Miért épp liter/100 km-ben mérik az autók fogyasztását?

Olvasási idő kb. 2 perc

Valóban többet spórolunk, ha olyan autót veszünk, mely ugyanannyi üzemanyaggal több kilométer megtételére képes, mint korábbi járgányunk?

Képzeljünk el két autóst, akik közül az egyik lecseréli utcai terepjáróját, mely egyliternyi üzemanyaggal 5 kilométeres távot tud megtenni, egy olyanra, ami 6 km/liter megtételére képes. Társa, aki személyautót vezet, úgy dönt, hogy a literenként 13 km megtételére képes kocsija helyett egy 17 km/literes járgányt vesz. Mindketten 16 ezer kilométert vezetnek évente. Melyikük jár jobban a cserével?

Az észak-karolinai Duke Egyetem két oktatója, Richard P. Larrick és Jack B. Soll szerint, akiknek korábbi megállapításait most a RealClearScience idézi, naivul azt hihetnénk, hogy a második autós spórol többet a benzinen, hiszen 4 kilométerrel többet vezethet egy liter üzemanyag árából, míg társánál csupán egy kilométer a különbség. Egyszerű matematika segítségével azonban könnyedén kiderülhet, hogy tévedtünk.

Ne dőljünk be a puszta számoknak

A terepjáró tulajdonosa korábban 3200 liter benzint használt évente, hogy 16 ezer kilométernyi utat megtehessen, míg a cserével ez a szám 2666 literre csökken, vagyis 534 liter lesz a különbség. A személyautóval rendelkező sofőr ezzel szemben eredetileg 1230 liter üzemanyaggal számolt éves szinten, míg most 941 literrel kell gazdálkodnia, vagyis 289 litert képes megspórolni. A két kutató ezzel a példával támasztotta alá állításukat, miszerint sokan tévesen hiszik, hogy a nagyobb km/liter fogyasztáskülönbség valójában több megtakarított üzemanyaggal jár.

Honnan tudhatjuk, melyik kocsi fogyaszt jobban?
Fotó: Shutterstock

Larrick és Soll kutatásuk során, melyben három különböző kérdőíves vizsgálat révén összesen mintegy háromszáz személyt kérdeztek meg a témában, úgy találták, hogy az emberek többsége bedől a „kilométer per liter illúziónak”, és gyakran azért hezitálnak lecserélni autójukat egy jobb fogyasztással bíró másik járgányra, mert úgy gondolják, a különbség nem eredményezne nagyobb változást pénztárcájuk tartalmában.

A két tudós szerint a magyarországi forgalmazók által is gyakrabban használt 100 kilométerenként elfogyasztott üzemanyag-mennyiség közelebb visz a valósághoz, ennek segítségével a sofőrök reálisabb képet kaphatnak a tekintetben, hogy egy adott út megtétele alatt, például egy családi kirándulás vagy egy nagyobb utazás esetén hány liternyi benzint is kell tankolni. 

Az üzemanyaggal való spórolás egyébként nem csupán pénztárcánknak jó, de környezetünk megóvásához is hozzájárul, hiszen minél kevesebb benzint használunk, annál kisebb mennyiségű üvegházhatású gáz kerül a levegőbe. Érdemes csökkentenünk szénlábnyomunkat, hogy ezáltal gyerekeink és unokáink is élvezhessék majd az érzést, mikor szép zöld vidékeken suhanunk át terepjárónk vagy éppen családi kocsink volánja mögött ülve.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.