Kész szerencse, hogy idén sem ő nyerte az irodalmi Nobelt, mert még semmit nem olvasott tőle? Megmondjuk, mi az, amit okvetlen kéne!
Jó, hát nem az ideire, azt nem ő kapta, már megint. Négy éve egyszer már halálra izgultuk magunkat amiatt, valóban Nádas Péter író, drámaíró és esszéista lesz-e a következő magyar irodalmi Nobel díjasunk Kertész Imre után, és minden elfogultság nélkül állíthatjuk, már akkor is igazán megkaphatta volna, de akkor a jeles elismerés végül a kínai Mo Jen kezébe vándorolt. Az idei mustrába két hazánkfia is bekerült: Nádas Péterre ugyanúgy lehetett komoly fogadásokat kötni, ahogy Krasznahorkai Lászlóra, mindenesetre – mint azt az Index cikkében kifejtette –, megjósolni szinte lehetetlen volt, ki lehet a befutó. Ehhez képest derült égből villámcsapásként ért a hír mindenkit, hogya 2016-os irodalmi Nobel Bob Dylan dalszövegírói munkásságát díjazza.
Idén sem magyar irodalmárhoz került tehát a rangos elismerés (és a vele járó, 300 millió forintnak megfelelő összeg), de ennek kapcsán – mivel a friss kötetes Krasznahorkai Lászlórólépp pár hete írtunk hosszabban – most adunk pár tippet azoknak, akik esetleg nem ismerik részletesen Nádas Péter munkásságát, de most már azért szeretnék.
Gyorstalpalónk első kötete természetesen az, aminek hirtelen sikerén felbuzdulva 2012-ben már majdnem megkapta a svéd kitüntetést, azaz a Párhuzamos történetek. Nekifutni a három könyvből álló olvasmánynak nem kis feladat, ám közel sem lehetetlen, mivel a hömpölygő, szinte követhetetlen történetáradat magával söpri az embert. A szerző által fallikus történetnek titulált regénynek van olyan értelmezése, ami szerint azt sugallja, hogy testnyílásaink az egyetlen kommunikációs közegünk – ha másért nem is, ezért csak érdemes elkezdeni.
Második helyen ajánljuk Nádas tizenegy évig írt nagyregényét, az Emlékiratok könyvét. Tesszük mindezt rendkívül óvatosan, hiszen ez az a könyv, ami leginkább számít alapműnek tőle, olyannyira, hogy megjelenésének harminc éves évfordulójára az idei Margó Irodalmi Fesztivál külön estet szentel neki. Kedvcsinálónak a szerző saját gondolataiból idéznénk: Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Kell ennél több?
Nem mehetünk el persze az Egy családregény vége című, legelső könyve mellett sem, ami megjelenéses óta az egyik legtöbbet fordított magyar regény. Ha valaki berzenkedne az eddig ajánlott, nagyobb lélegzetvételű könyvektől, akkor bátran kezdje ezzel a Nádas-életmű megismerését. Az ötvenes évek kusza világát egy kisfiú szemszögén keresztül bemutató kerettörténeten túl a regény pontos és lényegre törő, ez mondjuk nem meglepő, lévén mindössze százhatvan oldalas.
De hogy ne csak a kötelezőnek tűnő darabokat ajánljuk, itt szeretnénk megemlékezni saját kedvencünkről: a trilógiáról, ami valójában nem létezik. Ez három, egymástól elméletileg független színdarab, a Takarítás (1977), a Találkozás (1979) és a Temetés (1980), de szokás őket egyben emlegetni, sőt ha még hozzájuk csapják a 2000-ben megjelent Utolsó utáni első órán című darabot, akkor nagyjából képben leszünk az idő visszafordíthatatlanságának frappáns kihasználásával operáló szerző írásaival kapcsolatban.
Nádas azonban sokoldalú alkotó, nemcsak szépírói munkássága érdekes, az sem árthat, ha megismerjük Nádas Pétert, a kritikust is. Ehhez elég, ha kezünkbe vesszük Kritikák című könyvét, amiben régebbi és frissebb cikkei találhatók. Ha ezzel kezdjük, az sem lehet nagy baj, legalább belerázódunk, és könnyebb lesz nekiugrani a komolyabb daraboknak.
Az írónak ráadásul – a másik nagy esélyeshez, Krasznahorkai Lászlóhoz hasonlóan – idén jelent meg a legújabb könyve: Az élet sója című szöveg a litera.hu irodalmi portálon, folytatásokban íródott, végül Forgách András rajzaival kiegészülve rendeződött kötetté. A történet egy délnémet kisváros keletkezésének, történetének és szokásainak élvezetes és rendhagyó leírása: valós mese, városlegendárium és történelmi esszé egyszerre. Jó olvasást, jó ismerkedést!
