Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hol dolgoztak a mai irodai alkalmazottak elődei? Rövid kirándulás a fehérgalléros munka térben és időben változatos helyszínein.
A koronavírus milliók számára változtatta meg a munkavégzés helyszínét szerte a világon, hatására sokan kezdték átgondolni, milyen szerepe is van az irodának a mindennapjainkban. Elemzők és döntéshozók ezrei gondolkodnak arról, hogy a jövőben hogyan változik majd a munkaszervezés ebből a szempontból.
Elég csak néhány pillantást vetnünk az irodai, azaz az adminisztratív vagy szellemi munkavégzés történetére, hogy rádöbbenjünk: ami ma újdonságnak tűnik, például egy kávézóban dolgozni, régi korokban is jelen volt a fehérgalléros munka világában. A home office is modern találmánynak tűnhet, pedig hosszú évszázadokig az otthon végzett munka volt a természetes, a munkavégzés helye csupán a kora újkortól került egyre inkább az otthonon kívülre, amikor a mai irodák elődei is megjelentek.
A munkahelyek kultúrtörténete tehát szorosan összefügg nem csupán az írásbeliség és az archívumok történetével, de a média és a kulturális emlékezet kutatási területével is, valamint a társadalom térbeli szerveződését kutató szociotopográfiával is.
Szerzőnkről
Tulipán Éva történész kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa
Kutatási területe Magyarország 1945 utáni történetének, különösen az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek és következményeinek erőszaktörténeti, kulturális emlékezeti és emlékezetpolitikai nézőpontú vizsgálata. Az Erőszaktörténeti Munkacsoport és az MTA Történeti Bizottsága II. világháború története albizottságának tagja.
Törökülésben és útközben
A civilizáció bölcsőjében, az ókori keleten az adminisztráció, a mindennapi élet szervezése, a feljegyzések készítése és őrzése általában az uralkodói palotákhoz és templomokhoz kapcsolódott (már amennyiben ez kettévált, hiszen több helyen a király egyben főpap is volt). Az írásbeliség, a gyakorlati és vallási ismeretek tehát gyakran a templomokhoz kötődtek, és az ezekben elhelyezett könyvtárak levéltárként is funkcionálva őrizték az agyagtáblákba vagy papiruszra rögzített tudományos vagy vallási ismeretek mellett a gazdasági és jogi feljegyzéseket is.
A mai irodai munkának megfelelő adminisztrációt az írnokok végezték, akik a társadalom legfontosabb tagjai közé számítottak a korban, amikor még az uralkodók sem feltétlenül tudták elolvasni a bonyolult rendszerű írásjeleket. Az ókori birodalmak kormányzását hatékonyan szervezett államigazgatás segítette, amely az adószedés és hadseregszervezés összetett feladatát is működtette és adminisztrálta.
A közigazgatási tisztviselők és írnokok az egyiptomi birodalmakban is az előkelők rétegébe tartoztak a papokkal és a hadsereg tisztjeivel együtt, kiváltságként pedig adómentességet is kaptak. Az egyiptomi írásbeliség fejlettségét mutatja, hogy a papiruszra írt feljegyzések tárolására többféle könyvtár szolgált, és Alexandriában épült a Ptolemaida-dinasztia idején az ókori világ leghíresebb könyvtára is (amelyet a múzsák hajlékának, Muszeionnak neveztek, ebből származik a mai múzeum szavunk). Ezekben a kultúrákban az írás az uralom eszközeként is szolgált, és az adminisztratív vagy jogi feljegyzések fontos részét képezték az írásban rögzített szövegeknek.
A Római Birodalomban az írástudás presztízse már nem volt olyan magas, mint az ókori keleten. A kiterjedt adminisztráció már nem csupán szabad, az írnokokhoz (scribae) hasonlóan fizetett állami alkalmazottak, de hivatalnokok keze alá dolgozó írnok rabszolgák (servi literati) munkáján is alapult. A római írnok kezdetben állandóan úton volt, hivatala sokkal inkább kötődött a személyéhez, mint egy helyhez, ezért nem is volt irodája. A későbbi római hivatalok éppen egy útközben nélkülözhetetlen tárgyról, a papírtekercsek tárolására szolgáló, fából készült, hengeres scriniumról kapták az elnevezésüket.
Az officium szó (amelyből a mai angol kifejezés is származik) inkább a hivatali tisztségre utalt, semmint egy helyiségre, ahol munkavégzés folyik. A feljegyzéseket pedig gyakran a paloták egyik részében tárolták, ahogyan a herculaneumi ásatások is mutatják, ahol a megkövült vulkanikus iszap alól az ókori világ egyik leghíresebb papiruszokat őrző könyvtára került elő a Villa dei Papiri épületegyüttesében.
Aszketikus szorgalom
A Római Birodalom hanyatlásával az írástudás és vele a hivatali teendők jelentős része az egyházi szférába került. A királyi vagy fejedelmi udvarok adminisztrációját irányító kancellárok is rendszerint egyházi személyek voltak.
A középkori Magyarországon az oklevelek kiadását és az iratok őrzését hiteleshelyek végezték, ezeket a feladatokat az írásbeliség legfontosabb őrzőiként a szerzetesrendek, valamint a káptalanok és konventek látták el. Az írás mesterségét a kódexmásolók emelték művészi magasságokba. A másolást a szerzetesek végezték celláikban vagy a rendházakban erre a célra kialakított scriptoriumban, amely gyakran a kolostor könyvtárában volt vagy ahhoz kapcsolódott.
Dolgozószoba és az Uffizi
A kora újkor az írásbeliség és műveltség terjedését hozta, amelynek egyik jeleként először a reneszánsz szülőföldjén, az itáliai palotákban jelent meg a dolgozószoba elődje, a studiolo. A kor ideáljának megfelelően a hálószoba és a kápolna közelében elhelyezett csendes (és jól fűthető) helyiségben, könyvekkel, térképekkel, festményekkel körülvéve a ház gazdája elmerülhetett a tudományokban és művészetekben. A külön helyiség legalábbis lehetővé tette ezt, és a gazdag berendezés, a szobai és íróasztali kiegészítők is ezt sugallták a látogatónak, aki mégis bepillanthatott a palota e személyes terébe.
A külön dolgozószobákkal egy időben Itáliában jelentek meg azok az épületek is, amelyek a jogi, kereskedelmi és városi adminisztráció befogadására épültek, így akár a mai irodaházak elődjének is tekinthetők. Leghíresebb közülük talán a mai képtárnak helyet adó firenzei Uffizi, amely a toszkán nagyhercegséget irányító Mediciek megrendelésére készült. Giorgio Vasarinak az Arno partjára tervezett épülete egyszerre szolgált reprezentatív és praktikus célokat, helyet adva a nevében is jelzett irodáknak.
Kávéházból irodaházba
A 17-18. századi Londonban az üzleti élet és az újságírás azonban a kávéházakban zajlott (a jelenség egyébként a 20. századig fennmaradt, például Budapesten is), és az egyik legnagyobb mai biztosítótársaság is innen, a Lloyd’s Coffee House-ból indult. Ekkoriban nem volt ritka, hogy a tulajdonos családja, sőt az alkalmazottak is a kávéház feletti emeleteken laktak.
Az első modern irodaépületek az ipari forradalommal együtt jelentek meg Európa nagyvárosaiban. Az első londoni irodaházak egyikébe a haditengerészet költözött 1726-ban (a hadsereg békeidőben gyakran az innováció előmozdítója volt), ezt pedig a befolyásos brit Kelet-indiai Társaság székházának építése követte három évvel később. Az 1600-ban alapított társaság az idők során összetett bürokratikus szervezetet épített ki a gyarmati ügyek intézéséhez, az új épületbe költözést pedig a növekedés és hatékony munkaszervezés tette szükségessé. Ebben az épületben dolgozott később az angol esszéista és kritikus Charles Lamb, aki 1822 tavaszán így panaszkodott barátjának, William Wordsworth költőnek: „Ön nem tudja, mennyire fárasztó megkönnyebbülés nélkül a négy zárt fal levegőjét lélegezni nap mint nap, minden arany órában tíz és négy között, pihenés vagy megszakítás nélkül.”
A munkaidő azonban gyakran tovább tartott délután négynél, és akár az éjszakai órákra, 10-11-ig is nyúlhatott. A munkáltatók nemegyszer a szabadnapok számát is csökkentették, az irodai alkalmazott Lamb pedig egy munkatársához írott magánlevélben (némileg érhető módon) azért fohászkodott, hogy cserébe „az ördög, aki soha nincs szabadságon, tartsa őket az örökké égő munkahelyén”.
Később negyedóránként igazolni kellett, hogy Lamb és munkatársai az irodában tartózkodnak, ami egy Dodwell nevű kollégáját zavarta legjobban, mert (aki járt már irodában, nem fog meglepődni) „hat-hét alkalommal kellett aláírnia az újság olvasása közben”. Nem csoda, hogy amikor évtizedekkel később nyugdíjba ment, úgy érezte magát, mint „a Bastille 40 év fogság után hirtelen kiengedett rabja”, aki mégis szomorúan nézi, hogy megüresedett, jól megszokott helyét egy másik ember foglalja el.
A hatékonyság tehát a 18-19. században sem feltétlenül segítette elő a dolgozók testi és mentális egészségét. Ilyen szempontok még jó darabig nem képezték az irodatervezés részét. Nem véletlen tehát, hogy aki tehette, inkább otthon alakította ki a dolgozószobáját. A „saját szobát”, amely Virginia Wolf híres esszéje szerint elengedhetetlen az alkotómunkához.
