Moszkva térként egy egész nemzedék ikonikus találkozóhelye volt, 2011-ben visszakapta régi nevét, és hivatalosan ma már újra Széll Kálmán térnek hívják. Hogy ki volt pontosan a névadó, azt alább elolvashatod.
Buda egyik legismertebb közlekedési csomópontja 2011-ben kapta vissza Széll Kálmán, a dualizmus korának egyik legtehetségesebb pénzügyminisztere és miniszterelnöke nevét. A hatvan éven keresztül Moszkva térként ismert csomópont az I., a II. és a XII. kerület találkozásánál, a Rózsadomb és a Várhegy közötti völgyben fekszik. Fontos állomása az M2-es metrónak, rengeteg busz- és villamosjáratnak, többek között a 4-es, 6-os villamos egyik végállomása is itt található. De ki is volt pontosan Széll Kálmán?
Széll Kálmán – akit a köznyelv „Magyarország főbábájának”, Ferenc József császár pedig „a legszenvedélyesebb tűzoltónak” nevezett – 1843. június 8-án született a vas megyei Gasztonyban, nemesi származású családban. Édesapja, Széll József maga is fontos politikai tisztségeket töltött be, Vas vármegye alispánja, később főispánja és országgyűlési képviselője is volt. Kálmán Sopronban, majd Szombathelyen végezte iskoláit, 1866-ban a Pesti Tudományegyetemen szerzett jogászi diplomát. A következő évtől szolgabíróként dolgozott Vas megyében. Jó barátságot ápolt Deák Ferenccel, a haza bölcse gyakran töltötte a nyarat a Széll-birtokon, Rátóton. A kapcsolat annyira szoros volt, hogy Széll 1867 szeptemberében feleségül vette Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát, aki Deák gyámsága alatt nevelkedett. A házasságból egyetlen gyermek, egy lány született, aki szintén az Ilona keresztnevet kapta.
Sokak szerint a Deákhoz fűződő közeli viszony segítette Széllt a politikai pályán. 1868-tól a Deák-párt színeiben politizált, 1875-ben az akkor létrejött Szabadelvű Pártban már pénzügyminiszteri tárcát kapott. Három évig szolgált pénzügyminiszterként Tisza Kálmán kormányában, legfőbb feladatának a súlyos államadósság rendezését tekintette, ami, munkásságának hála, 40 millió forinttal, a teljes összeg kétharmadával csökkent, Széll az aranyjáradék bevezetése révén pedig külföldi hiteleket is szerzett a tőkehiánnyal küszködő magyar gazdaság számára. Államosította a vasútvonalakat, gazdaságilag kiegyezett Ausztriával, létrehozta az Osztrák–Magyar Bankot (ezzel szembement Tisza akaratával, aki önálló magyar jegybank felállításán fáradozott). Nem csak a politikában, saját üzleti ügyei intézésében is kiváló gazdasági szakembernek bizonyult: alaposan felfejlesztette családja rátóti birtokát. 1878 októberében, miután a Monarchia magához csatolta Boszniát, lemondott tisztségéről.
A következő években Széll a civil szférában tevékenykedett. Kezdeményezte a Magyar Jelzáloghitelbank és a Leszámítolási Bank megalapítását, utóbbinak éveken keresztül elnöke is volt. Részt vett a millenniumi ünnepségek szervezésében. Ferenc József császár érdemeinek elismeréseként titkos tanácsosi címet adományozott neki, számos kitüntetésben részesítette. 1899 februárjában tért vissza a politikába. Bánffy Dezső miniszterelnök és az ellenzék között ekkor már két éve nagyon elmérgesedett a viszony, a parlament munkáját megbénította a politikai válság. A Bánffy-kormány bukása után Ferenc József, aki „a kompromisszumok embereként” tekintett Széllre, őt nevezte ki miniszterelnöknek és belügyminiszternek. Széll az azóta szállóigévé vált „törvény, jog és igazság” mottóval látott neki a krízis megoldásának. A kormányfő személyének köszönhetően a Nemzeti Párt csatlakozott a Szabadelvű Párthoz, ami megszilárdította a kormány pozícióját.
Széll négyéves miniszterelnöki regnálása alatt számos sikeres intézkedést hozott. Rendezte Fiume belső helyzetét, előnyös gazdasági kiegyezéseket hozott Magyarország számára. Megoldotta az ún. lelencügyet: törvényt hozott a hét éven felüli züllött gyerekekről való gondoskodásról. Korszerűsítette és egyszerűsítette a közigazgatást, elfogadta a kúriai bíráskodásról szóló törvényt, és bevezette az összeférhetetlenségi törvényt a képviselőkkel kapcsolatban. Az 1901-es választásokon a Széll vezette Szabadelvű Párt kétharmados többséggel győzedelmeskedett, a következő év mégis Széll bukását hozta. A közös osztrák–magyar hadsereg létszámát növelni kívánó ún. véderőtörvény kapcsán ismét fellángolt a feszültség a kormány és az ellenzék között, és a tiltakozó ellenzék ismét a parlamenti munkát megbénító obstrukció fegyverét alkalmazta. Az országgyűlés tehetetlensége miatt nem született elfogadott költségvetési terv az 1903-as évre. Miután Széllt saját pártján belül is kritika érte Apponyi Albert és Tisza István frakciója részéről, júniusban úgy döntött, lemond tisztségéről. A küzdelem durvulása miatt később a Szabadelvű Pártból is kilépett.
1906-ban belépett az Alkotmánypártba, melynek négy évvel későbbi feloszlásáig elnöke volt. 1910-től egy évig független képviselőként politizált, majd visszavonult a közélettől és kizárólag a gazdasági életben vállalt szerepet. Rátóti birtokán élt, itt érte a halál 1915. augusztus 16-án. Az eredetileg névtelen, Gödörnek csúfolt közterületet 1929-ben nevezték át tiszteletére Széll Kálmán térré. A kommunista városvezetés 1951-ben Moszkva térre keresztelte át a területet, melyet a pesti köznyelv évtizedeken át Kalefnek becézett. A rendszerváltás után felmerült, hogy a teret Antall József térré nevezzék át, de ez a terv meghiúsult. Végül 2011. május 12-én döntött úgy a Fővárosi Közgyűlés, hogy visszaadja a térnek korábbi nevét.
A múlt heti Térfigyelőben azt nyomoztuk ki, ki volt Carl Lutz:
