Ki segítene, ha támadás érne az utcán? A járókelők nagy része közömbösen elfordítaná a fejét, míg mások azt gondolnák, hogy biztos „szerelmesek közötti csetepatéról” van szó? Kitty Genovese tragikus halála szociálpszichológiai kutatások sorát inspirálta arra, hogy megvizsgálják, miért nem avatkoznak közbe az emberek, amikor valakit nyilvános helyen ér erőszak.
A lélektan klasszikusai a terület iránt érdeklődők százezreit ejtik újra meg újra ámulatba. Történelmi jelentőségük abban áll, hogy a pszichológia alapkérdéseit helyezték egészen új megvilágításba. A válaszok keresése pedig korántsem ért véget: a technológia fejlődésével és a tudásunk gyarapodásával az események értelmezése napjainkban is élénken zajló folyamat. Mivel gazdagodott a tudomány egy baleset, egy betegség vagy egy gyilkosság szörnyű története által? Sorozatunkban a pszichológia leghíresebb esettanulmányait mutatjuk be.
A saját otthona előtt gyilkolták meg
1964 egyik kora reggelén egy fiatal nő indult haza a munkahelyéről. Kitty Genovese már az otthonánál járt, amikor a kapualjban Winston Moseley megtámadta. Több szúrt sebből vérezve Genovesének sikerült eljutnia az utcasarokra, ahol segítségért kiáltott. Miközben a lakásokban sorra gyulladtak ki a fények, támadója visszatért és késével halálosan megsebesítette. A gyilkosságot 38 ember nézte végig. Miért nem segítettek?
Valójában sokkal kevesebb szemtanú volt?
2007-ben Rachel Manning és munkatársai felülvizsgálva az ügy dokumentációját azt találták, hogy nem egészen úgy történtek az események, ahogyan az bevonult a szociálpszichológiai szakirodalom hasábjaira. Például az ügyész nyilatkozata szerint mindössze 6 szemtanút tudtak beidézni a bíróságra. Ráadásul az sem tűnik igaznak, hogy senki nem avatkozott közbe. Egy lakó ráüvöltött a tettesre, aki ezért hagyta ott első támadása után az áldozatát, egy másik pedig a rendőrséget hívta. Több forrás azt is állítja, hogy a késszúrást nem előzte meg látványos vitatkozás, hirtelen következett be a gyilkosság. A mai napig jellemző probléma továbbá, hogy a nők utcán történő, férfiak által elkövetett zaklatását sokszor párkapcsolati „konfliktusnak” tekintik a szemlélők, ezért magánügynek tartják.
Mit tanultunk a tragikus esetből?
A tragikus történet szociálpszichológiai kutatások tömegét inspirálta, amely hozzájárult az úgynevezett járókelő-effektus (bystander effect) jelenségének feltérképezéséhez. Ez azt jelenti, hogy minél többen segíthetnének egy rászorulónak, annál kevesebb az esélye annak, hogy ezt valaki meg is teszi. A többiek passzivitásához való önkéntelen igazodás, a felelősség megoszlása, a helyzet félreértelmezése egyaránt magyarázhatják a járókelő-effektust.
Érdekelnek más esettanulmányok?
A 19. század második felében egészen elképesztő felfedezésnek számított, hogy a „beszédkúra” képes a kliens testi működésére hatni, hogy az elfojtott problémák feltárásával megélt katarzis a tünetek enyhüléséhez vezet. Az egész modern pszichoterápia alapját jelentő ötlet javarészt a fantasztikus Bertha Pappenheimtől származott. Ismerd meg a történetét!
