Kapaszkodjon meg: Kanye West született filmrendező zseni

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Igen, jól olvasta a címet, ráadásul egy valódi filmrendező mondta ezt róla: Werner Herzog. És még csak nem is viccelt.

Igen, jól olvasta a címet, mi sem értjük, hogyan történhetett, de kénytelenek voltunk ezt leírni. De nem mi mondtuk!

A nyár közepén mutatták be az elmúlt évek talán legmegosztóbb videoklipjét, a Famoust. A Kanye West nevéhez fűződő kisfilm (zene: Kanye West, ének: Kanye West, főszereplő: Kanye West, rendezte: Kanye West) többek között arról lett híres-hírhedt, hogy a klipben olyan hírességek (vagy hasonmásaik, esetleg megszólalásig hasonlító viaszmásaik) fekszenek egymás mellett egy végtelen hosszúságú ágyban, mint Kim Kardashian, Donald Trump, George W. Bush, Taylor Swift, Amber Rose, Rihanna, Chris Brown, Bill Cosby, Caitlyn Jenner, Ray J, Anna Wintour, és persze maga a multitalentum Kanye West.

A szám fogadtatása eléggé vegyesnek mondható, de az biztos, hogy Taylor Swift nem tartozik a rajongói közé, pedig az amerikai elnöki posztról is ábrándozó rapper célja állítólag nem holmi beszólogatás meg műbalhé keltése volt, hanem igenis társadalomkritika, meg a paparazzi-kultúra visszásságainak ábrázolása. Mindehhez a rendezőként feltüntetett Kanye West egy amerikai festő, Vincent Desidorio 2003-as “Sleep” című festményéből merített ihletet, bár a hasonlóság alapján akár azt is mondhatnánk, hogy szimplán csak lenyúlta az ötletet.


A nem mindennapi látvány és mondanivaló nem hagyta nyugodni a The Daily Beast szerkesztőségét sem, így amikor épp egy, a szakmában kétségtelenül jártas művészt, a többszörös díjnyertes német filmrendezőt, Werner Herzogot faggatták legújabb filmjéről, egyúttal arra is, megkérték, vessen erre is egy pillantást és elemezze a látottakat.

“Sosem láttam még ehhez hasonlót!" – lelkesedett a 73 éves német filmművész, aki ugyan tévesen “Kane”-nak ejti a celeb nevét, viszont megállapítja, hogy Kanye West nyilvánvalóan tehetséges, és szívesen látná tanítványai közt az általa vezetett Rogue Film Schoolban. Herzog egyébként épp nemrég jelentette be, hogy hat hetes online filmes kurzust indít, ahová a világ minden részéről jelentkezhetnek a diákok dokumentumfilmet, interjútechnikát, fényképezést és filmezést tanulni.

“A legérdekesebb dolog számomra, hogy maga a történetmesélő is benne van a filmben. Igen ez az, van egy sztorid, miközben benne is vagy a történetben. De ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lenned, hogy átgondolhasd és felépíthesd ezt a párhuzamos történetet” – fogja udvarlósra mondanivalóját a rendező, akinek a klipben hallható rapszöveg is bejött.

“Ez a videó lehetőséget ad arra, hogy a néző különféle történeteket gyártson hozzá. Elgondolkodtat, hogy vajon igaziak azok a szereplők? Vagy csak hasonmások? Mi lehet az ő sztorijuk? Mit csináltak? Hogyan szórakozhattak? Mi hozta össze őket? Tehát a rapper ezzel esélyt ad nekem arra, hogy beleéljem magam a saját sztorimba. Ez nagyon, nagyon érdekes... látok benne valami vadat, ami elengedhetetlen az igazán mély történetmeséléshez" – állapítja meg a Fitzcarraldo és a Legyőzhetetlen rendezője, aki ravasznak találta a viaszbábus trükköt, de nagyon bejött neki a kamucelebek légzéséről bevágott rész is. 

"És akkor egyszer csak itt van egy fickó a rapperek világából, aki valami olyasmit csinál, amit én mindig is próbáltam átadni azoknak, akik filmezni szeretnének. Hogy nemcsak egyszerűen egy történetet mesélsz el, hanem kapcsolatot is építesz a nézőiddel; hogy a történetmesélésnek van egyfajta sodrása. Néha felgyorsul, néha lelassul. Próbálok beépíteni olyan pillanatokat, ahol az idő elveszíti a jelentőségét. Csak az állókép van, csak a lélegzetek."

[...] Nagyon erős anyag. Ha [West] jelentkezne vele a Rouge Filmakadémiámra, egész biztosan felvenném, mert soha még hasonlót se láttam, és egyértelműen van tehetsége hozzá. És arra is nagyon jól rávilágít, hogy az internet igenis sokkal többre hivatott, mint hatvan másodperces macskás videók nézegetésére - bár azokat is nagyon szeretem".

Herzog egyébként a nemzetközi filmtörténet legfontosabbjai közé tartozik, Rainer Werner Fassbinder, Wim Wenders, Margarethe von Trotta, Volker Schlöndorff és Werner Schröter mellett az új német mozi egyik legnagyobb alakja. Francois Truffaut egyszer a legfontosabb élő rendezőnek nevezte, és a Time magazin is a világ legnagyobb hatású 100 embere közé sorolta 2009-ben. A müncheni rendező filmjeiben gyakran jelennek meg lehetetlen álmok, kivételes tehetséggel bíró főhősök, vagy olyanok, akik akár a természettel is képesek szembefordulni. Mi pedig rettenetesen kíváncsiak vagyunk arra, hogy Kanye Westnek vajon melyik lehet a kedvenc Werner Herzog filmje.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.