Csak úgy élsz bele a világba, miközben elfelejted feltenni magadnak a kérdést: “vajon életben vagyok még?”
Hál’ istennek, számos megnyugtató válasz létezik erre a kérdésre, például a tény, hogy lélegzünk, elég meggyőző érv lehet, de bizonyíték az is, hogy képesek vagyunk a helyváltoztatásra, hogy működik az anyagcserénk, vagy hogy nő a körmünk és a hajunk.
Azonban nem minden esetben ilyen egyértelmű a helyzet: a Cotard-szindróma például egy olyan, ritka pszichés betegség, amelyben a betegek azt képzelik magukról, hogy valójában halottak.
Az orvosok néhány évente találkoznak csak ezzel a téveszmével, melyet elsőként Jules Cotard francia neurológus írt le 1882-ben. A betegek meg vannak győződve róla, hogy bőrük és csontjaik aktívan rohadnak, és a temetőbe vágynak, hiszen egy halottnak ott a helye. Nem vesznek magukhoz táplálékot, mert logikájuk szerint egy halottnak nincs szüksége ételre. A betegség paradoxona, hogy bár a betegek azt gondolják, halottak, mégis gyakran kísérelnek meg öngyilkosságot.
Gyakori a betegség előzmény nélküli, hirtelen megjelenése, de előfordul, hogy egy bevezető szorongás jelzi előre a tünetegyüttest, mely hetekig, olykor akár évekig is tarthat. Enyhébb esetben a beteg rossz hangulatról, illetve arról panaszkodhat, hogy elvesztette az önkifejezés képességét. Azt tapasztalhatja, hogy a belül, és a rajta kívül eső tapasztalások egyre inkább különböznek, amely még inkább szorongással tölti el.
A szorongással párhuzamosan lelkiállapota egyre nihilisztikusabb színezetű, egyre kétségbeesettebbé válik. A páciens ilyenkor már azt állíthatja, hogy összeomlott, elvesztette testi jóllétét és intellektuális képességeit. A teljesen kibontakozott téveszmés állapotban aztán megjelenik a tagadás, melyben saját létének a valósággal, illetve a külvilággal való kapcsolata válik kétségessé. A teljes elkeseredésnek ezen a pontján teljesedhet ki az elsöprő halálvágy.
A betegség okait illetően az orvosok sötétben tapogatóznak, van, aki testi elváltozásra gyanakszik, és azon a véleményen van, hogy az agy ugyanazon része felelős a téveszme kialakulásáért, mint egy másik rendellenesség, aCapgras-szindróma esetében, amikor a betegnek az a kényszerképzete, hogy szeretteit idegenekre cserélték. Egyelőre úgy tűnik, az agy arcfelismerésért felelős része okozhatja mindkét kóros elváltozást, de komoly esély látszik arra is, hogy az élőhalott szindróma elsősorban lelki eredetű zavar.
