A kutyatartás egészségre gyakorolt pozitív hatását általában a sétáltatással magyarázzák, de a halálozási kockázat csökkentésére vonatkozóan is születtek már metaanalízisek, érdekes eredménnyel.
Különösen a szív- és érrendszeri halálozás vonatkozásában szóltak a gazdik javára kutatási eredmények. Ezek szerint a kutyatartás valóban összefügghet a teljes halálozási kockázat mérséklődésével, méghozzá nem is kicsit. A kutyatulajdonosok körében akár 20–25%-kal alacsonyabb halálozási kockázat is megfigyelhető – írja a Weborvos. Egy, a Nature-ben megjelent tanulmány szerint a kutyatartás a szívinfarktust követő túlélés javulásával is összefügg. Különösen olyan emberek számára adhat plusz életéveket a négylábú társ, akik máskülönben hiányolják a társas támogatás előnyeit – vagyis magányosak.
Egy kutya – több ismerős
Ez a pszichoszociális hatás több ponton is megnyilvánulhat a mindennapokban. A kutya jelenléte strukturálja az ébren töltött időt, csökkentheti a magány érzését és erősítheti a társas kapcsolódást – akár emberekkel is, a többi kutyatartó révén.
A május 1-én megrendezett DOGZ Fesztivál egyik központi eleme a közös falkaséta, amely jól mutatja, hogyan válhat
![]()
a kutyatartás közösségformáló élménnyé.

Ezek a tényezők külön-külön is hatással vannak a mortalitásra, együtt pedig jelentős védőhatást fejthetnek ki, amit többek között az Amerikai Szív Egyesület szakmai ajánlásában is hangsúlyoznak a szakemberek.
Csak a szeretet teszi?
A kedvező hatás mögött ugyanakkor több, egymással összefonódó mechanizmus is állhat. A kutyatartók általában több fizikai aktivitást végeznek, ami
![]()
önmagában is csökkenti a kardiovaszkuláris kockázatot.
Emellett a kutyával való együttélés mérsékelheti a stresszt, és kedvezően hathat az autonóm idegrendszer működésére is.
Azt mondják ugyanakkor, nem mindenkinél egyforma ez az előny. Ha érdekel, miért nem ajánljuk a Weborvos cikkét.
























