Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A sekély vízben álldogáló, gyönyörű rózsaszínben játszó madarakat mindannyian szeretjük. Azt is tudjuk, hogy tolluk színét az elfogyasztott algáknak köszönhetik. Ez azonban csak féligazság: a flamingók egyszerűen mérgesek.
Az University of Exeter és a WWT Slimbridge Wetland Centre kutatásából kiderült, hogy a madarak rózsaszín tollainak árnyalatai pontosan megmutatják, milyen idegállapotban van az adott egyed. Minél sötétebb a szín, annál agresszívebb a madár, annál több harcba bocsátkozik a többiekkel, nemétől függetlenül. A rózsaszín tollazat az elfogyasztott karotinoidoknak köszönhető, de azt is megfigyelték, hogy a kielégítően táplálkozó, erős, sötét színű állatok a legveszedelmesebb támadók és a legerősebb területvédelmezők.
Angry birds a valóságban
Tolluk színe egyébként még valamit jelez: szaporodóképességüket. A sötétebb flamingók készen állnak a párzásra és az utódnevelésre, ám ha színük kifakul, az azt jelenti, hogy már családjuk van, vagy egyszerűen elmúlt az alkalmas időszak. A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kültéren tartott madarak feleannyi agresszív viselkedési jelet mutattak, mint azok, akiket beltéren zsúfoltak össze. Ez is jól mutatja, hogy az összetett társadalmi rendszerben élő flamingókat – akik még klikkeket is alakítanak – lehetőleg tágas területen érdemes tartani még fogságban is, mert így kevesebbet veszekszenek, többet esznek, és minden példány egyre szebb rózsaszínben játszik.
Mivel lehet feldühíteni egy madarat?
Nemcsak a flamingók képesek hosszas csatározásba fogni az élelem megszerzése érdekében, de a többi szárnyas is. Az elsődleges vitaforrás az ennivaló, de aki látott már dühösen sziszegő, csapkodó és emberbe csípő hattyút, az jól tudja, hogy a madarak a területüket is erősen védelmezik. Az az ember vagy állat, aki a figyelmeztető jelzések ellenére sem tágít, bizony támadásra számíthat. Fokozottan igaz ez akkor, amikor a madarak párzási időszakban vannak vagy a fiókáikat nevelgetik, védelmezik.
Így kerüld el a hattyútámadást
Ősszel is rengetegen sétálnak, vagy akár úsznak a hazai tavakban, ami eredendően a kacsák, sirályok, hattyúk élőhelye. Az egyik nagyon káros gyakorlat a madarak etetése: semmilyen pékárut nem szabad odadobálni nekik, még akkor sem, ha kéregetnek: a gyomrukban erjedő lisztes keverék betegséget, akár halált is okozhat. Ha mindenáron magunkhoz akarjuk csalogatni őket, legalább nekik való madáreleséggel tegyük. Itt ütközünk bele a másik veszélybe: amíg nem láttuk, el sem tudjuk képzelni, mire képes egy feldühített hattyú. Ha túl közel megyünk akár hozzá, akár az utódaihoz és/vagy simogatni szeretnénk, csapkodni és sziszegni kezd. Hiába éteri jelenség a fehér tollaival és a hosszú nyakával, igazából nem olyan kedves, mint szeretnénk.
Olyannyira nem, hogy az ausztriai Grundlsee-tóban élő hattyúpár egyenesen rákapott arra, hogy a fészkük közelébe kerülő embereket megtámadja. Az úszóknak olyan erővel mentek neki, hogy többen majdnem vízbe fulladtak, vagy súlyos sebekkel kerültek kórházba. Megelőzésképp egyszerűen ne mérgesítsük fel a hattyúkat: tiszteljük a territóriumuk határait, és ha a nemtetszés jeleit látjuk, óvatosan hátráljunk el onnan. Tartsuk észben, hogy a madárvilág legagresszívebb, legtöbbet támadó tagjai között előkelő helyet foglal el a bütykös hattyú, de a varjú és a pulyka is.
Így szúrd ki az agresszív állatot
Alapvetően nem vagyunk jók abban, hogy az állatok jeleit helyesen értelmezzük. A legtöbben csak közeledni próbálnak a maguk szándéka szerint, miközben észre sem veszik, hogy ehhez az adott állatnak is lenne egy-két szava. Nincs jogunk közel menni egy vadállathoz vagy állatkerti lakóhoz, sem ahhoz, hogy megérintsük, etessük vagy ölelgessük. Ha mégis megtesszük, figyeljük a jelzéseket: a madaraknál a szárnycsapkodás, a feltűnő színű tollak mutogatása, a tolltakaró felborzolása, a gyors, ijedt repkedés vagy a vészjelző hangok segítenek. A négylábúaknál is igaz a szabály: minél nagyobbnak és fenyegetőbbnek mutatja magát az állat, annál valószínűbb, hogy támadni fog. A vaddisznó oldalt fordul, hogy termetesebbnek látsszon, és patájával kapar, a szarvasmarha és a ló a fejét rázza, dobog, szemét forgatja, a kutya vagy a macska a szőrét borzolja és vicsorog, fúj, fülét lelapítja, farkával csapkod.
Mit tehetsz, ha saját kutyád vagy macskád fúj rád?
Akármennyit is beszélünk hozzájuk, ők akkor is csak a testbeszédükkel és hanghatásokkal tudnak kommunikálni velünk. És igen, lehetnek mérgesek, akár agresszívek is, főleg betegség, sérülés vagy utódnevelés idején. A feszes testtartás, a lesunyt fej, a lelapított fül, a csapkodó farok, a morgás, macskáknál a félig kieresztett karmokkal adott pofon és a köpködés egyezményes jelei annak, hogy „hagyj békén”. Kutyáknál az indokolatlannak tűnő ásítás és a száj nyalogatása is figyelmeztető jel lehet, ahogy arra is érdemes ügyelni, hogy a legtöbb állat okkal vonul el egy sötét sarokba, nem bújócskázni. Akármilyen állatot is tartasz otthon vagy látogatsz meg a természetes élőhelyén, az alapszabály az óvatosság és a tisztelet.
