Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy nácit meg egy kommunistát, de utóbbit elsöpörte a spanyol polgárháború. Az OSA Olimpia és politika című kiállítása viszont elképesztő fotóanyaggal emlékezik meg róla.
Az OSA Archívum Olimpia és politika - Berlin/Barcelona 1936 címet viselő kiállítása hátborzongató összeállítás. Nem mintha olyan sok szörnyűséges dolgot lehetne látni a tárlaton, hanem mert a filmhíradó-részletekből, a mozdulatokból, a sajtó stílusából (mindkét oldalon) már élesen kirajzolódik a közelgő háború előszele. Közben pedig szép, fiatal, egészséges emberek mosolyognak a napsütésben. Az eredetileg augusztus végéig tervezett érdekfeszítő, ingyenes kiállítást szerencsére meghosszabbították, így még szeptember tizedikéig megtekintheti.
Bár az anyag terjedelmében nem nagy (egyetlen nagy termet foglal el), már az elrendezése is beszédes. Jobboldalon BERLIN felirattal a megvalósult náci, míg baloldalon BARCELONA felirat alatt a meg nem valósult spanyol munkásolimpiáról kapunk ízelítőt. Természetesen a berlini rész jóval több információval és történettel szolgál, hiszem valóban megtörtént. A szoba elrendezéséből viszont hangsúlyosan egyenlő teret szakítanak, mintegy szimbolikusan utalva arra, hogy a Lebensraumra mindkét félnek szüksége volt.
Elrendezéséből fakadóan logikusan a berlini részen haladunk végig először. A kezdő tárlók mellett korabeli filmhíradók részletei fogadnak és borzongatnak meg. Utána pedig egyes sportolók egyéni kálváriája következik, egytől egyig filmre kívánkozik mind: az afro-amerikai aranyérmes futó, akivel Roosevelt nem fogott kezet, és állítólag egy német futó barátsága és szakmai praktikus jótanácsai vezették aranyához, az osztrák zsidó úszólányok, akik megtagadták a versenyzést, és emiatt hamarosan az országukból is menekülniük kellett. Vagy a női tőr dobogója, ahol mindhárom érmes zsidó lány volt, és ráadásul ugyanannak a névnek a változatait viselték. A dobogó felső fokán Elek Ilona, alatta az Amerikából hazaparancsolt, német származású Helene Müller, aki kinyújtott karral tiszteleg a Führer előtt – hiszen Németországban maradt családjával zsarolják. Micsoda asszó volt közöttük azért az aranyért..! Természetesen erről is ott a felvétel, amit megnézhetünk.
És aztán következik a berlini olimpia egészen hátborzongató része. Hátborzongató, mert addigra a náci propagandagépezet működtetői már rájöttek, hogy a tökéletes politikai propaganda nem tartalmaz politikát. Valószínűleg ennél cinikusabb, kegyetlenebb és okosabb megállapítás azóta sem született. Az olimpia idejére odalátogatókat nem arról akarták meggyőzni, hogy a náci ideológia működik – hanem, hogy élhető. Éppen ezért leszedték az olimpia közelében a saját zsidóellenes plakátjaikat és felirataikat, és arra intették a sajtót, hogy ne adjon számot zsidók elleni tárgyalásokról. A legfelkavaróbban zsidóellenes magazint sem adták ki az olimpia időszakában. De közben már elkezdődött a cigányok deportálása, és Berlinben is összeszedték a kétes elemeket és a prostituáltakat: ügyeltek arra, hogy Berlin egy élhető, csillogó ragyogó város legyen, ahol semmi sem bántja az odaérkezők szemét.
Az olimpiára pedig monumentális építkezésekkel készültek. Hitler miatt vált a megnyitóünnepség olyan látványos összművészeti előadássá, mint amilyen napjainkban, az ő propagandistái találták ki az olimpiai fáklyás váltófutást, hogy hangsúlyozzák „rokonságukat” az ókori görögökkel. A fáklyát Olimpia hegycsúcsán gyújtották meg, és válogatott sportolók futottak vele végig Európán, hogy végül befussanak Hitler színe elé, az olimpiai nyitóünnepségre, melynél grandiózusabb eseményt azóta sem igen szervezett politikus a saját ideológiája megerősítésére. Az látvány része volt például a tömeg fölött végiglebegő Zeppelin léghajó.
Leni Riefenstahl, Hitler kedves házi-rendezője végigfilmezte az egészet, megújítva ezzel a sportközvetítés és filmezés világát. Több mint 45 operatőrt és 200 fős kisegítő személyzetet használt, a sportolókat hat mozgó kamera követte, használt víz alatti és légifelvételeket is. A média pedig folyamatosan közvetített rádión és televízión, sőt, létrehoztak olyan nyilvános pontokat, ahol az emberek meghallgathatták az éppen aktuális közvetítést. Riefenstahl monumentális dokumentumfilmje, mely megtekinthető a kiállításon (vagy két részletben itt ésitt), azóta is a filmművészet vitathatatlanul értékes, de felkavaró, morálisan megkérdőjelezhető alkotása, amelyben a Hitlerért fanatikusan rajongó rendezőnő mindent megtesz, hogy szeretett vezére ideológiáját alátámassza. De nemcsak ő, más művészek is jeleskedtek ebben: az Olimpiához kapcsolódóan nagyszabású képzőművészeti versenyt hirdettek, melyre rengeteg alkotás érkezett.
Mindeközben Hitler megküldte a csapatait Franco megsegítésére Spanyolországban, ahol a Munkásolimpiát szervezők nem is sejtették, hogy a rendezvény, amit Hitlernek válaszul szántak, végül el fog maradni. A Munkásolimpiák hagyománya számomra teljesen ismeretlen volt eddig: nem tudtam, hogy létezett egy olyan „árnyékmozgalom” a sporton belül, ami ennyire jól tükrözte egész Európa ideológiai megosztottságát.
Mikor az olimpiai bizottság Berlint jelölte ki rendezőnek, a katalán sportszervezetekben hamar felmerült, hogy a Népi Olimpiát Barcelonában rendezzék meg. Külön építkezéseket nem folytattak, de a város rendelkezésükre bocsátotta a Montjuic stadiont, és ugyanúgy plakátokat, szórólapokat nyomtattak, mint a berlini olimpiát előkészítő propagandisták. Sportolók tízezrei indultak el Barcelonába, de nem mindenki jutott el oda, ugyanis a puccsra készülők elkezdték lezárni a határokat. Épp az Olimpiada Popular előestéjén jött a hír a puccskísérletről, ezért az Olimpia elmaradt. A baloldali érzelmű sportolók közül a legtöbben a városban maradva segítettek felvenni a harcot Franco seregeivel, többen hősi halált is haltak. A kiállítás számos sorsot felelevenít, korabeli filmhíradók és újságcikkek segítségével mutatja be a „a háború főpróbájának” nevezett polgárháborút.
A kiállítás meghosszabbított nyitvatartással szeptember tizedikéig megtekinthető. Mindenkinek ajánlom, mert rövidsége ellenére izgalmas, látványos, informatív, abszolút megéri a ráfordított, nagyjából egy órát.
...de hogy volt ez a dolog a két Olimpiával?
A Munkásolimpiák kifejezetten kommunista rendezvények voltak, nagy hangsúlyt fektettek a sportok közösségi jellegére. 1925-től 1937-ig rendszeresen megrendezésre kerültek, és hatalmas figyelemnek örvendve, méltó párjává váltak a „hivatalos” Olimpiának.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1894 júniusában alakult meg, ami új fejezetet nyitott a sport történelmében, mivel azonban meghatározott volt, kik léphetnek be az egyes sportegyesületekbe, sokan eleve el voltak zárva a versenyzés lehetőségétől. Volt, ahol a zsidókat, a munkásokat, vagy a nőket nem látták szívesen; és ha be is léptek, az éves tagdíj általában hatalmas összeget emésztett fel.
A „burzsoá” sportra válaszul ült össze a különböző munkássportmozgalmak összefogásával 1913-ban az első nemzetközi munkássport kongresszus Genfben. Már 1915-ben munkásolimpiát akartak rendezni, amit a világháború kirobbanása nem tett lehetővé. A terveikről azonban nem feledkeztek meg: az első nemzetközi munkás-sportverseny 1916-ban, Baselben zajlott, bár igen szerény keretek között. Később a szervezet 1921-ben Prágában rendezett egy kisebb volumenű sportfesztivált. Az első nagyszabású, és az „igazi” olimpiának valódi konkurenciát jelentő munkásolimpiát 1925-ben, Frankfurt an Mainban rendezték meg. Különösen nagy hangsúlyt fektettek a nők szereplésére, illetve az összefogást jelképező eseményekre, közös tornagyakorlatokra. Az esemény népszerűsége miatt a szervezet úgy döntött, folytatni fogja az olimpiák szervezését, bár a nagy költségek miatt hatéves ciklusokban.
A második munkásolimpia 1931-ben, Bécsben zajlott le, Hitler puccsa előtt. A következő, legnagyobb munkásolimpia, az Olimpiada Popular elmaradása miatt 1937-re is terveztek egy munkásolimpiát Antwerpenbe. Bár korántsem volt akkora volumenű, mint a barcelonai lett volna (mert a fasizálódó országok mindent megtettek a megakadályozása érdekében), így is több mint 25 ezer sportoló vett részt rajta. A szervezet 1940-re tervezte a következő munkásolimpiát, ez azonban az ismert okok miatt elmaradt, a szervezet pedig feloszlott.
