Egyre nehezebb követni, hogy mi igaz és mi nem az interneten keringő hírek közül. Legutóbb egy 27 éves New York-i székhelyű művész, Lana Newstrom nevével és az ő „szokatlan művészi eljárásaitól” volt hangos a sajtó. „Csak mert nem látsz semmit, még nem jelenti, hogy ne töltöttem volna órákat a művek létrehozásával” – olvastuk Newstrom meglepő bemutatkozását weboldalán, amit egy újabb sokk követett, mikor kiderült, hogy a fiatal művésznő láthatatlan munkáiért akár több milliót is adnának egyes „műgyűjtők” – írja a complex.com a Schulberg Galériában kiállított festményekről és szobrokról.
A hírügynökségek és a blogok szinte azonnal ráharaptak a történetre, és előszeretettel háborodtak fel azon, hogy mennyi hülye sznob csinál magából hülyét, mikor olyan művészi alkotásokra szórja el a pénzét, amelyek nem is léteznek. Persze, nem kellett sokat várni arra a hírre sem, miszerint az egész balhé csak kitaláció: természetesen nem létezik Lana Newstrom nevű feltörekvő művész, ahogy az állítólagos galériát sem jegyzik a New York-i művészvilágban.
„A művészet a képzeletről szól, ami által az emberek kapcsolatba kerülhetnek a munkáimmal. El kell képzelniük, hogy egy festmény vagy egy szobor van előttük” – nyilatkozta az állítólagos Newstrom a kanadai rádióadó,a CBC két ismert komikusa által vezetett This is That című adásban, ami után szinte egyértelművé vált, hogy a profin felépített történet kamu a javából.
Az ArtNet ki is adott egy közleményt, amelyben összegyűjtötték a figyelmeztető jeleket, amikből sejthető lett volna, hogy az egész csak megrendezett komédia: ilyenek például a Newstrommal készített furcsa interjú, vagy az, hogy a feltételezett galériára semmilyen találatot nem dobott ki a Google keresője. A falon függő láthatatlan alkotásokat csodáló közönségről készült fotóról később kiderült, hogy egy Milánóban megrendezett 2010-es fotókiállítás képe, amiről photoshoppal távolították el a valódi műveket. A Guardian úgy véli, hogy azok a sajtóorgánumok, amelyek bevették a történetet, többet is cikkeztek róla, de ők elsősorban nem a kortárs művészet mondanivalóját kérdőjelezték meg, inkább csak a művészeti piac kapzsiságán és a tehetősök sznobságán és tudatlanságán döbbentek le és ezt támadták cikkeikben. Egyesek szerint az sem kizárt, hogy tényleg vannak olyanok, akikre rá lehetne sózni efféle láthatatlan alkotásokat, bár az megnyugtató, hogy a műgyűjtők már egy gifért sem voltak hajlandóak dollárezreket fizetni.
Bár Lana Newstrom, vagyis a két pimasz rádiós, Pat Kelly és Peter Oldring napokig az orránál fogva vezette a vezette a művészvilágot, ez a fajta „művészet” akár elavultnak is mondható, hiszen az ötvenes években John Cage-t már foglalkoztatták hasonló gondolatok, mikor megírta a csönd zenéjét, idén pedig Marina Abramović keltett feltűnést láthatatlanságra épülő performanszával a londoni Serpentine Galériában.
Tehát a világot bejárt project nem az egyedisége miatt lett felkapott ,hanem inkább annak tanulsága miatt, melyből egyértelműen világossá válik, hogy az emberek nagy része mennyire megveti a gazdagokat. Az akár viccesnek is mondható eset ugyanis nem arról szól, hogy milyen jóízűt nevetünk egyes kortárs művészeti alkotásokon, inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy mennyire megdöbbentően visszataszítóvá vált a művészeti piac az elmúlt években. A gazdag emberek lecsaptak volna a láthatatlan művészetre is, amit később büszkén mutogattak volna a barátaiknak, mint a pénzuralmi rendszer legújabb idióta dicsőségét.
Bárcsak valóban megtette volna valamelyikük, valahol vicces lett volna kárörvendően kuncogni a telhetetlen sznobság legújabb példáján. Persze nem ez volt ez első ilyen átverés, melyből kiderült, hogy a tehetős gyűjtők mégsem herdálnak el egy vagyont a semmire. Például a Christie's nemrég 70.000 fontért (27 millió forint) megpróbálta aukcióra bocsátani Martin Creed Work No 127: Lights Going On and Off című ellentmondásos alkotását,amit azonban senki nem volt hajlandó ennyi pénzért hazavinni. És valahol ez a poén az egészben. A láthatatlan művészet valóban létezik, ráadásul még olcsó is.
