatilag feladták: miután semmilyen módon nem bírták vallomásra, nem tudták, mit kezdjenek vele, így a háború végén átadták a dévai orosz NKVD-nek, ahonnan végül elengedték.
Előkelő társaságban
Budapestre érkezésekor azonnal internálták, a budaörsi internálótáborban az úgynevezett értelmiségi ezredbe osztották be, ahol igen előkelő társaság fogadta: grófok, bárók, püspökök, magas rangú katonatisztek alkották a foglyok zömét. Jó rajzkészségének köszönhetően szinte rögtön kiválasztották a megalakuló játéküzem vezetőjének, e posztján viszonylagos szabadságot élvezett. Amikor nyersanyagbeszerző körútra indult, hamar meggyőzte az őrzésére kirendelt rendőrt, hogy mindketten jobban el tudják tölteni az időt, ha nem együtt, hanem külön folytatják az útjukat. Jeretzian szavát adta, hogy nem szökik meg, és ezt be is tartotta.
Az anyagbeszerzés mellett alkalma volt rendszeresen találkozni a családtagjaival is. Internálása alatt sok társának tette elviselhetővé az elzártságot, és szoros barátságokat kötött sok sorstársával. Kérvényben fordult a tábor vezetéséhez, melyben felhívta az illetékesek figyelmét, hogy a készülő játékok elkészítéséhez női kezekre is szükség van, ezért biztosítsanak számára hozzáértő női internáltakat. Ennek köszönhetően több internált házaspár tölthetett együtt sok időt munkavégzés címén.
Kalandok a hazatérés után is
Amikor hazatért, édesanyja elmondta Jeretziannak, hogy elhurcolása dr. Völgyesi Ferenc feljelentésének volt köszönhető, akit az asszony hiába kért, hogy segítsen a fiát kiszabadítani, elutasította a kérést. Nem sokkal később Jeretziant népellenes bűntettek vádjával beidézték az általa már ismerős épületbe, az Andrássy út 60.-ba, mert nyomozást indítottak számtalan, saját kézzel aláírt nyílt parancsa miatt. Azonban több száz megmentett zsidó nyilatkozatban aláírásával bizonyította, hogy mindezt annak érdekében tette, hogy működtethesse a kórházat, és megmenthesse mások életét, népellenes bűncselekményt természetesen nem követett el. A széles körű kiállásnak köszönhetően az eljárást megszüntették ellene.
A következő évtizedekben többször meggyűlt a baja a hatalommal, és miután az állambiztonság nem tudta beszervezni, folyamatosan megfigyelés alatt tartották, majd tíz évre még Magyarországról is kiutasították. Jeretzian további életében fényes üzleti karriert futott be. Tehetsége, életrevalósága, kreativitása sikeres vállalkozóvá tette: működtetett divatszalont, drótból és zseníliából kézzel készített állatkák százezreit adta el itthon és Amerikában.
Azonban jelmeztervezői tevékenységével sem hagyott fel, jelmezeket és műsort tervezett a Moulin Rouge, a Maxim Varieté és a Béke Orfeum számára. Bécsi emigrációjában dolgozott a Magyar Távirati Iroda vezérképviselőjeként, vezetett reklámstúdiót, és az 1980-as években a Magyarok Világszövetsége egyik fontos bécsi képviselője volt. Fáradhatatlanul szervezett, klubokat alapított, és 1984-ben végül engedélyezte számára a magyar állam, hogy hazatérhessen. Miután hazatért, felkereste budai villáját, ahol önkényes beköltözőként egy munkásőrt és családját találta, akiket csak nagy nehézségek árán tudott kilakoltatni. Munkáját élete végén sem hagyta abba, Magyarországon elsőként szakkönyvet írt az orchideákról is, melyet saját rajzaival illusztrált.
Ara Jeretzian számos kitüntetést kapott, amelyek zömén, fia emlékei szerint, csak mosolygott. Az Izrael Államtól kapott Világ Igaza elismerés viszont fontos volt számára, de még ennél is fontosabbnak értékelte az általa megmentettek leveleit. 2010-ben hunyt el, 92 esztendős korában.
