Kalandos volt: beleszerettem egy balinéz táncosnőbe és utánamentem

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ember bárhol lakhat, ha önmagában nincs otthon: sehol sem érezheti jól magát, mondja Weiner Sennyey Tibor író, szerkesztő aki bejárta az indonéz szigetvilágot, és erről könyvet is írt. Mi pedig legérdekesebb kalandjairól és a bali hétköznapokról kérdeztük.

„Egyszer azt mesélte nekem egy kedves balinéz, hogy ők úgy tartják, Bali a fekete kő, melyen a mindenséget tartó és teremtő istenség sarka van, miközben táncol” – kezdi Weiner Sennyey Tibor, aki az indonéz szigeteki kalandozásairól könyvet is írt A vándorló királyság címmel. Jávai csavargása után keveredett oda, és egy hónapig utazgatott a szigeten a Lovina-Ubud-Denpasar tengely körül. A nagy vulkánok, rizsföldek és persze az emberek mellett leginkább a szőlősök ihlették meg, és a készülő könyvhöz egyre csak duzzadt az élményanyag. Ivott is a balinézek borából - szerinte a mézédes fehérbor sokat mesélt a fekete kőről, a sziget mélységes-mélyében pulzáló magjáról, amin táncol egy isten.

Volt, hogy óceánra nézett a teraszom

Weiner Sennyey Tibor költő, író még egyetemistaként indult útnak, miután beleszeretett egy balinéz táncosnőbe, aki aztán hazautazott. "Félő volt, hogy kicsapnak az egyetemről. Egy jó barátom segített kijutni, két-három professzorom pedig, ismerve írásaim, verseim, úgy döntött, hogy nem engedik, hogy kicsapjanak és lehetővé tették, hogy Indonézia után befejezzem a sulit. Szóval egy szép napon ott álltam Jakartában és fogalmam sem volt, hogy mibe keveredtem. Persze ez így nem teljesen igaz, mert két hónapon át könyvtáraztam, szótárat készítettem, mindent elolvastam, úgyhogy volt csekélyke előzetes ismeretem, ami talán mélyebb, mint a sima turistáé."

"Tudtam, hogy mi érdekel - a táncosnőn kívül - és kegyesek voltak az ottani erők... Sok helyen laktam. Volt, hogy az óceánra nézett a teraszom, volt, hogy egy kedves idős családnál húztuk meg magunkat. Nagyon változó volt. Az ember bárhol lakhat, ha önmagában nincs otthon: sehol sem érezheti jól magát."

Egy görög festőművész és egy helyi vajákos asszony mentett meg

Bali vulkanikus sziget, több ma is üzemelő tűzhányója van. Tavai mélyek, a hegycsúcsok pedig hatalmasak, a buja növényzet apró halászfalvakat ölel körbe, melyek lakói vendégszeretők és közvetlenek. Aki bevállalja a sok-sok órás repülőutat, mindezt élőben élvezheti. De talán meredekebb kalandokba is keveredhet:

„Eleinte egy nyomorult kis zugban – még Jáván – húztuk meg magunkat, ahol beteg is lettem. De aztán egy görög festőművész és egy helyi vajákos asszony (jamu gedong) megmentett. Máig nem tudtam nekik megköszönni." - meséli az író.

"Akkor aztán elmentem egy automatához, hogy felvegyek egy kis pénzt, mert elhatároztam, hogy többet utcai árusnál nem eszem, csak étteremben. Szóval, benyomtam egy X összeget és mintha három cseresznye jönne ki a nyerőgépen, úgy nyomta ki a lóvét. Elhiheted, hogy túl sok pénzt nem kerestem segédszerkesztőként, végzős egyetemistaként. De ami itt épp elég volt, az ott bőven sok. 2007-ben havi 100.000 ezer forintból simán és boldogan el lehetett utazgatni, jó helyeken megszállni, jókat enni. Sajnos a táncosnőnek más igényei is voltak, s végül is én is kicsit többet költöttem, mert elkezdtem gyűjteni a wayang-bábokat különböző mesterektől. De szerencsére itthonról engem segítettek és támogattak, hiszen küldözgettem haza a tudósításokat az Irodalmi Jelennek is.”

Mosolyogva megszólalt magyarul: "Sose azt nézd!"

"Karácsony előttre tűrhetetlenné és elviselhetetlenné vált az a hajszerkezet, amit lassan két hónapja cipeltem fejemen a trópusokon, már-már úgy tűnt, hogy beleköltöztek kis dzsungellakók, a tengernél cethalak, a bambuszerdőkben tigrisek, úgyhogy egy ubudi bringázást félbeszakítva, kedvesemtől bátorítva végre rászántam magam, hogy levágatom bongyor káoszom  - írja Weiner Sennyey Tibor, A vándorló királyság c. könyvében. "Számomra a hajvágás mindig új kezdettel ér föl, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, hogy hol, hogyan és mikor történik. Elvégre a hajam is én vagyok!

A Hanoman, a majmok királyának utcájának kevésbé forgalmas részén találtunk egy kis borbélyt, ahol négy-öt, de az is lehet, hogy nyolc balinéz lány és asszony sürgött-forgott. Rögtön felajánlották, hogy tetőtől-talpig átmasszíroznak, amit megköszöntem, de mondtam, hogy egyszerűen csak véget kéne vetni annak az izgalmas bioszférának, amely a fejemen kezd kibontakozni. Kissé csalódottan, de göndör fürtjeimtől azért meghatottan, alapos mosás után beültettek egy elképesztően kicsiny méretű karosszékbe, s leborítottak egy nagy, kék lepellel.

Ekkor vettem észre a mellettem ülő hölgyet. Soha ennyire spanyolt még nem láttam! Hatalmas torreádort és bikát egyszerre elnyelő éjfekete szemek, hosszú, fenékig érő csodálatos fekete haj, olyan telt idomok, hogy egy Cranach-festmény szégyenében rigójancsiért szaladna a Liliom utcai cukrászdába, s mindehhez tűzpiros ruha. Három balinéz lány sürgött-forgott körülötte, legnagyobb megdöbbenésemre a rizsföldek kertészeinek gyakorlott mozdulataival szőke hajtincseket palántáztak a fekete hajzuhatag réseibe. Közben nagy kardcsörtével, széles karimájú kalapban bejött a torreádor, belenézett a tükrökbe, az egyikben a piros nő, a másikban én.

Ekkor a fodrászlány összefogta a hajamat egy kék gekkóállkapocshoz hasonlatos csattal, s apró ollóval, mint afféle tüneményes rák, nekilátott az operációnak. A torreádor tüzes pillantásokat vetett tehénkéjére és rám, s mielőtt komolyan aggódni kezdtem volna, szemembe nézett, s mosolyogva megszólalt magyarul: „Sose azt nézd!”

Pikáns félreértés a masszázs szalonban

Az írót a Vándorló királyság-ból kimaradt élményeiről is kérdeztük. „Egyszer leraktam a táncosnőt egy masszázs szalonnál, s én elmentem egy másik - akkor úgy tűnt - olcsóbbhoz. Két kedves kis leányzó mosolygott rám az ajtónál, na mondom, jó lesz. Bementem, furcsa hangok hallatszódtak már akkor a kis fülkékből, de nem fogtam gyanút. Nahát, levetkőztettek, felfektettek az ágyra és igen gyengéden masszírozni kezdtek. Akkor már észbe kaptam, és mondtam, hogy köszi szépen, de én csak masszázst szeretnék. Ezek a csajok egyébként a szomszéd szigetekről jöttek, nem balinézek voltak, de nagyon szépek. Csakhogy én akkoriban szerelmes voltam, nem akartam semmilyen cifra kalandot e különös szalonban. Kissé megsértődtek, s ragaszkodtak hozzá, hogy majd ők lemossák az olajat a testemről... végül valahogy csak kibírtam és túléltem ezt a nagy veszedelmet is. Az igazság az, hogy nem a masszázs-technikákat és nem is a szerelmi praktikákat, hanem a kawi irodalmat és művészetet akartam tanulmányozni. Na meg a táncosnőket!”

A helyi árusok kerülendők

Weiner Sennyey Tibor szerint felületes minden Balira vonatkozó általánosítás. "Ám ha mégis jellemzőt akarok mondani, akkor a balinézek nagyon-nagyon kedves emberek. A jávaiak udvariasak, s kicsit - jó értelemben véve - olyanok, mint a gyerekek. Nagyon kedvesek és érdeklődők. Egy Apa-kabar? (Hogy vagy?) bárhonnan, bármikor jöhet és egész jó kis beszélgetések vagy csak együttlétek alakulhatnak ki. Szerintem mindenképpen szerencsés, ha a turista előzőleg beoltatja magát, illetve ha nem nagyon eszik az utcai árusoknál. Mert például bármennyire vonzó egy sajttal és csokoládéval töltött sültbanán, egy hétre simán kicsinálja az európai gyomrot. És csak reménykedhetünk, hogy a közelben van egy görög festőművész vagy egy vajákos asszony.”

Fotó: Kováts Dániel