Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Leesik az étel a földre. Pont a legfinomabb vagy a legutolsó falat. Nem pár perccel ezelőtt fertőtlenítetted a padlót, porszívóztad a szőnyeget. Mit teszel? Vagy inkább: mit (nem) eszel?
A földön landolt ételekkel kapcsolatban nagyon sokan szeretik alkalmazni az öt másodperces szabályt. Ez annyit tesz, hogy ha ennél rövidebb idő alatt felkapjuk az ételt onnan, ahonnan leesett, még nyugodtan megehetjük, nem lesz semmi bajunk tőle. Az elv azon – az egyébként teljesen téves – elképzelésen alapszik, hogy a kórokozóknak időre van szükségük ahhoz, hogy az ételre kerüljenek. Mintha a baktériumok, gombák, vírusok, hangyák és társaik is meglepődnének, ha a fejükre pottyan valami, és minden erejükkel igyekeznének távol tartani magukat tőle. Ez az erőfeszítés csak öt másodpercre elég, utána már menthetetlenül belepik az ételt, amitől az fertőzötté válik. No nézzük, hogy néz ez ki a valóságban.
Dr. Dominic Sparkes, az egyesült királyságbeli Addenbrooke's Hospital kórház fertőző betegségekre szakosodott specialistája bevallotta, hogy maguk a kutatók is leellenőrizték már az elhíresült öt másodperces szabályt. Azaz megfigyelték, a különböző kórokozók hogyan viselkednek eltérő felületeken. Kiderült, hogy a csempén a baktériumok 99 százaléka átkerült a leesett ételdarabra, azaz az öt másodperc valószínűleg elegendő idő ahhoz, hogy potenciálisan fertőző legyen a falat. No de tényleg bajunk lesz néhány baktériumtól? A szakértő szerint a legtöbb kórokozó nem valószínű, hogy bármilyen gyomor-bélrendszeri betegséget okozna, ám vannak köztük olyanok – például a szalmonella –, amelyek nemcsak a gyomor-bélgyulladásért felelnek, de hosszú ideig életben is maradhatnak a felületeken. Ráadásul már kis mennyiségű bevitelnél is rosszullét alakul ki.
Hányni vagy nem hányni?
Ezenkívül léteznek más baktériumok is, amelyek gyakran megtalálhatók a környezetben, és toxinokat termelnek. Ilyen például a Bacillus cereus. Lenyelésekor ezek a méreganyagok hányást váltanak ki, és az étel nagy valószínűséggel felfogja ezeket az élőlényeket, ha végiggurul a konyha padlóján. A munkafelületeket általában alaposan megtisztítjuk, elpusztítva ezeket a baktériumokat. A konyhapadlót azonban ritkán fertőtlenítjük ilyen odafigyeléssel, így sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy étel felszedi a patogén organizmusokat. Az olyanokat is, mint a rettegett E.coli. Ezzel kapcsolatban az Illinois-i Egyetem 2003-as kutatása szolgál eredménnyel, amelynek során gumimacikat és sütiket dobtak E. colival beoltott vinil padlólapokra. A baktérium öt másodpercen belül átkerült az ételre, de az is igaz, hogy a kutatók nem számoltak be az átvitt baktériumok számáról. Más kutatásokból az is kiderült, hogy az öt másodperces szabályt a nők gyakrabban használják indokul a földön heverő étel megmentésére, mint a férfiak, és az édességek mindig nagyobb előnyt élveznek a zöldségeknél.
Akkor honnan jött az öt másodperces szabály?
Sok köznyelvhez hasonlóan a szabály pontos eredete nem világos. Az élelmiszer-biztonsági megközelítés egészen Dzsingisz kánig vezethető vissza – a Mongol Birodalom első nagy kánjához, akinek uralkodása 1206-ban kezdődött. Állítólag a hírhedt vezetőnek volt egy „ha nekem jó, neked is jó” szabálya a lehullott étel elfogyasztásával kapcsolatban. Első hangzásra kevésbé szigorú, mint az öt másodperc, de ki tudja, mennyire volt jó gyomra a kánnak? Valójában az emberek akkoriban csak nagyon kevés alapismerettel rendelkeztek a mikroorganizmusokról és azok emberi betegségekkel való kapcsolatáról, így a földre esett étel elfogyasztása nem volt tabu. Az emberek nem látták a baktériumokat, ezért úgy gondolták, hogy a látható szennyeződések letörlésével minden rendben lesz. Hogy aztán az étellel kapcsolatos ajánlás tényleg a mongoloktól öröklődött ránk, vagy útközben valami más is befolyásolta, nem tudni. Julia Child híres tévés szakács is hozzájárulhatott a városi legenda kialakulásához azzal, hogy rendszeresen felszedte a leejtett ételt, miközben főzött.
A megoldás: takaríts alaposabban!
Annyi viszont bizonyos, hogy az elméletnek semmilyen tudományos alapja nincs. Az tény, hogy minél szárazabb az étel, annál kevesebb kórokozó jut rá, tehát egy kekszdarab kevesebb baktériummal szennyeződik, mint egy szelet földre esett görögdinnye. Az is igaz, hogy a hangyák, egerek és egyéb élőlények később érkeznek meg a potyafalathoz, mint öt másodperc, és a penészedésnek is több időre van szüksége. Egy sor baktérium azonban nem az óráját nézi ott a padlón, hanem arra tapad, amivel érintkezik, és akkor, amikor érintkezik vele. Ne legyenek illúzióink: ha a koronavírus képes akár 3 napig is életben maradni különböző felületeken, akkor a baktériumok miért ne tennék? Ha a földről szeretnénk enni, akkor bizony alaposan, mindennap fel kell sikálnunk azt a konyhapadlót. Ha pedig, mondjuk, az irodában esik le valami, inkább ne legyenek illúzióink, és dobjuk ki az ételt a szemétbe.
