A segítőkész emberek gyakran negatív fényben tűnnek fel mások szemében, sőt olykor általános megvetés övezi őket. Ez az érdekes ellentmondás a történelem kezdete óta megfigyelhető, különösen feltűnő azonban napjainkban, mikor egy adott munkahelyen belül többen pályáznak ugyanazon pozíciókra. Az Ontario tartománybeli Guelph-i Egyetem pszichológus munkatársai ezt a jelenséget igyekeztek megvizsgálni. Kutatásukról a Study Finds számol be.
Versenyhelyzetben borul az összetartás
Kedveljük azokat az embereket, akik segíteni próbálnak nekünk – véli Pat Barclay egyetemi docens, a tanulmány szerzője – és ösztönösen drukkolunk a jófiúknak a rosszak ellenében. Mindez azonban drasztikusan megváltozik, mikor a versengés belép a képbe. Innentől kezdve segítőkész társaink kapják a legtöbb sarat. De vajon miért?
Barclay és kollégái kitaláltak egy játékot, mely azt vizsgálja, hogyan reagálnak másként egy adott csoport tagja, ha egy kooperációs, illetve ha egy versenyszituációban kell együtt dolgozniuk. A játékban részt vevő kutatási alanyokat kétféle csoportokra osztották a pszichológusok. Az egyik fajta, négyfős csapatoknak együttműködésen alapuló játékot kellett játszaniuk. A tagok minden kör elején pénzt kaptak, majd eldönthették, abból mekkora összeget dobnak bele egy „közösségi kalapba”, melyben a bekerült pénz megduplázódik, majd azt igazságosan osztják szét a négy résztvevő között.
Ha valaki az összes nála lévő pénzt beadta a kalapba, minden játékos vagyona automatikusan megduplázódott. Azonban, tekintetbe véve, hogy a pénzek aszerint változtak, ki mennyit volt hajlandó a közösségért áldozni, általában az vesztett a legtöbbet, aki a legadakozóbbnak bizonyult, hiszen a közösből ő is ugyanannyira részesült, mint kevésbé nagylelkű társai. A játékosok büntetéseket is kiszabhattak másokra – egy dollár összegért név nélkül besúghatták egy olyan társukat, aki szerintük nem adakozott eleget, a feljelentett személy pedig három dollárt veszített.
A résztvevők másik felét ötfős csapatokba osztották szét. Itt a szabályok annyiból voltak mások, hogy az ötödik tag a játék során megfigyelőként vett részt, majd annak végén kiválaszthatott egyet négy társa közül, akivel azután az ötmenetes játék végén, egy bónusz körben, kettesben mérkőzött meg, egy nagyobb jutalom reményében. Ezáltal versengés alakult ki a négy játékos közül, hiszen minél több pénzt gyűjtött valaki, annál nagyobb eséllyel szállhatott szembe a kihívóval a ráadásjáték során.
A kutatók szerint a kétféle játékban a résztvevőknél tapasztalt eltérő viselkedés igen sokat elmond arról, hogyan viselkedünk egy kooperációs, illetve egy versenyszituáció esetén. Az első játéknál a cél a közösség vagyonának gyarapítása volt, és általában olyankor büntettek valakit a játékosok, ha úgy látták, az a csoport együttes célja ellen cselekszik. A másik esetben viszont korántsem beszélhetünk ilyen nemes indítékokról, hiszen itt az alanyok egymást próbálták kiütni a nyeregből, a büntetések pedig gyakran éppen azok ellen irányultak, akik a legtöbbet tették bele a közösbe.
Versenyhátrány
A pszichológusok szerint ennek a viselkedésnek a fő oka az, hogy ha versenyhátrányban érezzük magunkat valakivel szemben, sokszor inkább próbáljuk a másik, nálunk jobban teljesítő személyt rosszabb színbe hozni, mintsem saját magunkat fényezni azáltal, hogy igyekszünk velük versenyre kelni. Ezen próbálkozásaink manapság inkább mikroszinten, kisebb vagy indirekt támadások révén valósulnak meg, hiszen legtöbben félünk egy esetleges lebukás következményeitől.
Nem véletlenül éri a túlteljesítőket gyakran az a vád, hogy kevésbé szorgalmas kollégáikat állítják be rosszabb színben főnökeik előtt. Ez a magatartás a szakértők szerint az ősi vadászó-gyűjtögető kultúrákra vezethető vissza, ahol a közösség tagjai gyakran megakadályozták a legügyesebb vadászokat abban, hogy átvegyék a vezető szerepet. Ezzel megakadályozták a hatalmi viszonyok felborulását a közösségen belül, melynek során egy jobb képességekkel rendelkező egyén átvehette volna az uralmat társai felett.
Barclay szerint azzal, hogy kutatásukban rávilágítanak erre az egészen régi problémára, talán szélesebb körben is vitákat válthatnak ki, ezzel visszaszoríthatják ezen – a kollegiális viszonyra és az irodai légkörre egyaránt – káros viselkedést a munkahelyeken.
