A férfi, aki élete nagy részében csak egyetlen szót tudott kimondani

Alighanem övé volt a leghíresebb 19. századi agy

Beszédképtelen beteget szállítottak 1840-ben a párizsi Bicêtre Kórházba. A rejtélyes fiatalember minden kérdésre egyetlen értelmetlen szócskával reagált, ezért jobb híján Tan úrnak kezdte szólítani a személyzet, mivel folyton ezt a kifejezést hajtogatta. A férfi később a neurológia egyik leghíresebb esetévé vált, kilétére azonban csak 150 évvel később derült fény.

A lélektan klasszikusai a terület iránt érdeklődők százezreit ejtik újra meg újra ámulatba. Történelmi jelentőségük abban áll, hogy a pszichológia alapkérdéseit helyezték egészen új megvilágításba. A válaszok keresése pedig korántsem ért véget: a technológia fejlődésével és a tudásunk gyarapodásával az egykor kapott adatok értelmezése napjainkban is élénken zajló folyamat. Mivel gazdagodott a tudomány egy baleset, egy betegség vagy egy gyilkosság szörnyű története által? Sorozatunkban a pszichológia leghíresebb esettanulmányait mutatjuk be.

Húsz évig élt beszédképtelenül a kórházban

Louis Victor Leborgne neve talán nem sokat mond neked. Ő volt az a férfi, aki 21 éven át egyetlen rövid kifejezés kiejtésére volt képes, mégis figyelemre méltó módon járult hozzá mindahhoz, amit ma a beszédről és az agy működéséről tudunk. A 2010-es évek felfedezései szerint Tan úr 1809-ben született egy Moret-sur-Loing nevű francia városkában. Öt testvérével együtt nevelkedett, édesapja általános iskolai tanító volt. Leborgne felnőve kalapformázóként kereste meg a betevőt, de egészségi problémái az évek múlásával egyre súlyosbodtak: epilepsziás rohamok gyötörték, 30 éves korára pedig teljesen beszédképtelenné (afáziássá) vált. Ekkor került be egy párizsi külvárosi kórház pszichiátriai osztályára, és mivel a családjával nem tudtak kapcsolatba lépni, élete végéig ott is maradt. 

Mit jelenthetett a „tan” szócska?

Bármit kérdeztek tőle, Leborgne a tan szócskát ismételgette, amit mindig kétszer mondott gyors egymásutánban. A verbális megnyilvánulást rendszerint intezív gesztusokkal kísérte, illetve arckifejezésekkel igyekezett kommunikálni. Meg tudta például mutatni, hogy hány óra van, illetve mióta van kórházban. A szavak megértésével tehát nem volt problémája, intelligenciája átlagosnak volt mondható. A Leborgne történetével foglalkozó kutató, Cezary Domanski szerint pedig a tan szó a tanneries kifejezésre utalhatott, ami magyarra fordítva tímárságot, illetve cserzőműhelyt jelent. Tan úr szülővárosa pedig éppen erről az iparágról volt ismeretes – talán azt próbálta minduntalan elmondani a környezetének, honnan származik.  

Találkozás a világhírű sebésszel

Monsieur Tan állapota idővel egyre romlott, mígnem végül teljesen ágyhoz kötve töltötte a mindennapjait. Mivel abban az időben mindössze heti egyszer mosdatták a betegeket, az ápolók túl későn vették észre, hogy Leborgne elüszkösödött lába tovább fertőződött, és a gyulladás rohamosan terjedt az alsó végtagján. Ekkor, 1861 áprilisában utalták át a briliáns sebészhez és anatómushoz, Paul Pierre Broca doktorhoz. Broca alaposan megvizsgálta páciensét, akivel mutogatás útján remekül szót értett. A vizsgálatok megerősítették, hogy a beszédképtelenség hátterében nem értelmi fogyatékosság áll, és a hangképző szervek is teljesen épek. A zavar forrása tehát az agyban volt keresendő. Mivel nem sokkal később Leborgne meghalt, Brocának lehetősége volt konzerválni egykori páciense agyát

A világhírű 19. századi anatómus, Paul Broca
A világhírű 19. századi anatómus, Paul BrocaFotó: Photos.com / Getty Images Hungary

Az orvos megfigyelései során sérülést talált Monsieur Tan bal frontális (homloki) lebenyében. Az agyunknak ezt a részét ma is Broca-területnek nevezik, és a beszéd motoros központjaként tartják számon. A mai vélekedések szerint legfőbb funkciója az információfeldolgozást végző nagyobb idegi hálózatok és a motoros kéreg közötti koordinálásban rejlik, az artikulációt megelőző szakaszban.

Miért olyan jelentős Tan úr esete?

A 19. század közepén élénk vita zajlott az agy működéséről a tudósok körében. Sokan úgy vélték, hogy a májhoz hasonlóan az agyban is minden funkció minden terület együttes bevonásával zajlik, tehát a részek nem specializálódnak egy-egy működésre. Ezzel szemben Broca a lokalizációs elméletet képviselte, amely szerint az agy egyes területei különböző, jól körülhatárolható feladatokért felelnek. Végül a francia doktor sikerrel győzte meg kortársait, és ehhez éppen Louis Victor Leborgne és más betegek példájára volt szüksége.

Érdekelnek más esettanulmányok?

1953. szeptember 1-jén megállt az idő Henry Gustav Molaison számára. A fiatalember agyából orvosai aznap hüvelykujjméretű darabkákat metszettek ki, hogy epilepsziáját enyhíteni tudják. A kísérleti műtét ebből a szempontból sikeres volt, de olyan nem várt mellékhatással járt, ami az egész idegtudományt megváltoztatta. Alábbi cikkünkből megtudhatod, hogyan.

Mustra