Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Olvasási idő kb. 2 perc

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Magyarországon a betegjogok alapvető szabályait az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről rögzíti. A törvény többek között a tájékoztatáshoz való jogot, az önrendelkezéshez való jogot, az egészségügyi dokumentáció megismerésének jogát, valamint az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelményét határozza meg. E jogok gyakorlati érvényesülését segíti a betegjogi képviselők rendszere – olvasható a Weborvoson.

A betegjogi képviselők feladatai és jogosítványai

A betegjogi képviselők tevékenysége több, egymással összefüggő feladatkörből áll.

Az egyik legfontosabb feladatuk a tájékoztatás és tanácsadás, aminek keretében a betegek számára információt nyújtanak a betegjogokról, valamint arról, hogy az adott helyzetben milyen jogorvoslati lehetőségek állnak rendelkezésre.

A betegjogi képviselő a páciens jogait képviselve az egészségügyi dolgozónak is segíthet
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Segítenek akkor is, ha már kialakult a konfliktus

Szintén lényeges feladat a panaszkezelés támogatása. A betegjogi képviselő segítséget nyújthat a panasz megfogalmazásában, valamint – meghatalmazás alapján – képviselheti a beteget az egészségügyi szolgáltatóval vagy más hatóságokkal folytatott eljárások során.

A képviselők gyakran mediációs szerepet is betöltenek. Az egészségügyi ellátás során kialakuló konfliktusok jelentős része kommunikációs félreértésekből vagy az ellátással kapcsolatos eltérő elvárásokból fakad. A betegjogi képviselő közvetítőként segíthet a felek közötti párbeszéd kialakításában és a konfliktusok intézményi szinten történő rendezésében.

Ha az is érdekel, milyen szerepe van a betegjogi képviselőknek az egészségügyi rendszer működésében, ajánljuk a Weborvos cikkét.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.