Akkor is kitartunk a társunk mellett, amikor semmi nem olyan, amilyennek lennie kéne - vajon mi állhat az ilyen viselkedés mögött? Pénz, lakás, kocsi, hitel, gyerek?
A Journal of Personality and Social Psychology-ban közzétett tanulmány szerint egyfajta altruizmus miatt tartunk ki partnerünk mellett még akkor is, amikor a szívünk azt súgja: menni kéne - írja a Health Minute.
Az altruizmus önzetlen viselkedést jelent, olyan viselkedést, mely nem az ember (vagy más élőlény) saját érdekét, túlélését szolgálja, hanem egy másik társét. A pszichológia klasszikus iskolái "rejtett önzésnek" tekintették az altruizmust, s az emberi "önzetlenséget" társas megerősítéssel, előzetes elvárásokkal, illetve utólagos jutalmazással magyarázták. Eszerint tehát akkor és azért vagyunk önzetlenek, ha az ilyen viselkedésünkért valamilyen jutalmat (például azt, hogy jó arcnak tartanak majd utána a többiek) vagy viszonzást remélhetünk, illetve ha ezt a kutúra, amelyben élünk, előírja számunkra - vagyis az önzetlenség egyfajta normának számít, amitől ha eltérünk, a közösség valamilyen formában megbüntet minket.
Freud az altruizmust egy olyan viselkedésként értelmezte, mely többféle személyiségszerkezet talaján is megjelenhet. A pszichoanalízis szerint a másoknak való segítségnyújtás nemcsak a konfliktusok elhárításának (pl. bűntudatcsökkentés, önmagunk kedvezőbb színben láttatása) egy lehetséges módja, hanem az egészséges személyiség sajátjaként is megjelenik.
Empátia
A mai pszichológia a korábbiakhoz képest viszont az empátia szerepét hangsúlyozza az emberi altruizmus hátterében: a nagyobb empátiás érzékenység fokozott segítőkészséget eredményez.
Minél inkább úgy hisszük, hogy párunknak nagy szüksége van ránk, annál inkább hajlamosak vagyunk úgy dönteni, hogy kitartunk mellette
– mondja Samantha Joel, a fent idézett kutatás vezetője. "Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a döntésben az együtt töltött idő hossza, a befektetett erőforrások és érzelmek mennyisége játszik szerepet, tehát jellemzően az önérdek szerint tartunk ki vagy hagyjuk el a partnerünket."
A legújabb felmérések szerint azonban döntéseinket inkább altruista módon hozzuk meg, vagyis azt nézzük, hogy a másiknak hogyan lesz jobb. Ha úgy véljük, hogy a partnerünk borzalmasan sokat szenvedne amiatt, mert elhagyjuk, inkább döntünk úgy, hogy kitartunk mellette, abban bízva, hogy talán a dolgok majd jobbra fordulnak.
Szenved/nem szenved
Saját megítélésünk persze csalóka lehet, hiszen az is előfordulhat, hogy nem jól mérjük fel, mennyire fájna a másiknak, hogy elválunk tőle.
Annak, hogy úgy döntünk, maradunk, amikor legszívesebben lelépnénk, két végkifejlete lehet: ha a kapcsolat helyrejön, jó döntés született. Ha semmi nem változik, csak elnyújtottunk egy olyan viszonyt, ami már nem működőképes. Az sem biztos, hogy jót teszünk azzal, hogy maradunk, amikor legszívesebben borítanánk mindent. Mert hát ki szeretne egy olyan kapcsolatot, ahol a másik igazából nem is szeretne velünk lenni, vagy valójában már nincs is jelen...
