Primilla egyébként sem egy nagyivó, de azért szereti az alkoholt, és főleg a hozzá kapcsolódó társadalmi rituálékat. Nem is szeretne lemondani egyikről sem. Egy hónapra mégis megpróbálta, és össze is jött neki a száraz november.

Tulajdonképpen nem is tudom, hogy minek kezdtem bele, valószínűleg köze volt hozzá az egyre rövidülő nappaloknak, meg a fénydepressziónak, és pont jól jött egy játék. Na jó, egy feles jobban jött volna, de gondoltam, most kipróbálok valami újat.

Azt mondjuk már előre sejtettem, hogy nagy lemondást nem fog jelenteni a száraz november, mert az utóbbi időben nem vagyok valami nagyivó, de mégiscsak kíváncsi voltam, mi van akkor, ha egy hónapig semmiképpen sem veszek magamhoz alkoholt. Akkor sem, ha megkívánom, és akkor sem, ha éppen olyan a helyzet, hogy körülöttem mindenki más iszik.

Az a helyzet, hogy nagyon okosan és körültekintően időzítették ezt a száraz novembert. Pont elkerüli a decemberi nagy ünnepeket, az őszi szőlő- és borfesztiválokat. Novemberben senki sem ücsörög órákig egy gyöngyöző rozéfröccs mellett, nem gurul le egy hideg sör a strandon, nem esik egybe a húsvéti obligát ivászattal, de még a hét országra szóló baráti összejöveteleink, meg a családi szülinapok is máskor vannak, nem novemberben.

Novemberben semmi sincs, de abszolúte semmi. Tivornyák meg pláne nincsenek.

Igaz, ok az ivásra mindig van – tapasztaltam meg ezzel párhuzamosan. Egy kis ez-az mindenhol az élet része. Hétvégén beülünk ebédelni a barátnőimmel, hopp, most nem bort iszom, mert száraz november van. Összegyűlünk este anyámnál, iszunk valamit? Hát én most nem, köszönöm. Lefőtt végre a szőlőpálinka, amit alig vártam, mert kőkemény munkával szedtem hozzá szeptemberben a gyümölcsöt? Akkor ezt majd később fogom megkóstolni, nem most… habár… na jó, nem. Egy húzós nap után jól esne valami, amitől lelazulunk? Hát, az most nem az alkohol lesz, bocs, drágám. De van más ötletem.

A családom és a barátaim egyébként állati jó fejek voltak. Tudomásul vették, hogy én most nem iszom, nem erőltették, és nem nyögtek be frappáns tréfákat a helyzettel kapcsolatban. Mondjuk, az már tényleg elég gáz lenne, ha kötelező lenne inni, de hát szó sincs ilyesmiről, szerencsére.

Valójában már fel sem kapták a fejüket a hírre, hogy most éppen az alkoholról mondtam le. Szegények már megszokták: az egész tavasszal kezdődött, amikor a fejembe vettem, hogy életmódot váltok.

Akkor lemondtam a fehér lisztről, meg a cukorról, és elkezdtem sportolni. Az alkoholról akkor még nem mondtam le egyáltalán, gondoltam, ha ilyen ügyes vagyok, akkor nem árthat meg esténként egy pohár bor, vagy más.

Csak sajnos a férjem kiröhögött, és közölte, hogy ez mind nagyon szép, de tisztában vagyok-e vele, hogy mennyi cukor, illetve kalória van egy pohár szeszben? Szóval, ha eredményt szeretnék elérni (neki mindegy, ő így is szeret, de ha én szeretnék), akkor ezt azért gondoljam át még egyszer.

Úgyhogy tavasz végére felhagytam a napi szintű ivászattal, és én voltam a legjobban meglepve, hogy egyáltalán nem is hiányzott. Azért persze a társasági ivást, szociális okokból, továbbra is fenntartottam, de az már nem jelentett többet kéthetente, vagy havonta egy alkalomnál. Hát erről mondtam én most le nagy hősiesen, egy hónapra.

Időnként persze eszembe jutott, hogy mekkora stréberség már, hogy önként lemondok egy csomó jó dologról a világon, a végén még lapos leszek és unalmas, és senki sem akar majd velem barátkozni, mert kinek kell egy antialkoholista, egészségesen táplálkozó, sportoló, környezetvédő barát?

De aztán rájöttem, hogy én is simán fel tudok sorolni mások praxisából olyan dolgokat, amiket nem fogyasztanak, ott van mindjárt a mormotahús, a yam gyökér meg az erjesztett kancatej, szóval hagyjuk már a másikat békén a szokásaival, ha lehet!

Ja, bocs, kilométer kolbászokat és két tenyérnyi hússzeleteket azért simán befalok, szóval van még remény.

Hogy megváltozott-e az életem? Meg, de nem most, hanem akkor, amikor elkezdtem úgy élni, hogy ne csalogassam az életmódommal a rákot.

Szerintem egyébként jobb lett, sokkal jobban szeretek most karcsú, sportos, és vidám Primilla lenni, mint annak idején kicsit dagi és enyhén lehangolt Primilla.

Mindenesetre nem áll szándékomban az életem hátralévő részére, végleg lemondani az alkoholról, mert én szeretek inni. Szeretem, hogy megoldódik a hatására a nyelvem (igen, a szóbeli nyelvvizsgák előtt mindig bemelegítettünk kicsit), és gátak szakadnak át emberek között.

Szeretem az alkoholhoz fűződő társadalmi rituálékat, a forralt borozást adventkor a főtéren, a kopogós mínuszokban toporogva, meg a rozéfröccs mellett ücsörgést nyáron, és a likőrkotyvasztást,

meg a pálinkafőzést is szeretem, a gyümölcsfa ültetéstől az isten-istenig. Hozzátartozik a kultúrámhoz.

De gond nélkül le is tudok róla mondani egy hónapra, ha akarok, és ezt most már biztosan tudom.